Kedvelem Dan Brown könyveit. Tetszik, hogy alaposan tanulmányozza regényeinek helyszíneit, szereplőit, a történelmi összefüggéseket, majd ezeket remek érzékkel vegyíti egy általa kitalált fikcióval, amelyben az a szép, hogy akár igaz is lehet. Nem biztos, hogy igaz, de az sem kizárt, hogy az.

A Da Vinci kód, az Angyalok és démonok és más sikerkönyvek szerzőjét rengeteg kritika éri, hogy „meghamisítja a tényeket”. Szerintem ez butaság. Ezzel az erővel minden olyan szerzőt, aki valaha történelmi tárgyú regényt írt, meg lehet vádolni ezzel, hiszen bármennyire is ragaszkodik valaki az ismert történelmi tényekhez, 100%-ban képtelenség tényszerűnek lenni, egyrészt, mert maguk a történészek sem értenek egyet minden történelmi tény vonatkozásában, másrészt mert valamennyi fikció még a történelmileg legkorrektebb regényhez is szükséges, egyszerűen az olvasmányosság, a szórakoztatás kedvéért.

Maradjunk tehát abban, hogy Brown a könyveiben számos korrekt tényt közöl, amelynek utána lehet járni, komoly kutatók cikkeiben, könyveiben utána lehet olvasni, legyen szó akár az egyházról, az illuminátusokról, Jézus és Magdalai Mária házasságáról vagy az Opus Dei szervezetről. Ugyanakkor e tények köré rendkívül érdekes, izgalmas, fordulatos, de minden bizonnyal jelentős mértékben fiktív történetet kreál, amely számos összefüggés vonatkozásában merész feltételezéseket tartalmaz, bár egyáltalán nem kizárt, hogy ezek a feltételezések is megállják a helyüket. Akár igazak ezek a feltételezések, akár nem, az biztos, hogy a sztori mindig lebilincselő, és miközben az ember olvassa, rengeteget tanul is.

Én például Dan Brown egyik könyvéből tudtam meg, hogy honnan ered az Ámen szó, amely a világ számos nyelvében az imák végén hangzik el. Nos, meglepő a válasz. Az egyiptomi Amon isten nevéből ered, ugyanis az ő kultuszában terjedt el az a szokás, hogy a papok a hozzá intézett imát az istenség nevével zárták le, azaz az ima végén annyit mondtak: Amon. Ezt vette át számos vallás, köztük a keresztény vallás is, amely egyébként nagyon sok egyéb elemet is átemelt az egyiptomi vallásokból.

De ez egy másik történet, térjünk most vissza Dan Brownhoz, illetve legújabb könyvéhez, Az elveszett jelképhez. A történet főhőse ismét Robert Langdon professzor, a Harvard szimbólumkutatója, akit régi barátja, Peter Solomon, az ismert szabadkőműves az utolsó percben kér fel egy előadás megtartására a washingtoni Capitolium épületében. A Capitoliumba érve Langdon két dologra ébred rá. Az egyik, hogy nem előadás céljából hívták a Capitoliumba. Valaki azt akarta, hogy az épületben tartózkodjon, amikor annak kupolatermében egy hátborzongató tárgyat fedeznek fel, rajta ősi szimbólumokkal, amelyek a szabadkőművesség világába, annak ősi, titokzatos információihoz, tudásához vezetnek. A másik, amire Langdon professzor rájön, hogy az, aki az épületbe hívta, nem Peter Solomon volt. Hanem valaki, aki elrabolta és ismeretlen helyen tartja Peter Solomont.

A regény a Browntól megszokott módon letehetetlen, az embertől komoly önfegyelmet kíván, ha jóval éjfél után be akarja csukni a könyvet valamelyik fejezet végén. Számomra azonban nem ez volt a legfőbb értéke, hanem az, ahogyan bepillantást enged a szabadkőműves társaságok titkos rendjébe, ezen belül is, ahogyan rávilágít az USA alapító atyáinak és a szabadkőművességnek a kapcsolatára.

Az első szabadkőműves társaságokat, sokak számára talán meglepő módon, a kora középkorban valóban kőművesek alapították. Akkoriban a kőművesek nem a mai kőművesekkel azonos társadalmi megítélés alá estek. Tudásukat elismerve és igen nagyra értékelve művészeknek tartották őket. A kőművesek pedig technikai, mérnöki megoldásaikat, összegyűjtött tudásukat féltve őrizték, csak a páholyukba belépett, kipróbált tagoknak árulták el, de ők is csupán hosszú évek elteltével, megfelelő vizsgák sikeres letétele után nyerhették el az áhított tudást. Ezekből az időkből származnak az alapvető szabadkőműves-szimbólumok (a szögmérő, a függőón, a vonalzó, a kalapács, a kőműveskanál stb.), a megnevezések (inas, legény, mester), a rituálék (a beavatás különböző fokozatai), de innen eredeztethető a „Világegyetem Nagy Építőmesterébe” vetett hit is, ami a szabadkőműves-tagság legfontosabb feltétele.

A későbbiekben a szabadkőműves-páholyok már nem csak kőműveseket fogadtak be. A mérnöki tudás, a tudományos felkészültség egy sor érdeklődő, felvilágosultan gondolkodó embert is vonzott, akik hamarosan már többségbe kerültek a szabadkőműves-páholyokban. A páholyok egyfajta ellenpontot jelentettek az egyház dogmatikus, kirekesztő, a tudást az emberektől féltve őrző világával szemben. Olyan géniuszok voltak aktív szabadkőművesek, mint Galilei, Newton, Shakespeare, Mozart, Benjamin Franklin, illetve Magyarországon Széchenyi István, Kazinczy Ferenc, Ady Endre vagy Wekerle Sándor.

A szabadkőművességet belengő titok alapja az a legenda, amely szerint a templomos lovagok, akik Jeruzsálemből a keresztes háborúk után hatalmas gazdagság és ősi tudás birtokában tértek haza, a rend megsemmisítése után titkaikat és vagyonukat a szabadkőművesekre örökítették, akik azokat ma is féltve őrzik, várván a megfelelő időre, amikor a tudást nyilvánosságra hozhatják.

A titokzatosságot csak mélyíti az a tény, hogy az Egyesült Államok alapító atyái, Washington, Franklin és a többiek túlnyomó többsége maga is szabadkőműves volt, és az Államok megalapításakor rengeteget merítettek a szabadkőműves eszmékből, sokat építettek a szabadkőműves tudásra, és felhasználták a mozgalom jelképeit. Az USA fontos ereklyéi, mint a Függetlenségi Nyilatkozat, illetve épületei, mint a washingtoni Capitolium vagy az Obeliszk, de még olyan mindennapos tárgyak is, mint az egydolláros bankjegy, hemzsegnek az olyan szabadkőműves-szimbólumoktól, mint a csonka piramis, a figyelő szem vagy a titokzatos, rejtjelezett betűkombinációk. Számos legenda él arról, hogy a szabadkőműves alapító atyák kincseket és titkos információkat rejtettek el, amelyek még ma is rejtve várják az időt, amikor újra napvilágra kerülhetnek.

Ennek megfelelően sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy vajon ma is létezik-e a szabadkőműves mozgalom. Az interneten számos szabadkőműves-páholy weboldalát meg lehet találni (Magyarországon is jó néhány létezik, mint pl. a Galilei, a Nagyoriens, a Symbolikus), úgy tűnik tehát, hogy a mozgalom ma is él és működik. De vajon érdemi tevékenységet végez-e, őriz-e ősi tudást és kincseket ma is, vagy furcsa, kissé bogaras emberek gyülekezete csupán, akiknek a tevékenysége kimerül a régi rítusok felidézésben, amelyek azonban eredeti jelentésüket régen elveszítették?

Nos, valahol erre a kérdésre keresi a választ Dan Brown könyve is. A válasz pedig több mint meglepő. Úgy tűnik, hogy a szabadkőművesség ma élőbb, mint valaha, számos aktív tudóst, politikust és üzletembert is tagjai között tudhat. A mozgalom célja azonban nem ősi titkok és letűnt korok kincseinek őrzése. Sokkal inkább a szabadkőművesség szellemi örökségének az ápolása és továbbvitele, a társadalmi elkötelezettség és a jótékonyság gyakorlása, a legújabb tudományos kutatások támogatása, amelyek sokszor a tudomány jelenlegi határait feszegetik, és eredményei a felvilágosult gondolkodás új, ma még sokszor túlságosan forradalminak számító távlatait nyitják meg. Valahogy úgy, ahogy az újkorban, amikor Galilei, Newton vagy Franklin forradalmi gondolatait az akkori szabadkőművesség fogadta be elsőként és segítette kiteljesedni, fejlődni.

Aki esetleg azt hiszi, hogy manapság nem születnek hasonlóan nagy ívű tudományos eredmények, mint Newton vagy Franklin korában, az meglepetéssel fog olvasni a könyvben például a noetikáról, amely azt kutatja, hogy az emberi gondolkodás hogyan tudja alakítani az anyagi világot. Hogyan lehet például pozitív gondolatok segítségével nagyon szép jégkristályokat létrehozni, vagy negatív gondolatokkal elérni, hogy a víz kaotikus, rendezetlen kristályok formájában fagyjon meg.

De ugyanilyen meglepetés érheti azt, aki úgy gondolja, hogy korunk tudománya mindenben meghaladja elődeinkét. Ki gondolná például, hogy korunk egyik legújabb kozmológiai eredményét, a szuperhúrelméletet egy 13. századi zsidó misztikus könyv, a Zóhár, a ragyogás könyve is leírta?

Ajánlom tehát mindenkinek jó szívvel Dan Brown könyvét, Az elveszett jelképet. A könyvet elolvasván sok gondolat megfogalmazódik majd bennünk, amelyek közül talán a legfontosabb: legyünk nyitottak a ma még merésznek számító gondolatokra, amelyek azt igazolják, hogy az emberi elmében sokkal nagyobb lehetőségek és képességek rejlenek, mint azt sokan gondolnánk. Az anyag befolyásolásának képessége, a dolgok pozitív irányba való terelésének képessége, a teremtés képessége. Úgy vélem (és valahol ez Brown könyvének üzenete is), hogy ha a szabadkőművesek valóban birtokában lehettek valamilyen fontos felismerésnek, akkor ez az emberi elme nagyságának, képességeinek a felismerése lehetett.