Megkezdődtek a 30. Nyári Olimpiai Játékok versenyei Londonban. Mint mindig, most is érdeklődéssel követem az eseményeket, figyelem a versenyeket, várom a jó magyar szereplést és közben tűnődöm. Van miről, sok tekintetben vízválasztó ez a mostani olimpia.

Itt van mindjárt maga a közvetítés. Korábban is sokat közvetített a közszolgálati televízió, volt délelőtti, délutáni és esti élő adás, meg persze késő esti összefoglaló az aznapi eredményekről. Most azonban szó szerint éjjel-nappal megy az olimpia az M1 és az M2 csatornákon. Nekünk, sportot szerető nézőknek ez persze jó, de el tudom képzelni azoknak a reakcióját, akik nem ekkora rajongói a sportnak, és most két hétig hiába keresik megszokott műsoraikat, azoknak hírük-hamvuk sincs. Talán érdemesebb lenne egy ideális középutat választani, sok olimpiával, de azért nem teljesen felborítva a normál műsorstruktúrát.

Nagyon jó dolog viszont az M3 kísérleti háromdimenziós adása. Nemrég cseréltük le előző, hosszú éveken át tisztességgel szolgált régi tévénket, és ha már cserélni kellett, akkor igyekeztünk a legmodernebbet választani. Így esett a választás egy digitális, HD képes, 3D Smart tévére, amely már az internethez is kapcsolódik. Már a foci EB döntőt is ezen néztük, 3D-ben, most pedig elsőként az úszódöntőket, a tornászversenyeket, a kézilabda meccseket élveztük ebben a formában. Nyilván a technológia még nem teljesen kiforrott, de azért már nagyon élvezhető, így már most elmondható, hogy a 3D-vel a televíziózás új korszakába léptünk. Emlékszem, amikor tizenévesen a sci-fi regényekben a háromdimenziós tévéadásokról olvastam, miközben az akkori valóság eleinte egy, majd két csatorna volt, fekete-fehérben, meglehetősen gyenge minőségben, hétfői szünnappal, akkor azt gondoltam, hogy az én életemben nem válik valósággá a színes, nagyképernyős, 3D televízióadás. Erre tessék, mégis! És még csak meg sem kellett öregednem hozzá.

No de térjünk vissza magukhoz a versenyekhez. Figyelem az úszóversenyeket, azon belül is elsősorban a magyar érintettségűeket. Klasszisunk, Cseh László is indul természetesen, több számban is, köztük a legfontosabb a magyar sikerszámnak tekinthető 400 méteres vegyesúszás. Ami a várakozásokkal ellentétben nagyon rosszul sikerült a mi Lacinknak, igencsak eltaktikázta magát és csak a 9. legjobb időt érte el, így be sem került a döntőbe. Pedig ott úszott a nagy rivális Michael Phelps mellett, szorosan a nyomában. Minden jel arra mutatott ennek megfelelően, hogy az elért idő elég lesz, nem csak a döntőhöz, hanem azon belül is a legjobb pályák egyikéhez. Igenám, de sajnos Phelps ideje is csak a 8. helyre volt elég, azaz ő is éppen csak becsúszott a döntőbe, a mi fiunk meg néhány századdal ugyan, de kívül maradt.

Aztán jött a döntő, ahol mindenki az élre várta Phelpst, honfitársával Lochteval együtt. Utóbbi igazolta is a várakozásokat, Pazar győzelmet aratott, alig maradt el a világcsúcstól. Phelps nevét azonban hiába keressük, nem találjuk sem a második, sem a harmadik helyen. Az ezüstöt a brazil Pereira, a bronzot a japán Hagino vihette el, Phelps igen harmatos idővel csak a negyedik helyen ért célba.

Ezen az eredményen aztán van mit tűnődni. Azon a részén is, hogy vajon Cseh László hogyan tudott ekkorát betlizni legfontosabb versenyszámában. Laci ebben a számban az előző olimpián ezüstérmes lett, azóta meg Európa bajnoki aranyat és világbajnoki bronzot is összeúszott 400 méter vegyesen. A rossz eredményt azzal magyarázta, hogy túlságosan is Phelpsre figyelt, vele úszott, hozzá igazodott, azt gondolta, hogy ez elég lesz. Nem érezte, hogy rossz időt úsznak mind a ketten, arra meg főleg nem számított, hogy az utolsó előfutam olyan erős lesz, hogy öten is jobb időt úsznak nála, így kiszorul a döntőből. Hát, az ember hiszi is ezt, meg nem is, hiszen úszásban, futásban mindig azt tanítják a versenyzőknek, hogy a maguk tempóját ússzák, ne az ellenfélét. Ha Laci tudott többet (már pedig állítólag tudott, ő maga is azt mondta, hogy maradt ereje a végén is bőven), akkor esetleg ki kellett volna adni belőle még egy kicsit. Nem olyan nagy gond az, ha az előfutamban megveri az ember Phelpset. De lehet, hogy ez a csúnya szereplés tényleg egy taktikai hibának köszönhető, nem másnak.

Minek köszönhető viszont Phelps harmatos eredménye? Emlékeztetőül, Kedves Olvasó, idézzük fel Phelps eddigi eredményeit, az egyszerűség kedvéért koncentráljunk csak az olimpiákra. Phelps 2000-ben a sydney-i olimpián debütált 200  méter pillangón, ahol egy tisztes ötödik helyet ért el. Ugyanebben a számban 2001-ben Fukuokában, majd 2003-ban Barcelonában már világbajnok, utóbbi eseményen már pedig 400 méter vegyesúszásban is nyerni tudott. Ezek már szép eredmények voltak, bár még mindig nem sejtették, hogy 2004-ben Athénben csodaúszóként fog robbantani, és 6 arany és 2 bronzéremmel fog zárni. Pedig ez történt.

A csoda 2008-ban Pekingben is folytatódott, sőt tovább fokozódott. Ezen az olimpián Phelps már nem adta alább az aranynál, melyből szám szerint nyolcat gyűjtött be. Természetesen mindenki találgatta, mi magyarázhatja ezt a szédületes szereplést. Leginkább azt kaptuk magyarázatként, hogy különleges testalkattal bír Michael, 194 cm a testmagassága, két méter a két kitárt karjának fesztávolsága, 49,5-es a lába, ráadásul a bokájában dupla ízülettel rendelkezik, ezáltal annyira vissza tudja hajlítani a lábfejét, hogy az túlmegy az egyenesen,több mint kétszáz fokban. Persze az edzésmunkát, Michael szorgalmát, kitartását is dicsérettel illették.

No, ez a derék Michael most viszont drámai visszaesést mutat. 400 méter vegyesen negyedik lett, 4x100 méteres gyorsváltóban és 200 méter pillangóban pedig ezüstérmet szerzett. Nyolc arany után mindenképpen erős a kontraszt. A kérdés persze azonnal kikívánkozik belőlünk: vajon minek köszönhető ez a finoman szólva is jelentős különbség a négy évvel ezelőtti és a mostani szereplés között?

Phelps magassága, a fesztávolsága és a lábmérete (beleértve a bokaízületeket is) nyilvánvalóan nem változott. Úszni sem felejtett el, az edzésmunkát állítólag ugyanolyan lelkesen és kitartóan végzi, mint korábban. Feltételezhető az is, hogy legalább elfogadhatót produkált az amerikai válogatóversenyeken, hiszen anélkül nem is nevezték volna az olimpiára. Hát akkor?

Sokan azt feltételezik, hogy Phelps ragyogó szereplése a korábbiakban nem csak tehetségének, szorgalmának, kitartásának, és technikájának volt köszönhető, hanem a kifinomult doppingtechnológiának, amely szinte felturbózta a teljesítményét, miközben a doppingvizsgálatokon (épp a technológia kifinomultsága miatt) nem lehetett kimutatni. Ez a turbóhatás működött pár évig, aztán – mint minden stimulálószer esetében – egy idő után elkezdett tompulni, mostanra pedig már komoly mértékben nem működik. Működik helyette Lochtenál, aki most átvette az ügyeletes amerikai úszócsillag szerepét, meg másoknál, például a kínai Je Si-vennél is, aki úgy nyert női 400 vegyesen hogy az utolsó száz méteres részideje jobb lett, mint Lochte-é a férfi 400 vegyes döntőben! Egyesek már nem is szimpla doppingolásról, hanem komolyabb, géntechnológiára épülő stimulálásról beszélnek, amelynek a WADA ellenőrei legfeljebb bottal üthetik a nyomát.