Skymall

A bevásárlóközpontok, divatos kifejezéssel a shopping mallok évtizedeit éljük. A bevásárlóközpont sajátságos hely, eltér minden más, hasonló rendeltetésű intézménytől. Korábban azt gondoltuk ugyanis, hogy egy áruháznak, üzletnek, boltnak az a rendeltetése, hogy az emberek számára kényelmessé tegye olyan tárgyak megvásárlását, amelyekre szükségük van. Amelyeket valóban szeretnének is megvásárolni, ezért céltudatosan felkeresik azokat az áruházakat, üzleteket, boltokat, ahol ilyen tárgyakat kínálnak. A bevásárlóközpontok azonban ennél lényegesen összetettebb, mondhatni körmönfontabb rendeltetéssel bírnak. Az embereket nemcsak olyan tárgyak megvásárlására szándékoznak rávenni, amelyekre azoknak szükségük van, hanem olyanokra is, amelyekre egyáltalán semmi szükségük sincsen. Manapság nem túlzó az a kijelentés sem, hogy a bevásárlóközpontok elsődleges céljává az vált, hogy akkor is vásárlásra bírják az embereket, amikor azoknak egyébként eszükbe sem jutna.

Nevezett műintézmények ezt a célt különböző kifinomult módszerekkel próbálják elérni. Pro primo, igyekeznek magukhoz vonzani az embereket olyankor is, amikor azok nem vásárolni akarnak, hanem valamit elintézni vagy éppen csak kikapcsolódást keresni. Ennek érdekében mozi, étterem, bár, bowlingpálya, kaszinó, bankfiók, posta és megannyi más működik az üzletek mellett. Pro secundo, a bevásárlóközpontok kialakítása nem a hétköznapi praktikum logikáját követi, amelynek lényege, hogy egyik pontból a másikba minél rövidebb úton, minél gyorsabban lehessen eljutni. Éppen ellenkezőleg, a shopping mallban a lehető leghosszabb úton, a legnagyobb kerülőt téve lehet csak A-ból B-be jutni, ami alkalmat ad arra, hogy minél több üzlet kirakatát, kínálatát, vevőcsalogató akcióját észrevehessük, érdeklődésünket esetlegesen felkeltve. Pro tertio, az érdeklődést folyamatosan igyekeznek felkelteni és fenntartani, így szünet nélkül akciós ajánlatokkal, szórólapot osztogató fiatalokkal, ingyenes próbát, kóstolást, ajándékot kínáló hostessekkel találkozik a gyanútlan sétáló. Működik is a dolog szépen, hovatovább nem vásárolunk máshol, mint bevásárlóközpontokban, ott viszont szinte mindig, étterem után, mozi előtt, bowling mellett, ha kell, ha nem.

Mostanáig azt hitem, már mindent tudok a bevásárlóközpontok működésének lényegéről, „vásároljunk mindent, vásároljunk mindenhol” filozófiájukat, leleményes módszereiket töviről hegyire ismerem. Be kell látnom, hogy mélységesen tévedtem. A közelmúltban repülővel utaztam egy amerikai belföldi járattal Bostonból Buffalóba. A gépen egyébként nem volt semmi különös, szokásos belföldi járat, még csak igazán nagynak sem volt mondható. Amint azonban leültünk, azonnal a szemembe ötlött az előttünk lévő ülés támláján található zseb, amelyben nemcsak a szokásos biztonsági útmutatót és az elmaradhatatlan fedélzeti magazint helyezték el, hanem egy meglehetősen vaskos, figyelemfelkeltő katalógust is. Az ember önkéntelenül is rögtön a kezébe vette, mert ugye zenét hallgatni nem lehet felszállás közben, a fedélzeti magazinok meg mind egyformák. A katalógus címe SkyMall volt, azaz Égi bevásárlóközpont.

„Ügyes!” – bólintottam a katalógus láttán. A gyanútlan utazó alig huppan le az ülésre, máris a képébe ordít: VÁSÁROLJ! Jobb dolga úgysincs az ember fiának, hát belelapoz. Ha pedig belelapoz, biztosan észrevesz valamit, megtetszik neki valami. És ha így történik, már bele is sétált a csapdába. „Ezt jól kitaláltátok!” – gondoltam.

Kíváncsian belelapoztam a katalógusba én is. Ekkor ért az igazi meglepetés! Igazi „gyöngyszemekre” bukkantam, a kétes használhatóságú, ámde rendkívül izgalmasnak tűnő, helyenként kifejezetten ügyesen tálalt tárgyak tömkelegét vonultatja fel a SkyMall, melyek tanulmányozása közben az ember időnként nem tudja eldönteni, hogy sírjon, nevessen, esetleg mind a kettőt csinálja egyszerre. Ízelítőül következzen néhány a kedvenceim közül.

See-hear-now, azaz szemüveg nyelére szerelhető bluetooth kihangosító, olyanok számára, akik szemüveget viselnek, ezért a hagyományos bluetooth kihangosítót nem tudják a fülükön hordani.

Spy-ear, azaz tolltartónak álcázott lehallgató-készülék, amely segítségével „bárki lehallgathatja a szomszédos irodában zajló párbeszédet” (szó szerinti idézet a termékleírásból).

Crosley Revolution Turntable, azaz hordozható mini bakelitlemezjátszó, amely USB porton keresztül számítógéphez is csatlakoztatható, így bakelitlemezeinket nemcsak lejátszani tudjuk vele, hanem rögvest számítógépre is átjátszhatjuk. Hogy kinek van még manapság bakelitlemeze, arra vonatkozólag a használati utasításban nem találtam útmutatást.

Digital Camera Swim Mask, azaz búvárszemüveg és digitális fényképezőgép egybeépítve, azok számára, akik nagyon zavarónak találják a víz alatti fényképezést a hagyományos (értsd kézben tartandó, kézzel kezelendő) fényképezőgépekkel.

Litter Robot, azaz automatikus macskavécé. Ez az űrhajó visszatérő egységére emlékeztető formájú szerkentyű a macska távozása után pár perccel automatikusan működésbe lép, a használt almot egy tárolóba helyezi, és a helyére új, tiszta almot helyez el. Létezik „rejtett” verziója is, amelynek a tetejére egy méretes művirágot helyeztek el, az esztétika kedvéért.

PupStepPlus, azaz ágy mellé helyezhető kis lépcső kiscicának, kiskutyának és súlyproblémákkal küzdő házikedvenceknek, hogy megszokott ágyukra, kanapéjukra akadálytalanul felballaghassanak.

Cat Laser Beam Toy, azaz lézeres macskajáték. Mindössze annyi a dolgunk, hogy a fal mellé helyezzük, bekapcsoljuk, és ez az elmés szerkezet máris egy ide-oda mozgó lézerfigurát vetít a falra, amelyet kis kedvencünk kergethet, ameddig csak kedve tartja.

Harry Potter varázspálca, díszcsomagolásban (további magyarázatot, úgy gondolom, nem igényel). Lord Voldemort varázspálca, a végén fel-felcsillanó fénnyel. A felejthetetlen, összetéveszthetetlen, nagy, kerek lencsés Harry Potter szemüveg. A Gringotts Bank érmekollekciója.

Az „Egy gyűrű” a Gyűrűk urából, 18 karátos arany, valamint ezüst, rozsdamentes acél stb. verziókban. A „Fullánk”, azaz Frodó kardja. A Da Vinci kódból megismert kódrejtő cryptex. Indiana Jones karikás ostora. Batman denevérszárny formájú bumerángja.

Még órákig tudnám folytatni a felsorolást, de úgy gondolom, felesleges. Bizonyára ennyi is bőven elegendő volt ahhoz, hogy, Kedves Olvasó, hozzám hasonlóan magad is a SkyMall visszatérő, hűséges böngészőjévé, rendszeres vásárlójává, a rendkívül innovatív és elképesztően hasznos árucikkek mélyen elkötelezett felhasználójává válj. Vagy ha mégsem, akkor a hiba bizonyára bennünk van!

(A SkyMall című írás szerepel az Egy menedzser tűnődései című kötetben.)

Szerző: Tűnődő  2012.08.09. 06:00 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egymenedzsertunodesei.blog.hu/api/trackback/id/tr304699304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása