Ezt az írást kezdhetném akár egy vicces találós kérdéssel is. Mi a közös az azeri baltás gyilkosban és a Wizzair légitársaság legújabb járatában? Még frappáns választ is tudnék rá adni. Mind a kettő Budapestről indult, Bakuba érkezett és Szijjártó Péter magyarázta el, miért is jó nekünk.

De most nincs kedvem viccelni, mert igen mérges vagyok. Sok mindent elviselek ugyanis, de van néhány dolog, amit igen nehezen tűrök. Utálom például, ha hülyének néznek. Márpedig, most nagyon olyan érzésem van, hogy sokadmagammal hülyének néznek és ez igencsak bosszant.

Történt ugyanis még tavaly ősszel, hogy a magyar kormány úgy döntött (más források szerint maga Orbán Viktor hozta meg ezt a döntést), hogy kiadja Azerbajdzsánnak Ramil Safarovot, aki 2004-ben Budapesten baltával agyonütötte örmény katonatársát és itt, kis hazánkban töltötte megérdemelt büntetését. Az azeri kormány már régóta kerülgette a mindenkori magyar kormányt, hogy elérje Safarov kiadását, azonban tekintettel a gyilkosság különös kegyetlenségére, Safarov gyakorlatilag borítékolható szabadon bocsátására a kiadatás esetén (annak ellenére, hogy Azerbajdzsán ennek ellenkezőjére tett ígéretet), valamint az ennek következtében várható diplomáciai bonyodalmakra, eddig egyik magyar kormány sem vállalta a kiadatás kockázatát.

Az Orbán kormány azonban felvállalta a rizikót, ami nagy bátorságra vallott. Mint utóbb ugyanis kiderült, Safarov elengedése tényleg nagy nemzetközi balhét szabadított a nyakunkba. Alighogy landolt vele a gép Bakuban, egy 1983-as Európa Tanácsi egyezményre hivatkozva azonnal elnöki kegyelmet kapott, szabadon bocsájtották, kitüntették, előléptették és ünnepelték. Örményország és vele együtt a fél világ természetesen tiltakozott, a jog sárba tiprását emlegetve és megvádolva Magyarországot azzal, hogy az azeri gyilkost anyagi érdekből engedte el. Mindenki tisztában volt ugyanis azzal, hogy kis hazánk nem kis bajban van pénzügyi szempontból, mint ahogy azzal is, hogy ugyanakkor az olajban és egyéb nyersanyagokban gazdag Azerbajdzsán igencsak bővében van a pénznek. A kettőt nem volt nehéz összekapcsolni és kikombinálni, Orbán Viktor azeri látogatásán nyilván abban állapodtak meg, hogy Baku 2-3 milliárd dollár értékben magyar állampapírt vásárol, ezzel segítve Magyarországot kibújni az IMF megállapodás kényszeréből.

A magyar kormány természetesen mindent cáfolt. Szijjártó szóvivő, és sokan mások elmondták, hogy ilyen megállapodás nincsen, sőt, semmilyen más megállapodás sem. A kormány egyszerűen csak pontot akart tenni egy régen húzódó konfliktusra és nem tehet arról, hogy „a barátságos gesztusra egy baráti ország ilyen barátságtalanul válaszol” (idézet Németh Zsolttól). Azaz szó sincsen arról, hogy a kormány eljátszotta, kiárusította volna az ország becsületét (pedig ezt a vádat még a jobboldal felé nem kevéssé elkötelezett Bayer Zsolt is megfogalmazta a Magyar Hírlapban).

Telt-múlt az idő, a botrány lassan elült. Nem sokat lehetett hallani Safarovról és Azerbajdzsánról, az állítólagos több milliárdos kötvényvásárlásról még kevésbé. Az ember már szinte kezdte elhinni, hogy tényleg alaptalanul feltételezett rosszat a magyar kormányról.

Aztán szép csendesen elkezdtek jönni a hírek. 2012. november 27: Azeriakkal tárgyalt Szijjártó a magyar gyógyturizmusról (http://www.origo.hu/itthon/20121127-azeriekkel-targyalt-szijjarto-a-magyar-gyogyturizmusrol.html), 2012. december 5: Megnyílt az első magyar kereskedőház Bakuban (http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20121205-megnyilt-az-elso-magyar-kereskedohaz-bakuban.html), 2013. április 8: Azeriekkel barátkozott Németh Lászlóné Bakuban (http://hvg.hu/gazdasag/20130408_Azeriekkel_baratkozott_Nemeth_Laszlone_Ba).

És végül a legfrissebb hírtermés: Bakuval erősít a Wizzair, heti két gép lesz Budapestről (http://gazdasagiradio.hu/cikk/89437/).

Nem szükséges nagy képzelőerő, hogy az ember lássa, e hírek mögött mindenképpen lennie kell valaminek. Milliárdos kötvényvásárlásról talán tényleg nincs szó, de számos más egyéb gazdasági együttműködésről és megállapodásról mindenképpen. Ha más nem, a Wizzair bejelentés egészen biztosan ezt támasztja alá, hiszen légi járatot csak akkor indítanak valahol, ha biztosan lehet számítani arra, hogy használják azt és így gazdaságosan tud majd üzemelni. Különösen igaz ez egy fapados légitársaság esetén.

Félreértés ne essék, nincs semmilyen gondom Azerbajdzsánnal, illetve azzal, hogy hazánk és az azeriek között együttműködés alakul ki. Azzal van itt baj, hogy a baltás gyilkos elengedése ezek szerint mégiscsak egy olyan gesztus volt, amelyért a magyar kormány cserébe gazdasági gesztusokat (előnyöket) várt Bakutól, bár ezt tagadta. A gesztusok azonban – ha időkéséssel is – láthatóan megszületnek, élő cáfolatául Szijjártó szóvivő és a többiek korábbi tagadó nyilatkozatainak.

Politikusaink tehát láthatóan megint abban bíztak, hogy mi, átlagpolgárok és közönséges földi halandók, nem emlékszünk, nem gondolkodunk, és nem látunk át dolgokat, azaz – összefoglalva – hülyék vagyunk. És ahogy fentebb írtam, ez nagyon-nagyon bosszantó tud lenni. És talán nem csak az én számomra.