Hagyó Miklós volt budapesti polgármester helyettest azzal vádolják, hogy hivatali idejében, mint a BKV-t felügyelő fővárosi vezető utasítást adott a BKV-nak olyan szerződések megkötésére, amelyek a cég számára szükségtelenek és előnytelenek voltak. A szerződések nyomán mintegy másfél milliárd forintot meghaladó felesleges költségek jelentkeztek a közlekedési vállalatnál. A vád szerint Hagyó ekkora értékben okozott kárt a vállalatnak, illetve közvetve az államnak, kimerítve ezzel a hűtlen kezelés jogi kategóriáját.
Az ügyben a per még folyik, így az ártatlanság vélelmének szellemében nyilván nem lehetünk biztosnak Hagyó bűnösségében. Tény azonban, hogy a tanúmeghallgatások során meglehetősen sok terhelő vallomás hangzik el arról, Hagyó utasítására a BKV-nál kiket kellett alkalmazni (nem kevés pénzért), kikkel kellett szerződést kötni (nem kevés pénzért), és ha esetleg ezen valakik közül mégis elküldtek vagy szerződést bontottak egyesekkel, akkor mennyit kellett fizetni nekik a távozáskor (nem keveset).
Hagyó Miklós értelemszerűen védekezik az ügyben. Az egyik legutóbbi tárgyalási napon példának okáért a BKV jelenlegi vezérigazgatóját hallgatták meg, aki elmondta, hogy a korábbiakkal ellentétben ma már nincsen a BKV-nak külső cégekkel kommunikációs szerződése, értelemszerűen ezzel jelentősen költségtakarékosabb is a cég működése. Hagyó erre azt válaszolta, hogy az ő irányítása alatt is igyekeztek költséghatékony megoldásokat alkalmazni, előfordult például, hogy a szakszervezeti mikulásrendezvényen ő volt a mikulás (http://www.origo.hu/itthon/20130226-a-tanuk-meghallgatasaval-folytaodott-a-hagyoper-februar-26an.html).
Hagyó Miklós tehát védekezik, ami teljesen normális és bevett szokás. Ha az embert bizonyos dolgokkal vádolják, akkor mondja el a vádakkal kapcsolatban az ő verzióját, a bíróság pedig hallgassa meg, illetve vegye figyelembe a vádlott védekezését. A volt főpolgármester helyettes azonban nem csak ezt a formáját választotta a védekezésnek, hanem egy másik módját is, amit röviden nevezzünk visszatámadásnak, ellencsapásnak.
Nevezetesen Hagyó Miklós a strasbourgi emberi jogi bíróság előtt megtámadta a magyar államot, azzal a váddal, hogy indokolatlanul hosszan tartották előzetes fogságban, embertelen körülmények között. Túlzsúfolt cellában kellett laknia, amelynek penészes falai hatására rosszabbodott az asztmája. Rossz táplálékot kapott, amely lisztérzékenységére volt káros hatással. Nem engedték a családjával való kapcsolattartást, ami mentális problémákat okozott. És még folytathatnám a felsorolást (bővebben itt olvashatsz a vádakról, Kedves Olvasó http://www.origo.hu/itthon/20130425-hagyo-miklos-nyoman-szetperelhetnek-az-allamot-a-magyar-rabok.html).
Az emberi jogi bíróság nem régiben hozott ítéletet. Ebben egyrészt nem találta megalapozottnak azt a vádat, hogy a rossz étkezés, vagy a penészes cella Hagyó betegségeit súlyosbította volna, azaz ezáltal megvalósult volna az embertelen bánásmód vele szemben. Ellenben azt megállapította a bíróság, hogy a volt főpolgármester helyettes olyan cellában lakott, ahol egy fogvatartottra 3,5 négyzetméter terület jutott, holott az európai normák 4 négyzetmétert írnak elő. Azt is leszögezte a strasbourgi bíróság, hogy bár Hagyó előzetes letartóztatása a magyar jog alapján jogszerű volt, viszont ésszerűtlen és indokolatlanul hosszú, mivel a vádlott többször is kijelentette, hogy nem áll szándékában megszökni az igazságszolgáltatás elől. Ennek megfelelően a bíróság Hagyó számára 12500 eurós kártérítést ítélt meg. (Az ítélet szövege részletesen itt olvasható: http://hudoc.echr.coe.int/sites/eng/pages/search.aspx?i=001-118647#{%22itemid%22:[%22001-118647%22]})
Természetesen az is rendben van, hogy ha valaki úgy érzi, méltánytalanság érte, akkor ennek vonatkozásában keresse az igazát. Ha például Hagyót nem emberséges körülmények között tartották fogva, akkor az igazság szellemében ez kerüljön napvilágra, szülessen ítélet, járjon kártérítés. (Igaz, a konkrét esetet tekintve megállapíthatjuk, hogy az ügyben született ítélet alapján rabok ezreinek járna kártérítés, mivel azonban az ő esetükben senki nem fogja vállalni a strasbourgi pereskedés fáradságát és költségeit, nekik senki sem fog igazságot szolgáltatni, ami mindenképpen legalábbis ellentmondásos helyzetet teremt. De ezt most tegyük félre egy pillanatra!)
Ami figyelemre méltó és megjegyzendő ugyanakkor az ügyben, az ennek a bizonyos visszatámadásnak, ellencsapásnak az alkalmazása. Nem új megoldás ez a magyar jogtörténelemben, ám valahogy az utóbbi időben egyre gyakrabban kerül bevetésre. Ha például egy politikai pártot azzal vádolnak meg, hogy a saját cégeit juttatja indokolatlan anyagi előnyökhöz, akkor a politikai párt előbb tagad, majd ellentámadásba megy át és már nem az előnyhöz juttatás tényét tagadja, hanem kijelenti, hogy nincsenek is cégei. A bíróság igazat is ad a politikai pártnak és helyreigazítást rendel el. A média pedig helyreigazít: nem a politikai párt cégeiről, hanem a politikai párthoz közeli cégekről beszélhetünk csupán. Az emberek a médiát olvasva, hallgatva ugyanakkor annyit hallanak meg a dologból, hogy a cégek és pénzek ügyében a bíróság a politikai pártnak adott igazat.
Vagy egy másik esetet példának véve, egy volt miniszterelnököt azzal vádolnak meg, hogy a felesége résztulajdonában lévő cég állami támogatáshoz juttatásában segédkezett. A vádat a cég taggyűlésén felvett jegyzőkönyvet szó szerint idézve próbálják alátámasztani. A volt miniszterelnök először tagadja a vádakat, azaz védekezik, majd ellentámadásba megy át, hangoztatva, hogy nem is volt taggyűlés, pusztán baráti beszélgetés. A bíróság ismét csak igazat ad az ellentámadás kapcsán, helyreigazítást rendel el az ügyben, kimondva, hogy bár tényleg minden szó szerint elhangzott (ezt senki sem tagadja), de nem taggyűlésen, mert az nem volt. A közvélemény megint azt hallja meg a fentiekből, hogy a bíróság a megtámadott volt miniszterelnöknek adott igazat.
Jelen esetben, a volt főpolgármester helyettes ügyében is ennek az ellentámadásos módszernek a sikeres alkalmazását látjuk véleményem szerint. A közvélemény ugyanis itt is – meglehetősen felületesen – annyit fog kihallani a dologból, hogy Hagyó Miklós a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult, és az igazat adott neki.
Ismét beigazolódik tehát a régi igazság, hogy a legjobb védekezés a támadás. Tartok tőle, hogy ennek megfelelően egyre gyakrabban fogunk találkozni ezzel a megoldással.