Apáink idejében világos és tiszta volt a családról alkotott kép. Apa és anya, házasságban, gyerekekkel (jellemzően kettővel, esetenként többel is). A családok zöme e modell szerint élt, ezt adta tovább gyermekeinek, akik ugyanezt látták más családoknál is, valamint könyvekben, filmekben, színdarabokban is jó eséllyel ezzel találkoztak.

Bár ma is vannak törekvések, szándékok (elsősorban az egyházak, kormányok részéről, de pszichológusok, pedagógusok is felsorakoznak e törekvések mellett), hogy az irányadó és mértékadó családmodell nagyon hasonló legyen a fentihez, a világ nagyot változott ebben a tekintetben.  Elfogadottá váltak az élettársi kapcsolatok, azaz nagyon sokan nem házasodnak össze (nem hogy ehhez még az egyház áldását is kérnék). Akik összeházasodnak, gyakran elválnak. Felvetődött, sőt számos helyen elfogadottá vált az azonos neműek házassága. Ugyanakkor ezek a változások komoly társadalmi vitát váltanak ki, tüntetésekkel és ellentüntetésekkel fűszerezve a diskurzust.

Kérdés ezek után az, merre halad tovább a világ a családmodellek tekintetében. A kormányzati, egyházi szándékok alakítják majd gyermekeink családképét, vagy ellenkezőleg, a hagyományos modell további lazulása, lebomlása várható.

Úgy gondolom, hogy mint minden téren, ebben is döntő szerepe van és lesz a médiának, annak tehát, hogy gyermekeink mit látnak a televízióban, a moziban, mit olvasnak az újságokban (azt, hogy mit látnak a színházban és mit olvasnak a könyvekben, már félve írom le, mert egyre kevesebb fiatalt látok színházban, a könyvek és a gyerekek távolodása egymástól pedig régóta ismert probléma).

Vegyünk hát egy példát és nézzük meg közelebbről. Tudom, egyetlen példa nem feltétlenül reprezentatív, de bizonyára egyetértesz majd velem Kedves Olvasó, hogy jellemző és elgondolkodtató a példa, amelyet felhozok, és amellyel gyermekeink akár nap, mint nap találkozhatnak. Ez a példa az egyik kereskedelmi tévén futó sorozat, a Barátok közt.

Lássuk, milyen családok tűnnek fel ebben a sok éve tartó és igen népszerű sorozatban.

Berényi Miklós, a sorozat fenegyereke elváltan él feleségétől, Balogh Nórától, akivel háromszor is összeházasodott. Egy gyermekük Nórával él. Fogadott fiuk, Tóni, autóbaleset áldozata lett. Miklósról később kiderült, hogy fiatalkori kapcsolatából született egy fia, Balázs, aki nevelőszülőknél nőtt fel, majd később Miklóshoz került.

Berényi András, Miklós testvére (bár utalás történik arra, hogy valójában nem az), előbb házasságban élt Palotai Zsuzsával, akivel két közös gyermekük született, a harmadikról (Bandikáról) viszont kiderült, vér szerinti apja valójában András és Miklós autóbalesetben elhunyt testvére, Zoltán. Andrásnak egy fiatalkori kapcsolatából egy lánya is született, Emma. András és Zsuzsa később elváltak. András Berényi Claudia lányát, Illés Júliát vette feleségül, akinek három gyermeke van első férjétől, Alextől. Júlia megcsalta Andrást, annak féltestvérével, Attilával, ez a viszony pedig közvetve András halálát okozta.

Berényi Attila, Miklós és András féltestvére. Egy ideig Miklós exfeleségével, Balogh Nórával és kislányukkal, Timivel élt, azonban titokban megcsalta Nórát Illés Júliával. Miklós erről tudomást szerzett, és verőembereket bérelt fel Attila megleckéztetésére. Azok azonban összekeverték Attilát Andrással, akit egy rendezvényen lelöktek a tetőteraszról és szörnyethalt. Attila és Juli a tragédia után szakítanak, majd később újra összejönnek és össze is költöznek.

Berényi Claudia, Zoltán özvegye, a sorozat egyik nagy intrikusa. Fiát autóbalesetben vesztette el. Lányáról, Juliról már esett szó. Claudia megismerkedett Valterrel, nagy szerelem szövődött köztük, ám Valter halálos betegségben elhunyt. Lányát, Hannát Claudia gondjaira bízta, így most vele él.

Barta Zsolt, a Rózsa nevű kávéház tulajdonosa. Első felesége Bokros Gizella, korábban rúdtáncos, mostanság enyhe alkoholizmusban szenved, hol titkárnőként, hol eladónőként dolgozik. Egy gyermekük született, Linda, akiről Zsolt sokáig nem is tudott. Linda anyja alkoholizálása elől Zsolthoz menekült, majd Zsolt erőszakossága elől vissza az anyjához. Gizi egy darabig Kertész Vilmossal élt, majd mostanában Novák Lacival. Zsoltnak egy másik kapcsolatából, Szilágyi Anditól is született egy sokáig titkolt gyermeke, Oszkár. Zsolt egy ideig házasságban élt Claudia unokahúgával, Szentmihályi Zsófival, azonban kapcsolatuk megromlott, mivel Zsófi megcsalta Zsoltot Berényi Miklóssal.

Kertész Vilmos, Vili bácsi, a ház gondnoka, mindenese. Sokáig élt feleségével, Magdi nénivel, aki furcsa körülmények között elhunyt (leesett a lépcsőházban). Vilmos egy ideig Bokros Gizivel vigasztalódott, mostanában pedig a házba nem régiben vidékről költözött Bözsi mamának csapja a szelet. Vilmos lánya ldikó, Pécsett él. Fia, Géza, taxis, aki többszörösen büntetett, legutóbb drogkereskedelembe keveredett, ezért vidéken bujkál. Vele van volt felesége, Kinga, akivel egy darabig nagy szerelemben éltek, mígnem Géza megcsalta Kingát Zsófival, Barta Zsolt feleségével. Ekkor elváltak, később mégis újra összejöttek, amikor Kinga teherbe esett – Bokros Ádámtól, Gizi unokaöccsétől, a nagy sármőrtől, aki minden lányra rámozdul.

Novák Laci, a sorozat kétbalkezese. Első feleségétől elvált, a házasságból született fia, Csaba, autóbalesetben hunyt el.  Laci tartja a kapcsolatot Csaba barátnőjével, aki a Csabától született kisfiút neveli. Laci évekig élt dr. Ferenczi Orsolya pszichológussal, aki azonban kiábrándul Laciból a sok mellébeszélés, hazudozás miatt és egy pincérrel, akibe beleszeret, Új-Zélandra költözik. Laci ekkor összejön gyerekkori szerelmével, Juhász Gabival, aki sokáig egy árvaházban dolgozott. Kapcsolatuk Laci hezitálása miatt nem tud beteljesedni, Gabi visszaköltözik az árvaházba. Laci kisboltot nyit és Bokros Gizivel vigasztalódik.

Dr. Ferenczi Orsolya a fentebb említett Bözsi mama lánya. Bözsi mama másik lányának, Tündének két gyermeke is a házban él, az egyik Fekete Szabolcs, aki előbb pincérkedik, majd felfedezik zenei tehetségét és Japánba költözik, ahol nagy karriert fut be. A másik gyermeke, Fekete Alíz, aki egyedül neveli kislányát, Lucát és kétségbeesetten keresi a nagy őt, ám kevés sikerrel találja meg.

Folytathatnánk a sort, de sok értelme nincs. Csak az eddigiekhez hasonló szövevényes, kesze-kusza kapcsolatokat láthatunk, amelyek az ideális családmodelltől igen nagyon messze állnak. Ezt látják gyermekeink, és persze nem csak ebben a sorozatban, hanem szinte minden más műsorban, filmekben, valóság- és kibeszélő-showkban, híradókban, sokszor már a nagyobb gyerekeknek szóló rajzfilmekben is. Ezt mutatjuk nekik példaként, így nem meglepő, ha ezek után azt gondolják, hogy ez a normális, dacára a kormányzati, egyházi, és pszichológusi szándékoknak. Ha pedig egyre inkább ez tűnik normálisnak, akkor nagy eséllyel ebbe az irányba fejlődik tovább a világ.

Abba már bele sem mer gondolni az ember, vajon húsz év múlva a mai gyerekek gyerekei milyen modelleket láthatnak majd a TV-ben (ha lesz még TV egyáltalán)…

Szerző: Tűnődő  2013.07.08. 10:19 24 komment

Üdv a harmadik évezredben! (Gondolat 2012)

Könyvrendelés

E-book vásárlás

Egy menedzser tűnődései (Gondolat 2011)

Könyvrendelés

E-book vásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://egymenedzsertunodesei.blog.hu/api/trackback/id/tr105395664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jog-ász 2013.07.09. 12:38:24

mindenki mindenkivel k..él, ez a barátok közt előtt is igy volt, sőt a kispolgári házasságok idején is igy volt..vagyon, gyerek miatt elvettem valakit, mellette meg tartottam szeretőt..inkább a hagyományos álszentség lazul.

BakerSisters 2013.07.09. 12:46:51

Miért is a TV - vel nevelitek a gyermeket? Miért a TV az etalon? Illetve miért is nem a szülő határozza meg - ha engedi nézni a TV - t, hogy mit is néz a gyerek?

Miért is nem ül le beszélgetni a szülő a gyermekkel?

És miért is nem mutat pont hogy a szülő jó családmodell példát? - netán maga is elvált és nem ér rá, és könnyebb a TV elé tenni?

Tűnődő 2013.07.10. 08:21:30

@jog-ász: Sok igazság van abban, amit mondasz. De ha álszent volt is sokszor, mégis sokat segített a hagyományos családmodell, mint minden standard. Ma sajnos szinte semmilyen standard nem működik már ezen a téren, sem valódi, sem álszent. Szerintem ez gond.

Tűnődő 2013.07.10. 08:26:44

@Pandakutya: Nem a TV az etalon. Nyilván nagyon sokan vannak, vagyunk, akik megpróbáljuk távoltartani gyermekeinket a a médiától, de lássuk be, ahogy a gyerekek nőnek, ez egyre kevésbé reális. Főleg azért, mert nem csak a TV-ről van szó, hanem a moziról, az internetről, az újságokról, a média számos formájáról, amellyel úton-útfélen találkozhat a gyerek, akkor is, ha a szülő nem akarja. Nem lehet a teljes médiától eltiltani a gyereket, sem elvileg, sem gyakorlatban, a 21. században, amely a média alapú társadalomról szól.

BakerSisters 2013.07.10. 10:39:58

@Tűnődő: Igen - igen, ebben egyetértünk, hogy jelenlegi társadalmunk meghatározója a média, ugyanakkor mégis úgy gondolom, hogy ha nem hagyjuk egyedül a gyereket felfedezni a világot, hanem kézen fogva vezetjük őt talán nem vész el annyira az "álinformáció" rengetegben.

Abban viszont sajnos igazad van, hogy a gyerek csak azt másolja amit lát. Azaz ha azt látja, hogy meg nem értés esetén, megoldásként a válást választjuk
, akkor igen, ezt fogja utánozni, és ehhez még "Barátok Közt" sem kell.

chico 2013.07.11. 04:41:13

ehhez nem kell tévé, elég iskolába, óvodába mennie, és a csoporttársak minden szükségesről felvilágosítják. Ki a harmadik-negyedik apukájával/anyukájával él, vagy találkozik legalábbis rendszeresen, ki pedig minden kapcsolatból kap egy édes vagy mostoha féltestvért. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy egyes szülők mindennek végigcsinálása után még max.30 évesek, a gyerekek egy részét meg a 45 éves nagymama hozza-viszi a gyerekmegőrzőbe.

Vagy a másik véglet, hogy jaj kifutok az időből alapon mindkét szülő pánikba esve összejön egy ránézésre elég jónak tűnővel, meg is csinálják a gyereket, aztán vagy a nagyszülői nevelésre hagyják, vagy egyéb elfoglaltságok - fodrász, új BMW kipróbálása, iszunk a haverokkal stb.- miatt a tévére, iskolára, a gyerek barátaira, de persze úgy, hogy addigra már nevelhetetlenre kényeztették, és akkora öntudatot plántáltak a gyerekbe (legyen meg mindene, ez neki jár alapon), hogy 1. a gyerek profi manipulátor, 2. mindenkinél mindent jobban tud, és neki senki ne dumáljon bele az életébe és a döntéseibe. Vagyis társadalmi szinten tökéletesen beilleszkedésre és együttműködésre, szolidaritásra képtelen kis ördögfiókákat szaporítanak. És még mindig nem a tévéből elleshető családmodellről beszélek, csak amit nap mint nap Budapesten közlekedve látni lehet....

Tűnődő 2013.07.11. 10:22:50

@chico: Teljesen jogos, amit írsz, ám a média szerepe mégis kiemelkedő ebből a szempontból. A gyerek a szülei, ismerősei helytelen magatartásával nem feltétlenül azonosul. Viszont a filmek, sorozatok, könyvek hőseivel, TV műsorok és újságok celebeivel sajnos sokkal könnyebben azonosul (nem csak a gyerek!) és azt gondolja, amit ők tesznek, az a helyes és követendő.

prolee 2013.07.13. 09:23:29

Jó kis post lett ez, bár azt nem gondoltam volna rólad, hogy ilyen beható ismeretekkel rendelkezel sorozatügyileg (azt a részt nem is bírtam elolvasni - bocs).

Ami a média szerepét illeti - hát nem tudom, ki hogy van vele, mi sosem nézünk ilyesmit, ha TV, akkor ismeretterjesztő csatorna megy háttérzajként.
A gyerekeim egészen pici koruk óta úgy tévéztek, hogy megnézték azt ami érdekelte őket - ez két dolog volt a Minimaxon a Varázslatos iskolabusz és a Volt egyszer... című sorozat -, aztán a feliratnál kikapcsolták a TV-t. Ezt nem tőlünk látták, de nagyon okos dolognak találtuk és megdicsértük őket. Sosem tiltottam a gyerekeimet a TV-től.

Családmodell. Na, ez egy érdekes kérdés. Én fontosnak tartom a családmodellt, de rá kellett jönnöm, hogy a világ túlhaladt ezen a dolgon. Én magam ép családban nőttem fel, nagyon szerettek és akkoriban sokak által rossz szemmel nézett liberális elvek szerint neveltek a szüleim, akikkel nagyon jó viszonyban voltam mindig. Apám un. maszek volt, anyám pedig htb., falun éltünk, mindig otthon volt valaki. Ezzel szemben mi a fővárosban élünk, mindketten dolgozunk, este verődünk össze,.... a hajamra kenhettem a családmodellt.

Tényleg, milyen is a családmodell? A dédszüleim korában többgenerációs család volt a modell, három-négy generáció élt közös háztartásban, szerintem ez volt utoljára a helyes, gazdaságos és egészséges családi közösség.

A fogyasztói társadalom kitermelésében érdekelt piac szétverte a nagycsaládot, a politika pedig ebben támogatta. Mert a kiscsalád többet fogyaszt (sok kis háztartás, mindenhol külön mosógép, hűtőszekrény, stb.) és gyengébb, sebezhetőbb, manipulálhatóbb.
A kiscsalád szegényebb is, mert a működése gazdaságtalan. (Nézzétek meg, hogy gazdaságilag milyen sikeres egy hutterita közösség, vagy egy kibuc.

S most vessetek meg, de én a házasság jogintézményét teljesen elavultnak és szükségtelennek tartom.
A család az én felfogásomban biológiai, érzelmi és gazdasági közösség, nem pedig jogi formáció. (Akik rokonos és/vagy szeretik egymást és/vagy közösen gazdálkodnak, azok családot alkotnak.)
A melegek házassága... Éppen a fentiek miatt teljesen érdektelen számomra, én megadnám nekik a jogot, ha ettől lesznek boldogok.

Tűnődő 2013.07.13. 19:26:28

@prolee: Nem rendelkezem beható ismeretekkel a Barátok köztről, csak összeszedtem amit a neten lehet róluk találni. Rengeteg info van minden sorozatról, így erről is, még wikipedia címszó is van róla.

A csaladmodell intézménye nem tud elévülni. Csaladmodell mindig van, a kérdés, hogy milyen. Az nem vitás hogy - amint írtam is - apáink házasságra épülő, anya-apa-két gyerek modellje valóban elavultnak tűnik. De mi vette-veszi át a helyét? Nálad például szemmel láthatóan egy liberális modell, amelyben emberek kitartanak egymás mellett házasság nélkül is. Te ezt a példát mutatod a gyerekeidnek. viszont ahogy chico írta, nagyon sokan nem ezt, hanem amit én is érzékeltetni akartam a Barátok közt példával, az egyik héten ezzel vagyok, másik héten azzal, három gyerekemnek három különböző apja (vagy éppen anyja) van, stb. A legnagyobb gond, hogy ebből a példából van a legtöbb a médiában, és egyre szaporodik ez a példa a való életben is. Lehet hogy a te gyerekeid egyelőre elkerülik a médiának ezt a hatását, de azért ne gondold, hogy ez mindig így marad. Senkit sem lehet burokban tartani, ez a te gyerekeidre is igaz. A melegek házassága és érdekes kérdés, jó sokat lehetne beszélni róla külön is. Alapvetően én is osztom a toleráns megközelítésedet e kérdést illetően, de azért van ennek a kérdésnek egy másik oldala is. Ha ez is elfogadottá, azaz követhető mintává válik, akkor végképp keresztet lehet vetni minden klasszikus csaladmodellre, és akkor ki tudja, mi jön még!

prolee 2013.07.16. 00:19:08

@Tűnődő: Jóvanna! ne szívd mellre amit a sorozatismeretedről írtam, nem bírtam kihagyni.
Azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy miért változott az utóbb egy-két évszázadban ilyen gyorsan és nagy mértékben a családmodell.
Ki tudja mi jön még???? Gondolom, megköpködtök, de szerintem homoszexuális család és poligámia jön. De az is lehet, hogy a válság visszahozza a nagycsaládot (nekem ez az eszményképem, bár a poligámiát is életképesnek és gazdaságosnak tartom.).

manager2008 2013.07.16. 17:42:10

@prolee: A válóperek helyzetét is érdemes lenne vizsgálni. Gyakorlatilag direkt szétverik a családot, a feleség tuti nyerő akármit csinál. Tovább darabolódik a család, gyakorlatilag mindenki megszívja a gazdaságtalan életmód miatt.

prolee 2013.07.17. 22:40:01

@manager2008: Tényleg gazdaságtalan. Bár nekem a házasság sem volt túl gazdaságos, mert a férjem (túl azon, hogy rendszeresen vert) a saját fizetése után az enyémet is elitta, aztán amikor már dolgozni sem tudott az ivás miatt, akkor beadogatta a családomtól származó ingóságokat a zaciba.
Egy darabig még kiváltogattam, aztán már nem bírtam. Végül majdnem 1 milliós adóssággal szálltam ki a Szent Házasságból, amit másfél év alatt sikerült ledolgoznom, majd egyedül felnevelni a gyerekeimet (természetesen gyerektartást nem kapok, mert nincs miből).
de legalább egy élmény, hogy már nem vernek. :)))) Tudod, milyen jó az?

csakférfi 2013.07.19. 17:18:01

Élvezettel olvastam ezt a posztot.Közben kávéztam.Arra gondoltam hogy is működik ez?Valahol megismerkedik két ember.Kölcsönös szimpátia,találkák,randi.Szerelem,első csók,együttjárás,sex,bemutatkozás a másik családjánál,ezek elfogadása,megismerése.Ekkor kell dönteni:igen!!Házasság,Közös munka közös költségvetés,közös örömök!Gyerekvállalás,születés,első majd második...több!Közös felelősség vállalás!!Nevelés,munka,taníttatás,szórakozás,játékok,nyaralás.Gyerekek felnőnek,öregség.Már ő rajtuk a sor hogy döntsenek.Unoka,nyugdíj.
Ez az örök körforgás.Miért kell ezeket megkérdőjelezni?
Mert valami bugyuta rendező,forgatókönyvíró a sok pénz, hírnév reményében,valami mást vizionál?
A gyerekek tudják ki mond igazat és ki hazudik.Ha az előző példa szerint(sorozat)akar valaki élni.Nem fog sikerülni.
Az utóbbi példa,jól bevált ősi recept,a boldogsághoz!
Mindegy hogy,mesélik a tábortűznél,vadászat után a mammutvacsoránál--vagy nézed egy ledtv-n pizzaszeleteket majszolva!
Az eredmény ua.!!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.22. 10:46:03

Egy kicsit túldimenzionálod szerintem. A drámához konfliktus kell, így van ez ősidők óta. Nem kell ahhoz Barátok köztöt nézni, hogy kusza kapcsolatokat lásson az ember, a klasszikus irodalom is tele van ilyenekkel, kezdve az Ödipusz királlyal és a Bibliával. Akkor azok is káros példát mutatnak?

chico 2013.07.22. 11:48:03

@Fedor:
ja és a konfliktust az élet is kitermeli, nem kell ahhoz borult agyú fogatókönyvíró. A nagyim miatt számos mexikói, latin amerikai sorozatból voltam kénytelen kikupálni magam, mikor vacak kedvem van olyan sorozatot nézek, amiben szakmányban ölik az embereket.

De egy se mutatott olyat, mint a Szita Bence gyilkosság. Se családmodellben, de kegyetlenségben. Akkor milyen is a média szerepe? Annak a kisfiúnak az volt a természetes, ami körülvette, azt pedig a körülötte lévő felnőttek teremtették és tartották fenn.

Miért is a gyerekekre gyakorolt hatás miatt aggódunk? És miért nem azért mert a felnőttek se gondolják végig a cselekedeteik következményeit, sőt egyáltalán azt, hogy lesznek/vannak következmények?

Karachar Nevian (törölt) 2013.07.22. 13:10:24

Azt keresem, h iféle-miféle elbaxott picha lehet ez a Tűnődő.
Szaóval megváltozott a családmodell, mert azt mind látta, ő, a barátok közt 6895 epizódja során?
Képzelem miket gondolhat Amerikáról:
Délen gaz Leoncio-k vannak akik rabszolgákat, meg bandzsa lányokat molesztálnak, északon meg whiskey-gőzben és cowboy kalapban kaparják a földet az olajért, aztán bosszút esküsznek egymás nőinek elcsábítása miatt! botrányos népek ezek, na!

Ázsiáról meg mán nem is mondok semmit, mert azok csak verekednek, verekednek...

Tudod, annak a gondolatvilágáért és értékrendjéért sem kár, aki az a tévéből nézi ki magának.

Nagyon remélem, hogy Isten van annyira gondos, hogy amint többségbe kerülnek népünkön belül az ilyen setét elemek, spontán öngyulladással végez mindannyiunkkal és valami kevésbé hülye népnek adja a földünket, mondjuk a Pápuáknak.

2013.07.22. 13:33:37

>mindenki mindenkivel k..él, ez a
>barátok közt előtt is igy volt, sőt a >kispolgári házasságok idején is igy
>volt..vagyon, gyerek miatt elvettem
>valakit, mellette meg tartottam
>szeretőt..inkább a hagyományos
>álszentség lazul.
Hát nem tudom, akkor lehet, hogy én vagyok idióta és élhetetlen, de soha senkit nem dugtam meg a feleségem mellett, ugyanis szeretem, nem vagyon, napi kajagyártás, takarítás vagy gyerekgyártás miatt vettem el. Nem mondom azt, hogy nem volt kisértés, az a bizonyos szerv sokszor sokfelé ácsorog, és valószínűleg én egy fetisiszta szexmániákus vagyok, de úgy gondolom, ha már 14 évvel ezelőtt esküt tettem, az kötelez valamire, aki ezt nem érzi, annak fölösleges házasodnia. Elvileg az embert a tudatos gondolkodás emelte ki az állatvilágból, nos ezt elég kevés embernél látni, állítólag ugye most is van evolúció, akkor talán van remény...

>homoszexuális család és poligámia jön
Nem igazán értem, miért jó a társadalomnak a homokos családmodell. Szaporodni tudnak? Nem. Tehát nem bírnak hozzájárulni ahhoz, hogy a társadalom önfenntartó maradhasson. Már így is azon sír mindenki, hogy a mostani 30-as 40-es korosztály éhenhal majd nyugdíj helyett. Akkor miért támogassam őket? A házassággal elvileg ösztönözzük a párokat a szaporodásra, védelmet nyújtunk a feleségnek, stb. A társadalom szempontjából teljesen hiábavaló egy homokos párra bármit pazarolni. Kidobott energia.
Poligámia - aki szerint ez jó, hát elég furcsa ember lehet, ha én valakit szeretek, nem akarok mást körülötte látni, de magamat sem szeretném mással látni... elképzelni nem tudok X darab nőt és Y darab férfit, akik éppen véletlenszerűen dugnak valakivel a sok közül - szexjátéknak jó, de hogyan bízhatnál meg bármelyikben egy percre is, hogy melletted áll, ha beteg vagy öreg leszel - azonnal mást fog választani helyetted önző módon, téged meg még a csoportból is kitesznek, elvégre garantáltan nem szeret ott senki senkit. Más dolog meg nem tart ott valakit egy másik ember mellett. Ellentétes neműek között ez a szeretet és szerelem, azonos neműek között meg ez a barátság, bajtársiasság alapja. Persze divat manapság a húslvest tortával turmixolni, mert úgy izgalmas, hát jó étvágyat és kellemes hascsikarást hozzá. A fétisszex fantáziák, meg a pornófilmek nem foglalkoznak a mindennapi élettel, hogyan nevelnél fel egy egészséges lelkü gyereket ilyen környezetben?
Valószínű, hogy az emberi kreténség egyre fokozódó megnyilvánulása is erősen belejátszik abba, hogy erre a világra, ennyi barom eszement hülye közé én nem száműzök még egy embert, épp elég magunknak elviselni a mai önző faszkalap embereket a hülyeségeikkel, rohanjon a társadalom a szakadékba, ha akar, de én a lehetséges utódom nem itélem erre a sorsra, jobbat érdelmelne.

>férjem (túl azon, hogy rendszeresen
>vert) a saját fizetése után az enyémet
>is elitta, aztán amikor már dolgozni
>sem tudott az ivás miatt, akkor
>beadogatta a családomtól származó
>ingóságokat a zaciba.
>adóssággal szálltam ki a Szent
>Házasságból, amit másfél év alatt
>sikerült ledolgoznom, majd egyedül
>felnevelni a gyerekeimet
>(természetesen gyerektartást nem
>kapok, mert nincs miből).
> de legalább egy élmény, hogy már nem
>vernek. :)))) Tudod, milyen jó az?
Mindenki maga választja meg kivel akar együtt élni. Mindenki felelős a saját döntéseiért. Valamiért mindig divat másokat hibáztatni. Nekem a feleségem azt mondta, soha, senkitől nem tudná elképzelni, hogy akár felemelje a kezét rá, azonnal lapáton lenne, ha meg szükség lenne rá, nem hagyná magát. Milyen meglepő, sosem találkozott ilyen férfinak nevezett állattal. Közben pedig harcművészeti edzésen ütöttük egymást. Mindig elcsodálkozom, mit látnak nők egy született alkoholistában, hogy hozzámennek, meg gyereket szülnek neki.
Azt hiszik, majd megváltozik. Persze. Aztán jönnek a sírások, meg hát elviseltem tőle egy darabig... miért?Azonnal fel kell lépni vele szemben, akkor talám még menthető valami. Soha senkitől nem szabad eltűrni az erőszakot családon belül, ha kell tettleg kell vele szemben fellépni amig jogilag meg nem oldódik. Az ilyen gyökerek addig nagy legények, amig félnek tőlük és ezzel vissza is értünk a kiindulópontra... mit keresel valaki mellett, aki alkoholista és még félsz is tőle? Kivéve, ha mazochista vagy.

>Visszatérhet a többgenerációs >családmodell
Halleluja, feltalálja majd a társadalom ismét a spanyolviaszt. Valószínűleg én már halott leszek addigra.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.22. 13:38:55

@1234567890987654321: "Nem igazán értem, miért jó a társadalomnak a homokos családmodell. Szaporodni tudnak? Nem. Tehát nem bírnak hozzájárulni ahhoz, hogy a társadalom önfenntartó maradhasson. Már így is azon sír mindenki, hogy a mostani 30-as 40-es korosztály éhenhal majd nyugdíj helyett. Akkor miért támogassam őket? A házassággal elvileg ösztönözzük a párokat a szaporodásra, védelmet nyújtunk a feleségnek, stb. A társadalom szempontjából teljesen hiábavaló egy homokos párra bármit pazarolni. "

Akkor áruld már el légy oly szíves, hogy

1. mennyiben befolyásolja pozitívan a melegek gyerekcsináló kedvét, ha nem házasodhatnak?

2. mennyibe kerül neked vagy nekem, ha egy meleg ugyanúgy törvényes kapcsolatban élhet a szerelmével, mint, vagy én? Te fizeted talán a lagzit?

2013.07.22. 14:23:48

>1. mennyiben befolyásolja pozitívan a
>melegek gyerekcsináló kedvét, ha nem
>házasodhatnak?
Akár házasodnak, akár nem, a társadalomnak közömbösek, 0 gyerek születik tőlük. Akkor miért foglalkozzunk velük? Kit érdekelnek? A házasság célja a társadalom fenntartása. Ők képtelenek rá, akkor mit akarnak? Vak ember is akarhat letenni műszerrepülő pilótavizsgát, de minek, ha képtelen rá? Értelmetlen.
>2. mennyibe kerül neked vagy nekem, ha
>egy meleg ugyanúgy törvényes
>kapcsolatban élhet a szerelmével,
>mint, vagy én? Te fizeted talán a
>lagzit?
Nekem-neked közvetlenül 0 Ft-ba, az adódból viszont folyhat pénz az ő jogi hercehurcáikra.

Amúgy sem értem az egészet. Pont ők azok, akiknek semmit sem jelent a társadalmunk, nem óhajtanak beilleszkedni, akár lelki, akár gén, akár hormonális eltérések okán, ugyanakkor ők kajtatnak leginkább a társadalom egyik adománya(ez nem jó szó rá) iránt. Elég ambivalens az egész. Sikeresen kitörtek a megszokott keretekből, a meleg akolból, ahol együtt bőg a nyáj, közben szűkölnek, hogy így de úgy visszajönnének. Minek? Ez az egész nekünk miért jó? Semmiért. Akkor meg mit szarakodnak a házassággal? Hülyeség az egész, egy önáltatás, közben meg a legtöbb ismerősöm vagy egyedülálló, vagy élettársa van, kevés a házas ember, a társadalom meg főként a blogoló okostónik fennen hírdeti/k, hogy a házasság idejétmúlt, közben ők meg gőzerővel házasodni akarnak. Leginkább nevetségesnek érzem az egészet a részükről. Vagy szándékos fricskának a képünkbe. De azt meg visszaadja előbb-utóbb az ember, mert nem szereti, ha piszkálják.
Továbbra is az a kérdésem: Miért foglalkozzunk velük? Kit érdekelnek? Mi haszna van a társadalomnak az egészből? A válasz roppant egyszerű: 0.0

Tűnődő 2013.07.22. 22:21:51

@Karachar Nevian: Ez rendkívül buta komment volt részedről, és akkor még finoman fogalmaztam. Ha kicsit figyelmesebben, de főképp intelligensebben olvastad volna ezt az írásomat, meg esetleg néhányat a többi közül is, akkor láthattad volna, hogy megvan a magamhoz való eszem, műveltségem, ennek megfelelően a világképemet nem a sorozatok alapján alakítomki. De ez az írás nem is rólam szólt, hanem arról a rengeteg emberről, akinek nincs meg a magához való esze és műveltsége, és aki ha olyasmiket lát TV-ben, mozban, mint amit leírtam (vagy éppen te emlegettél), akkor valóban azt hiszi, hogy ez a jó és ez a követendő példa. Tudod ebben az országban sokan gyűjtést indítottak Izaura felszabadítására, illetve aláírásokat gyűjtöttek Jockey megbüntetésére. Ennek tudatában kell értelmezni azt, amit írtam a médában látott példákról, és ezek hatásáról az átlagemberre nézve.

Tűnődő 2013.07.22. 22:27:39

@1234567890987654321: Tudod, a homoszexualitás kérdését nem a társadalmi hasznosság alapján kell vizsgálni. Ha a hasznosság alapján néznénk, akkor a heteroszexuális emberi kapcsolatok egy jelentős része esetében is azt kellene mondanunk, hogy haszontalan a társadalom számára (mert gyermektelen, mert van gyermeke de terrorizálja, stb.stb.), ezért a te fogalmaid szerint ezek mind nem tolerálható kategóriába esnének.

Azonban ezeket a dolgokat nem a hasznosság, hanem a másság elfogadása és tisztelete szempontjából kell vizsgálni. Nem egészséges, nem emberséges az a társadalom, amely nem fogadja el és nem tolerálja a másságot. És ha belegondolsz, ez nem csak a homoszexualitásra, hanem nagyon sok egyéb dologra nézve érvényes.

csakférfi 2013.07.29. 15:37:47

@Fedor: Igen,csak az okos ember ebből tanul.Buta magáévá teszi!

Uni1002 2013.08.13. 18:20:59

"Berényi Claudia, Zoltán özvegye, a sorozat egyik nagy intrikusa. Fiát autóbalesetben vesztette el."

NEM IGAZ!

Miklóssal meglátogattak egy építkezést, és egy hibás korlát miatt zuhant le a
félkész teraszról.
Szörnyethalt.
A srácot Ákosnak hívták, Claudia és Berényi Zoltán fia volt.
Csak a történelmi hűség kedvéért...

Tűnődő 2013.08.15. 08:45:05

@Uni1002: Bocsánat a téves infóért. Mint fentebb írtam, nem vagyok igazán tájékozott Barátok közt ügyben, az információt az internetről szedtem össze. Konkrétan ez az adat például a wikipedia Barátok közt szócikkében szerepelt. Mindenesetre köszönöm a helyesbítést.
süti beállítások módosítása