81 éves korában elhunyt Horn Gyula, aki 1994 és 1998 között Magyarország miniszterelnöke volt. Az utóbbi években már nem volt aktív szereplője a magyar politikának, súlyos betegséggel kezelték a Honvéd Kórházban, így személye háttérbe szorult, politikai szerepe, karrierjének fontos állomásai erősen kikoptak a köztudatból. Idézzük hát fel Horn életének néhány fontos momentumát, egy a volt miniszterelnök temetéséről szóló elképzelt riport formájában. Ebben az elképzelt riportban a temetésen résztvevők közül szólítunk meg néhány embert, mindegyiknek ugyanazt a kérdést feltéve: Ön miért jött el a temetésre?

Résztvevő 1. (idős ember, kopottas öltözékben, barázdált arccal, indulatos beszéddel): „Hogy miért? Mert látni akartam, hogy végre a föld alá rakják a pufajkást, aki miután aktív ávósként részt vett az 1956-os forradalom leverésében, nem átallott a szabad, demokratikus Magyarország életébe is beavatkozni. Sőt annak miniszterelnökeként tevékenykedni, úgy téve, mintha mi sem történt volna 1956-ban. Én az édesapámat és az öcsémet vesztettem el 56-ban, ezért az ilyen Horn féléknek sosem fogom tudni megbocsátani, hogy a forradalmárok ellen fordultak, összeszövetkezve az orosz megszállókkal.”

Résztvevő 2. (szegényesen öltözött, nyugdíjas korú bácsi, panaszkodva beszél): „Hát kérem szépen, nem szeretetből jöttem én ide. Én azt mondom, hogy ez az ember, meg a társai nagyot hibáztak, amikor az 1980-as évek végén hagyták, hogy a Kádár rendszert minden ellenállás nélkül elsöpörjék. Kádár alatt volt munkánk, volt lakásunk, volt stabil forintunk, olcsó ételünk, italunk. Most meg mink van, kérem szépen? Megmondom, semmink sincs. A havi rezsit nem bírjuk a feleségemmel kifizetni, a gyerekeink támogatása nélkül éhen halhatnánk. Mindezért Horn Gyula, meg Németh Miklós, meg Pozsgai Imre, meg a többiek a felelősek, akik nem védték meg a Kádár rendszert!”

Résztvevő 3. (szolid kinézetű külföldi, udvarias német mondatait tolmács fordítja): „A szüleim Kelet-Németországban éltek, elszakítva nyugati rokonaiktól. Sokáig azt gondolták, már sohasem lesz alkalom arra, hogy a rokonok, a családok újra együtt legyenek. Aztán mégis megtörtént a csoda, mert itt, Magyarországon 1989-ben egy nagyon bátor döntést hozott az akkori kormány, megnyitotta a határokat a kelet-német turisták előtt. Ez döntő momentum volt a vasfüggöny lebontása és a német újraegyesítés előtt. Külügyminiszterként Horn Gyulának óriási érdeme volt ennek a döntésnek a meghozatalában, ezért –a szüleim és minden német nevében – le akarom róni a tiszteletemet előtte.”

Résztvevő 4. (jól öltözött üzletember, nem akar nyilatkozni, aztán mégis megszólal): „Hát ez elég érdekes kérdés. Tudja, 1994-ben még tinédzserként rengeteget hallgattam a szüleimet, amint Horn Gyulát és Bokros Lajost szidták a megszorító csomag miatt, amely – szerintük – megnyomorította a lakosságot. Annyit beszéltek otthon erről, hogy engem is megfertőztek a közgazdaságtan iránti érdeklődéssel, illetve a Horn és Bokros elleni ellenszenvvel. Valószínűleg komoly szerepe volt ebben annak, hogy aztán én magam is közgazdásznak tanultam és bankárnak álltam. Ma már úgy látom, hogy a Bokros csomagot kidolgozni, meghirdetni, felvállalni az emberek felé nagyon bátor tett volt Horn és Bokros részéről, hiszen rendkívül népszerűtlen intézkedésekről beszélünk, amelyeket azonban eredményes voltuk miatt a közgazdász szakma pozitív módon igazolt vissza. Ma is egyfajta modellként szolgál a Bokros csomag a gazdasági helyzet konszolidációs programjai számára. Bennem is jelentősen átalakult ennek következtében a kép Hornnal és Bokrossal kapcsolatban a 20 évvel ezelőttihez képest.”

Négy megszólalás, négy momentum, négy gyökeresen eltérő kép a volt miniszterelnökről. Hogy melyik az igaz, egyáltalán kiragadható-e ezek közül bármelyik is, hogy önmagában azonosítsuk Hornnal, avagy inkább azt mondjuk, hogy így teljes a kép, különféle, negatív és pozitív momentumok furcsa keverékeként, ki-ki maga döntheti el.

Botcsinálta képzelt riporterként hadd mondjam el Kedves Olvasó, mi az én véleményem. Számomra Horn semmiképpen sem azonos a pufajkás ávóssal. Nem hiszek abban, hogy tizennyolc-húsz éves fiatalokon számon lehet kérni olyan tetteket, amelyek valós okaival, körülményeivel, összefüggéseivel maguk sem voltak tisztában. Különösen nem abban az esetben, ha olyan korszakban éltek, amikor közvetlen életveszélynek voltak kitéve. Ilyenkor az emberből előtör az életösztön és felülírja a tudatos viselkedést. Ezért én sem Hornon nem tudom számon kérni, amit 1956-ban tett (ráadásul nem is igazán önszántából, hiszen tartalékosként hívták be katonának, amely ellen akkoriban az élete kockáztatása nélkül senki sem tiltakozhatott), sem azon fiatalokat nem tudom egyértelműen pozitívan megítélni, akik a barikádok másik oldalán álltak és harcoltak és esetleg meghaltak. Valójában szerintem sem az egyik, sem a másik oldal tinédzser korú tagjai nem nagyon tudták, nem nagyon értették, hogy miért is harcolnak és adott esetben halnak meg igazából.

Ugyancsak nem a döntő momentum számomra Horn életéből a Kádár-rendszer békés felszámolása. Utólag hajlamosak vagyunk ezt felértékelni, mondván, hogy lehetett volna itt komoly erőszak, láthattunk volna tüntetéseket, tömegoszlatásokat, sőt akár lövések is dördülhettek volna, én azonban ebben nem hiszek. Legalábbis abban nem, hogy itthon dőlt volna el, legyen-e fegyverropogás, vagy sem. Ez a kérdés minden bizonnyal Moszkvában dőlt el, Mihail Gorbacsov irodájában. Ott mondták ki, hogy ne legyen erőszak, és ez megítélésem szerint magukat a reform-kommunistákat, Hornt és a többieket lephette meg a legjobban. Mivel nem érkezett szovjet parancs, inkább ahhoz kellett volna nagy bátorság, hogy ennek ellenére erőszakhoz folyamodjanak.

A vasfüggöny megnyitása viszont szerintem valóban bátor tett volt. Annak ellenére, hogy a vasfüggöny egy ideje már nem működött úgy, ahogy korábban. Állapota leromlott, ennek következtében rendszeresen produkált vakriasztást, vadállatok, illetve az eső miatt. A határőrség már 1987-ben javasolta a megszüntetését, az MSZMP azonban végül csak 1989. február 28-i ülésén határozott a lebontásról, ami aztán május 2. és június 27. között meg is történt. Ezt bizonyára még alaposan egyeztették a szovjetekkel, azt azonban már kevésbé, ami néhány hónappal később 1989. augusztus 19-én Sopronpusztán történt. Itt került sor a Páneurópai Piknikre, amelynek keretében Szentmargitbánya és Sopronkőhida között szimbolikusan egy határátkelőt nyitottak meg, három óra időtartamra. Azzal nem nagyon lehetett előre számolni, hogy 600 NDK-s turista megneszeli ezt a határnyitást és az alkalmat arra használja fel, hogy átsétál Ausztriába. Említsük meg, hogy elsősorban a magyar határőrség alezredesének, Bella Árpádnak volt köszönhető, hogy ebből nem lett tragédia, ugyanis az érvényben lévő lőparancs ellenére sem avatkozott közbe és nem utasította a határőröket, hogy az NDK-sok közé lőjenek. Másnap a magyar kormány elrendelte a határőrzés szigorítását, mivel kiderült, további NDK-s turisták ezrei várják, hogy az első csoporthoz hasonlóan átmehessenek Ausztriába. Feszült időszak következett. Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter vezetésével a kormány lázasan kereste a kiutat a roppant kényes helyzetből.  Feltehetően a szovjetekkel is sok egyeztetés történt, és az is valószínűsíthető, hogy nekik nem tetszett a kelet-németek magyar asszisztálású dezertálása. Ennek ellenére szeptember 11-én bejelentette a magyar kormány: megnyitják a határt a várakozó keletnémetek előtt. Ez véleményem szerint még akkor is bátor döntés volt, ha ekkorra esetleg a szovjetek már nem tiltakoztak. Az ugyanis gyakorlatilag biztosnak tekinthető, hogy nem is támogatták a döntést és nem adták rá áldásukat, repesve az örömtől.

Egésze másfajta bátorságra volt szüksége Hornnak már miniszterelnökként a Bokros csomag felvállalására, meghirdetésére, végigcsinálására. Bár kormányának 1994 és 1998 között kétharmados többsége volt (csak maga az MSZP 54%-ot szerzett a választásokon, ehhez jött az SzDSz 17%-a meg az Agrárszövetség néhány tized százaléka), és azt is mindenki tudta, hogy az ország fizetőképességének megőrzése érdekében szükség van intézkedésekre, a csomag nem meglepő módon nagyon népszerűtlen volt. Szinte borítékolni lehetett, hogy a következő választásokon a kormányzó pártok bukását fogja okozni, mivel az életszínvonal jelentős csökkenését eredményezte. A vámok emelése, a forint 9%-os egyszeri és 1,9%-os havi leértékelése jelentősen felpörgette az inflációt, felnyomta az árakat, a nyugdíjkorhatár emelése, a gyógyszertámogatások csökkentése, a GYES-re és a családi pótlékra, valamint egyéb támogatásra jogosultak körének szűkítése pedig erodálta a családok bevételeit. Ezek az intézkedések vitatottak voltak, de pénzügyileg eredményesnek bizonyultak, ez rövid és hosszútávon is meglátszott az államháztartás helyzetén; a büdzsé hiánya az 1994-es 8,4%-ról 1995-ben 6,4%-ra, majd 1996-ban 3%-ra csökkent, miközben a gazdasági növekedés egy átmeneti visszaesés után az 1994-es 2,9%-ról 1997-re már 4,6%-ra nőtt. A lakosságra azonban nagy terhet rótt, így nem meglepő, hogy a Bokros-csomag megítélése rendkívül negatív volt, tiltakozást, tüntetést, miniszterek lemondását váltotta ki, Bokros és Horn nevét, illetve a reform szót pedig egyfajta szitokszóvá alakította a magyar közvéleményben. A vita a csomagról tulajdonképpen szakmai-politikai körökben ma is tart, ugyanakkor tény, hogy gyökeresen  mást, sokkal jobbat azóta sem igazán tudtak kitalálni. Ha megnézed Kedves Olvasó az intézkedések listáját, bizonyára neked is feltűnik, hogy annak számos eleme felbukkan a különböző országok (így hazánk) utóbbi évekbeli pénzügyi stabilizációs intézkedései között is, ami nem meglepő, csodák ugyanis nincsenek. Ha államháztartási hiányt kell csökkenteni, ha kevesebb pénz költhető el, akkor a mozgástér igen szűk, az alkalmazható eszközök köre korlátozott, és közös bennük, hogy nyilvánvaló okokból, így vagy úgy, közvetlenül vagy közvetve húsba vágnak és fájnak (állítson bármit is bármelyik politikai párt ennek ellenkezőjéről). Éppen ezért, aki ezeket felvállalja, az a közvélemény szemében minden lehet, csak népszerű nem. Így volt ez Bokrossal és Hornnal is, és hogy ennek ellenére a programot mégis felvállalták, az legalábbis tiszteletreméltó, akkor is, ha a csomagot magát vitatjuk, ellenezzük.

Önök egy botcsinálta riporter képzelt riportját olvashatták egy volt magyar miniszterelnök temetéséről.

Szerző: Tűnődő  2013.06.24. 07:00 12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://egymenedzsertunodesei.blog.hu/api/trackback/id/tr285374235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

házisör 2013.06.25. 10:17:18

Hornról nem szeretnék rosszat mondani, ez így korrekt.

De azt azért a publicista felé megkérdezném (költői kérdés), hogy más karhatalmisták esetében (usztasa, csetnyik, csendőrök, SS, Gestapo) is ilyen elnéző-e mint a hazai, '56-59 közötti időszak karhatalmista fiataljaival, vagy csak ez utóbbi esetben beszélhetünk megtévedt, kényszerpályán lévő fiatalokról?

Attól persze lehet valaki még tökéletes (ha van ilyen) NATO főtitkár, kiváló író, vagy akár miniszterelnök is, hogy SS tag (vagy más) volt, de azért talán az megérthető, ha a társadalom egy jelentős része nem bocsát meg neki.

pali923 2013.06.25. 11:05:05

A Bokros-csomag kapcsán nekem az a lényeg azóta is, hogy akkor merték kimondani (Bokros azóta is erőlködik ezzel), hogy nincs ingyen ebéd.
Az elmúlt 20 év egy csomó problémája oda vezethető vissza, hogy a pártok ellenzékben megpróbálják elhitetni, hogy annál sokkal többet tudna osztogatni a kormány, mint amit csinál. Aztán kormányra kerülve osztogatnak, aztán becsődölünk. Ma már kormányon is azt hangoztatják, hogy lenne ingyen ebéd, csak az EU meg a multik miatt nem tudunk osztogatni, de majd a rezsicsökkentés. Ez az út csak lefelé vezethet.
A másik tanulsága (lenne) a csomagnak, hogy végig kellene gondolni, mi az állam feladata. A legszemléletesebben az embereknek talán ez akkor a családi pótlék kapcsán derült ki, volt is nagy felháborodás. Pedig nem biztos, hogy az államnak ugyanakkora összeggel kell támogatni egy vagyontalan családot, meg mondjuk (csak a példa kedvéért) Csányi Sándort.
Hogy az állami szerep manapság mit jelent, azt inkább hagyjuk...

Tűnődő 2013.06.25. 23:54:14

@házisör: Nem mondtam, hogy legyünk elnézőek akár Hornnal, akár mással szemben. Nyilván nem volt helyes, amit akkor tett. Ezért meg tudom érteni azt is, ha valaki nem tud elnéző lenni, megbocsátani, akár neki, akár másoknak, akik olyasmiban vettek részt, amit később a történelem negatívan ítélt meg. Megjegyzem, a történelem mindig utólag ítél, az embernek meg a jelenben kell eldönteni, mi a helyes, ami nem könnyű, hiszen a jelenben a dolgok nem fekete-fehérek, még ha később sokan meg is próbálják így beállítani.

Én azt mondtam és mondom most is, hogy más az, amikor valaki érett fejjel, átgondoltan, önként és saját döntése alapján vesz részt valamiben és más az, amikor 18-20 évesen, éretlenül, nem átgondolva, nem is teljesen megértve és megítélve a cselekedetet, adott esetben nem is teljesen a saját akaratát követve vesz részt benne.

Ennek megfelelően úgy vélem, hogy egy ember életének állomásai, cselekedeti közül nem azt kell legjellemzőbbnek tekintetünk, és vele kapcsolatban irányadónak és mértékadónak elfogadnunk, amit 18-20 éves korában tett, illetve ebben a korban történt vele. Hogy ilyen fiatalon az ember mit tesz vagy mit nem, az legtöbbször inkább a vak szerencsén múlik, mint az illető tudatos, átgondolt döntésén.

Hadd mondjak erre egy példát, amit édesapám mesélt nekem. 56-hoz kötődik, így eléggé releváns jelen esetben. Édesapán általános iskolai osztálytársai közül az egyik egy katonai iskolában tanult tovább. 56 novemberében kimenőt kaptak, amelyről néhányan, köztük ez a volt osztálytárs is, nem értek vissza időben az iskolába(ahol laktak is), mert némiképp becsiccsentettek. Így nem voltak ott, amikor az iskola mellett szovjet tankok vonultak el. Szerencséjükre nem voltak ott. Ugyanis az történt, hogy a diákok közül valaki brahiból kilőtt az ablakon a tankok felé. Semmilyen kárt nem okozott a tankokban, ennek ellenére azok az iskola felé fordították a csöveket és szétlőtték az épületet, benne a sok fiatallal, akik odavesztek.

Ezek a fiatalok hősök voltak? Tudatos, átgondolt döntés eredményeként történt velük az ami történt? Azokat, akik becsiccsentettek, és nem tértek vissza az iskolába, negatívan kell megítélnünk? Szerintem ezek a fiúk jórészt nem is tudták, mi a helyzet, mi történik körülöttük, nekik mit is kellene tenniük, mi a helyes. Egyikük meggondolatlansága miatt balszerencsés áldozatokká váltak, néhányan közülük meg a sors szeszélye folytán megúszták a dolgot.

házisör 2013.06.26. 16:57:59

Ez jó, és elvi nézőpontkülönbség szerintem nincsen, csak a történelem (márpedig ez mind az) nem tud különbséget tenni a legtöbb esetben azok között, akik önként és megfontoltan, elvileg alátámasztva, illetve akik csak sodródva jutottak oda. Illetve utólag nem igazolható egyik sem, s a jelenlévő tanú is változtathatja a véleményét arról, hogy melyik is volt ő.

A másik: Én 18 évesen komoly, megfontolt embernek tartottam magam. Ma azt gondolom, hogy ez 18 éveshez képest feltétlenül igaz volt, egy mondjuk 45 éveshez képest nem biztos.

Talán ezekkel a példákkal megvilágítható, miért nem tartom szerencsésnek 60 év távlatából ezt a megközelítést amellett, hogy sok, a cikkedben leírt dologgal egyetértek (másokkal nem :)).

fifibá55 2013.06.26. 17:00:22

@Tűnődő: Néhai volt apósom 19 évesen a Köztársaság téren a pártházat védte. Miért? Tanulni akart, de nem volt pénzük, ezért a néphadseregbe jelentkezett, hogy egyetemre járhasson. Aznap felraták őket teherautókra, és odavitték. Majd változott a terv, és egy részüket - vele együtt - teherautóra rakták és átszállították már elfelejtettem, hova. Ő és néhány társa így maradtak életben, más katonatársaik pedig ott lelték halálukat.
Mocskos kommenista volt, aki ártatlan forradalmárokat akart gyilkolni? Frászt. Parancsot teljesítettek, fogalmuk nem volt, mi történik Budapesten és miért. Ennyit a felelősségről, tudatosságról.

Tűnődő 2013.06.26. 23:35:21

@házisör: A történelem talán tényleg nem tud különbséget tenni, de nekünk embereknek tudnunk kellene. Szerintem saját mostani életünket nehezítjük meg azzal, ha nem tudunk disztingválni, hanem mindent összemosunk és ugyanolyan cimkével látunk el.

Tűnődő 2013.06.26. 23:37:25

@fifibá55: Köszönöm a történetet, amely nagyon hasonló volt az enyémhez, csak épp a másik oldalról. Éppen ezek a példák mutatják, miért nem szabad túlértékelnünk tizenéves emberek 56-os tetteit, akármelyik oldalon is álltak.

pali923 2013.06.27. 07:55:31

@Tűnődő: "hiszen a jelenben a dolgok nem fekete-fehérek, még ha később sokan meg is próbálják így beállítani"
Ez egy fontos szempont. Ha végignézzük az elmúlt 100 év történetét (sőt, akár az 1848 utáni eseményekre is igaz lehet), biztosan ezrével találnánk hasonló sorsú embereket, mint Horn Gyula, és akikről írtatok. Valószínűleg az lenne a fontos, hogy mit követett el valójában valaki, nem feltétlenül az, hogy milyen szervezetbe került be valaha.
Csakhogy a rendszerváltás hajnalán biztosan mindenki találkozott számtalan köpönyegfordítóval, olyannal is, aki nem egyszer váltott "meggyőződést". Horn Gyulára ezt biztosan nem lehet elmondani, ez mindenképpen a javára szól.
Sajnos azonban sok embert (főleg politikust) sokan nem az "átkos pártállam" ideje alatt elkövetett tetteik alapján ítélnek meg, hanem az alapján, hogy utána melyik párthoz kerültek közel. Ezt viszont én elég visszataszítónak tartom.
A magyar társadalom nem dolgozta még fel magában, hogy az 1990 előtti időhöz hogyan viszonyuljon. A történészek szerint 1945-1990 között sok, egymással össze nem vethető korszak volt, egyes politikusok viszont szívesen összemossák az egész kort, mert nekik így jó propaganda célokból. Horn Gyula megítélése is ennek az áldozata. A kortársak azonban mindig elfogultak valamilyen irányba, majd 100 év múlva könnyebb lesz véleményt alkotni erről is.

Lordofearth 2013.06.27. 12:52:25

Horn Gyula azt tette mindig, amit mondott.
Ugye ez nem mondható el a későbbi "követőire" (?!) Elegánsan politizált, nem volt hebrencs, mint utódai...ami mellette szólt az, hogy nem élt vissza a 2/3-al...

házisör 2013.06.29. 00:11:39

@Tűnődő: A "történelem" az mi? Azt nem mi csináljuk? :)

Nekem az az ijesztő, hogy amennyiben elfogadom amit mondasz, akkor a Nürnbergi és egyéb perek elítéltjeinek egy jelentős részét fel lehetne menteni. No meg egy csomó történelmi folyamatban nem érintett fiatalkorú bűnözőt is. Vagy van egy ilyen külön kategória, hogy: nekem utólag szimpatikus, fiatalkorában biztos megtévesztett idealista?

Tűnődő 2013.06.29. 08:12:23

@házisör: Folyamatosan azt akarod a számba adni, hogy "mentsük fel" a szóban forgó fiatal embereket, pl. Hornt. Én nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy bár nem helyes, hanem elítélendő, amit 56-ban csinált, Horn életéből nem az 56-os momentum számomra az irányadó. Nem azonosítom a "pufajkással", mint azt sokan teszik, mert a szerepvállalása pufajkáként nem volt tudatos, átgondolt, stb. Egy csomó példát soroltunk fel én, illetve a hozzászólók, hogy megvilágítsuk, miért fontos látni, hogy mit jelent a nem tudatos szerepvállalás.

Akiket te itt most felsorolsz, pl a nürnbergi és egyéb háborús perek elítéltjei, azok egyáltalán nem azonos kategóriát képviselnek, hiszen e perekben éppen azt bizonyították, hogy ezek az emberek utdatosan, átgondoltan álltak rossz ügy mellé, a körülményekkel és a háttérrel is tisztában voltak, vagyis pontosan tudták, hogy mit csinálnak. Ennek megfelelően ők elítélendők, elítélhetők, büntethetők, és a megítélésükben maximális súllyal esik latba az, amit elkövettek. Pl. egy Göring életének legfontosabb momentuma számomra a II. világháború és az, amit akkor elkövetetett.

A fiatalkorú bűnöző megint egy teljesen más kategória, bár nem véletlen, hogy a jogban létezik a nem büntethető fiatalkorú fogalma, aminek épp az a lényege, hogy e fiatalok egy jó része belesodródik bűncselekményben, nincs tisztában tettei súlyával, következményeivel. Ezzel együtt őket sem szokta a társadalom felmenteni (én sem teszem), hanem pl. javító-nevelő intézetbe rakják őket.

Remélem, most már érted, miről beszélek itt.

kbfkbfkbf 2013.07.02. 13:25:08

@Lordofearth:

"ami mellette szólt az, hogy nem élt vissza a 2/3-al... "

Nem lehetett akkoriban visszaélni vele, az SZDSZ-MSZP véleménye soha nem volt annyira összeforrva mint a KDNP-FIDESZ. Nyugaton komolyan aggódtak a keleti blokk esetleges kommunista visszarendeződése miatt, Horn semmi esetre sem akart ezzel szembemenni.