Azt már tudjuk egy ideje, hogy az internet az információhoz való hozzáférésben hozta a legnagyobb változást. Régi igazság, hogy a tudás (azaz az információ birtoklása, az információhoz való hozzáférés) hatalom, mint ahogy az is közismert, hogy akinek volt alkalma valamilyen információt befolyás megszerzésére, hatalom megragadására, illetve megtartására felhasználni a történelem során, az ezt gondolkodás nélkül meg is tette. A legjellemzőbb példa erre talán a katolikus egyházé, amely évszázadokon keresztül sikerrel gyakorolt erős kontrollt afelett, hogy ki milyen tudáshoz juthat hozzá, az alapműveltséget jelentő egyszerű írás-olvasástól egészen a magas szintű tudományos ismeretekig. Ennek a kontrollnak a célja nyilvánvaló volt: a tudással, információval nem rendelkező embertömeg befolyásolása, irányítása és kézben tartása szellemi, lelki és gazdasági értelemben egyaránt. A módszer eredményességének megítéléséhez elegendő csak egy pillantást vetni arra, milyen komoly szellemi-lelkiismereti hatalmat, mekkora gazdasági befolyást épített ki, milyen óriási vagyont halmozott fel a Vatikán az elmúlt két évezredben.

 A 17. és a 20. század közötti időszakban a tudás ellenőrzése ugyan kikerült az egyház fennhatósága alól, viszont a világ egyik felén politikai-ideológiai kontroll, a másik felén pedig gazdasági kontroll váltotta fel. A szocialista országokban csak a politikai szempontból megbízhatók férhettek hozzá a tudáshoz korlátozás nélkül, a tőkés országokban pedig elsősorban azok, akik meg tudták fizetni a középiskolák és az egyetemek színvonalas, ám egyáltalán nem olcsó képzését (azon kevés ország kivételével, ahol a közép- és felsőoktatás megmaradt ingyenesnek).

Tény, hogy az internet forradalmi változást idézett elő e tekintetben. Manapság szó szerint minden információ, legyen az képi, hang vagy szöveges formában, elérhető mindenki számára, mindössze egy számítógépre és egy átlagos gyorsaságú internetkapcsolatra van szükségünk. Persze ez sem teljesen ingyenes, tudjuk jól, de mégis nagyságrendekkel olcsóbb hozzáférést jelent az információhoz, mint bármikor korábban.

A tájékozottságnak ez a forradalma ma is zajlik. Nem állt meg az egyébként nem titkos, csupán sokáig eldugott információk elérhetővé tételénél, napjainkban sorra kerültek a bizalmas, titkos információk is. E téren az első komolyabb eredményt a 2006-ban alapított Wikileaksnek sikerült elérnie. A Wikileaks egy nemzetközi nonprofit szervezet, amely kiszivárogtatott kormányzati és egyéb dokumentumokat publikál az Interneten, miközben forrásainak névtelenséget biztosít. Svédországban alapították, de – saját közlése szerint – jellemzően kínai disszidens újságírók, matematikusok, gazdasági szakemberek dolgoznak soraiban. Vezetője Julian Assange ausztrál hacker. A Wikileaks az afganisztáni háborúval kapcsolatos titkos diplomáciai és katonai dokumentumokkal, az iraki háború titkos katonai jelentéseivel, majd pedig 250 ezer, amerikai követségi diplomaták által az amerikai külügynek küldött faxjelentéssel váltotta ki a legnagyobb visszhangot.

Az utóbbiak különösen érzékeny pontot találtak el. A faxjelentések ugyanis feltárják, hogy az amerikai politika mit is gondolt valójában az egyes országok eseményeivel, intézkedéseivel, politikai és gazdasági személyiségeivel, politikai pártjaival kapcsolatban, továbbá azt is – ez különösen kényes kérdés – hogy milyen politikai játszmák zajlottak, milyen alkuk születtek a háttérben fontos, nem egyszer világpolitikai jelentőségű események kapcsán.

Ilyen elképesztő mennyiségű információban még szemezgetni is nagyon nehéz, teljes képet adni pedig szinte lehetetlen. Ízelítőként néhány érdekesség a kiszivárogtatott információk közül: kiderül például, hogy milyen nemzetközi megegyezések vezettek az Irán elleni ENSZ-szankciók megszavazásához. A dokumentumok rávilágítanak, hogyan segítette Észak-Korea az iráni rakétaprogramot, illetve, hogy egyes amerikai diplomaták azt az utasítást kapták Washingtontól, gyűjtsenek személyes adatokat külföldi kollégáikról. A hitelkártya-számokat és a különböző légitársaságoknál lévő tagsági adatokat azért szerezték meg, hogy jobban nyomon követhessék a külföldi diplomaták mozgását. Európa, azon belül is elsősorban a britek, franciák és németek számára igen kellemetlenek azok a dokumentumok, amelyek szerint az Egyesült Államok jelenleg Kína-Amerika világrendben gondolkodik, melyben Európának, így Németországnak, az Egyesült Királyságnak, valamint Franciaországnak is majdhogynem jelentéktelen szerepe van. A Közel-Keleten robbant bombaként az a néhány irat, amely szerint több ország is kérte Amerikát, azonnal sújtson le Iránra. A mérsékelt arab államok, például Szaúd-Arábia, Jordánia, Bahrein, Abu-Dhabi és Egyiptom is Irán elleni megelőző légi csapást kértek Amerikától, mivel fenyegetve érezték magukat az ottani atomprogram miatt. Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad főnöke az iratok tanúsága szerint azt javasolta, hogy robbantsanak ki felkelést Iránban a rendszer ellen.

Kis hazánk sem maradt ki a nagy kiszivárogtatásból, bizonyítván, hogy a politikai palettán nincs kisjelentőségű ország, kevésbé fontos személyiség vagy lényegtelen esemény. Számos dokumentum taglalja a magyar politikai és gazdasági történéseket, a kormányok intézkedéseit, az ellenzék megnyilatkozásait. Kap hideget-meleget egyaránt a „feltűnősködő” Gyurcsány, az „aggályoskodó” Sólyom, a „keménykezű, de ingadozó” Orbán, és mások is. Megtudhatjuk, hogy az amerikaiak Csányi Sándort és Hernádi Zsoltot sejtették az EMFESZ mögött, hogy Putyinék álltak a MALÉV tulajdonrész szerzés és a MOL részvényvásárlás hátterében, hogy Orbán a választási kampány idején azt kérte az amerikai diplomáciától, hogy „ne arra figyeljenek, amit mond, hanem arra, amit csinál”, hogy a Sláger Rádió frekvenciájának elvesztésében a diplomaták egyértelmű parlamenti korrupciót véltek felfedezni és még sorolhatnám.

A Wikileaks szivárogtatási ügy aztán az utóbbi időben elcsendesedett, elült a zaj Assange és társai körül. De várható volt, hogy előbb-utóbb ismét történik valami ezen a fronton, így talán nem is meglepő, hogy a napokban újabb szivárogtatási bomba robbant. Egy Edward Snowden nevű fiatal biztonsági szakember kiszivárogtatta, hogy az amerikai nemzetbiztonsági hivatal, a National Security Agency (NSA),  sok millió amerikai állampolgár mobiltelefonját lehallgatta és sok százmillió külföldi állampolgár internetes aktivitását megfigyelte. A Snowden által átadott bizonyítékok igen érdekesek. Az egyik bizonyíték egy bírósági ítélet, amely a Verizon amerikai mobilszolgáltatót arra kényszeríti, hogy adja át a felhasználók által folytatott beszélgetések adatait (beszélgetések hossza, iránya, helye). A másik megdöbbentő bizonyíték egy olyan PRISM nevű NSA programról szól, amelynek keretében az NSA a Facebook, a Google, és az Apple különböző felületein keresztül emaileket, fájlokat és közösségi oldalakról származó személyes adatokat gyűjtött (illetve feltehetően gyűjt ma is).

A Snowden ügy – ha lehet fokozatokat felállítani ilyen vonatkozásban – még a Wikileaks ügynél is nagyobb port kavart. Egyik oldalon a szabadságjogok lelkes védői érvelnek, vadul támadják az Egyesült Államokat, rámutatva, hogy az durván visszaél a személyes adatokkal és komoly mértékben sérti a magánszféra szabadságát.

Másik oldalon kormányok (élen az USA kormánya, és személyesen Obama elnök, de más országok vezetői is), terrorellenes szervezetek, terrortámadások miatt aggódó magánemberek veszik védelmükbe a lehallgatási és titkos adatszerzési tevékenységet, mondván, hogy ezek révén az elmúlt években számos terrortámadást sikerült megelőzni és így emberéletek százait, talán ezreit megmenteni.

Az amerikai igazságügyi minisztérium kémkedéssel, kormányzati tulajdon eltulajdonításával, valamint azzal vádolja Snowdent, hogy szándékosan közölt titkos információt jogosulatlan személyekkel. Bíróság elé kívánják állítani Edwardot, akit, ha bűnösnek találnak, akár tíz év szabadságvesztésre is ítélhetik. Snowdennek persze nem fűlik a foga a bírósági eljáráshoz, nem bízik a pártatlan bíráskodásban. Ecuadortól kért menedéket és a hírek szerint jelenleg a moszkvai Seremetyevó repülőtér tranzitjában várakozik, amíg igényét az ecuadori kormány elbírálja. Az Egyesült Államok eközben gazdasági szankciókkal fenyegette meg a dél-amerikai országot arra az esetre, ha menedéket adna Snowdennek.

A Wikileaks és a Snowden jelenség nagyon fontos kérdéseket vet fel. A legfőbb kérdés az, jó-e nekünk a Wikileaks és Snowden, azaz jó-e, hogy dokumentumok, információk, lehallgatási adatok napvilágot láttak, illetve továbbiak fognak feltehetően napvilágot látni a jövőben. Más szempontból megközelítve a dolgokat, jó-e az, ha a biztonságra, a terrorelhárításra, mint fontos érdekekre hivatkozva, az Egyesült Államok (és feltehetően több más ország is) feljogosítva érzi magát, hogy a magánszférát súlyosan megsértve adatokat gyűjtsön, tároljon és elemezzen gyakorlatilag mindannyiunkról, azaz nem csak a saját állampolgárairól, hanem külföldiekről is, akikhez jogilag semmi köze.

A kérdésre „csípőből” adott első válasz valahogy úgy hangzik, hogy dehogy jó ez nekünk. Egyrészt a világban meglévő amúgy is feszült helyzetet sokszor tovább nehezítik ezek a kiszivárogtatások, a szálakat még inkább összekuszálják, az egymásra haragvó feleket még jobban egymásnak ugrasztják, azaz összefoglalva: a bizalmat, amely egyébként sem áll valami fényesen a világban, még alacsonyabb szintre csökkentik. A másik megközelítésben is úgy szól az első válasz, hogy dehogy jó ez nekünk, hiszen csökkenti annak a lehetőségét, hogy a kormányok hatékonyan vegyék fel a harcot a terrorizmussal szemben, azaz nem csak a bizalmat csökkentik ezek a kiszivárogtatások a világban, de a biztonságot is.

Rövidtávon valószínűleg tényleg negatív a hatás, mint minden olyan jelenség esetében, ahol eltitkolt, elhallgatott dolgok kerülnek napvilágra, rávilágítva ezzel a taktikázásra, a sumákolásra, esetleges hazudozásra. Hosszabb távon szemlélve azonban a hatás mégis egyértelműen pozitív, hiszen a Wikileaks, Snowden és a többiek tovább csökkentik annak lehetőségét, hogy az információval egyesek (legyenek akár személyek, csoportok, netán országok) ne csal éljenek, hanem visszaéljenek, az információt hatalmi célokra használják fel, és előnybe kerüljenek azokkal szemben, akik az információval nem rendelkeznek. Azok számára, akik ezt a sportot rendszeresen űzik, ez igen kellemetlen új jelenség. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok a Wikileaks kiszivárogtatásokra válaszul azonnal hajtóvadászatot indított a portál ellen. A VISA és a Mastercard– feltehetően nem saját jószántából – megtagadta a Wikileaks számára utalt támogatások továbbítását, Svédország pedig Assange ellen szexuális bűncselekmény vádjával nemzetközi körözést adott ki.  A Snowden elleni hadjárat is azt mutatja, hogy az USA igen rosszul éli meg a kiszivárogtatást, mint jelenséget.

Fentiek szempontjából vizsgálva a dolgot tulajdonképpen lényegtelen, hogy az információt milyen céllal gyűjtik (azaz például terroristák ellen akarnak harcolni), ugyanis az adatgyűjtéssel az a gond, hogy senki (még az USA elnöke, és az ország számos demokratikus intézménye sem) képes biztosítani és garantálni, hogy az adatokkal nem történik visszaélés, azaz jelen példánkban nem használják fel más célokra is, mint a terrorizmus elleni harc.

Az információ felszabadításának, mindenki számára elérhetővé tételének forradalma és szabadságharca zajlik tehát körülöttünk. A forradalmak és szabadságharcok mindig véresek és erőszakosak, így van ez esetünkben is. A történések, a csapások és ellencsapások sokakból nemtetszést, félelmet, ellenérzést váltanak ki. De soha ne feledjük, ez a harc minden visszássága, problémája, veszélye ellenére is tulajdonképpen a mi érdekünkben zajlik, egy számunkra élhetőbb világ megteremtése a célja.

Szerző: Tűnődő  2013.07.01. 07:00 2 komment · 1 trackback

Üdv a harmadik évezredben! (Gondolat 2012)

Könyvrendelés

E-book vásárlás

Egy menedzser tűnődései (Gondolat 2011)

Könyvrendelés

E-book vásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://egymenedzsertunodesei.blog.hu/api/trackback/id/tr775385414

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.02. 11:37:33

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Félkifli 2013.07.03. 08:50:33

USA a kommunista megbélyegzések és üldöztetések óta semmit sem változott, más az "ellenség", a módszerek maradtak.

pali923 2013.07.04. 08:32:01

Valaha történész hallgatóként azt tanultam, hogy 1789. korszakhatár a történettudomány szempontjából is. Ugyanis megváltozott a kutatásokat lehetővé tevő források mennyisége, összetétele. Iszonyatos módon megnőtt az írásos források, okiratok száma, megjelentek a mai szemmel is modernnek tekinthető hivatalok, tudományos alapokon nyugvó gazdasági elszámolások stb. Ezek a források ráadásul meg is maradtak. A történészeknek már nem kell latin nyelvű, kézzel írott, hiányosan fennmaradt iratokat bogarászni, mint a középkort kutatóknak.
Valami hasonló játszódik le manapság is. Hány éve is használunk számítógépet? Hány éves az Internet? Legfeljebb 1-2 évtized óta változott meg iszonyatos módon a világunk, nem véletlenül emlegetnek információs forradalmat. Még tovább nőtt az információk mennyisége, és jelentősen megváltozott a formája, forrása, terjesztésének módja - szinte bármihez hozzá lehet férni elektronikus formában.
Ez alatt a tízegynéhány év alatt még nem tanulhattuk meg az információk új formáinak kezelését. Sem mi, magánemberek, sem a hivatalok, államok, cégek. Erre a gyors változásra szerintem senki nem volt felkészülve.
Kicsit olyan ez, mint a szerzői jog kérdése. A kiadók, zenészek, filmesek, írók nem tudják kezelni azt, hogy pl. egy cd percek alatt másolható, gyakorlatilag eredetivel egyezően, míg egy bakelit LP-t legfeljebb magnóra lehetett venni, minőségromlással.
100 év múlva már más lesz majd a helyzet, csak ki kell várni :)