118732_pezsgo03_1376900321.jpg_600x398

Vendégeskedtünk egyik nyáron egy barátomnál, aki meghívott bennünket balatoni nyaralójukba. Korábban együtt dolgoztunk, de már hónapok óta nem találkoztunk, így nagyon szívesen tettünk eleget a meghívásnak.

Egy szép júliusi szombatot választottunk a látogatásra. A megelőző napok viharai elmúltak, gyönyörű volt az idő. Ennek megfelelően brutális volt a balatoni csúcsforgalom, amelyen nem volt egyszerű átverekedni magunkat (beszéltük is a párommal, hogy ez az, ami mindig elveszi egy kicsit az ember kedvét a Balatontól), de végül némi késéssel sikerült befutnunk.

A barátaink nagyon kellemes programot csináltak nekünk. Az előzőnapon ért véget a Kék Szalag vitorlásverseny, amely abban az évben igencsak viharosra sikerült, ezért számos hajó – köztük a barátainké is – a verseny feladására kényszerült. A meglehetősen kellemetlen élmények sem szegték azonban kedvüket, az immár gyönyörű napos, de vitorlázáshoz igen kellemesen szeles időben kihajóztak velünk a tóra.

Bár nem vagyunk hozzáértők, azért nagyon szeretünk vitorlázni. Minden évben két-három alkalommal vitorlát bontunk barátokkal, kollégákkal. Különös életérzés a jó szélben hasítani a vizet, napozni a fedélzeten, majd fejest ugrani a hajóról és fürödni a tó belső, különösen tiszta részein. Egy másik alkalommal majd talán erről is lesz módom bővebben írni.

A Szent Donát fogadóban ebédeltünk. Ültünk az étterem teraszán, gyönyörködtünk a Kenesétől Tihanyig tárulkozó panorámában, kellemesen hideg sört iszogattunk és beszélgettünk. A barátom egyszer csak a kisfiához fordult, és azt mondta: - A bácsi eredetileg fizikus, neki tedd fel azt a kérdést, amit tegnap tőlem kérdeztél! A srác nem kérette magát, hozzám fordult és megkérdezte: - Miért jönnek fel a buborékok ilyen szép láncban a pohár fenekéről?

Kicsit meglepett a hirtelen kérdés, ugyanakkor örültem is neki. Jól emlékszem arra, hogy tizenéves fiúként engem is hasonló kérdések, problémák foglalkoztattak, és nagyon örültem, amikor egy-egy ilyen „világmegváltó” kérdésre választ kaptam.

Kellőképpen fellelkesedve a témától elmagyaráztam a srácnak, hogy a sör (vagy a hasonlóan viselkedő pezsgő) nagy mennyiségben tartalmaz oldott széndioxidot (ettől szénsavas, közkeletű szóval buborékos). A palackot nagy nyomás alatt zárják le, így a széndioxid oldott állapotban is marad egészen addig, amíg a palackot ki nem nyitják és ezzel a nyomás jelentősen le nem csökken. A nyomás csökkenésével az oldott széndioxid molekulák kiválnak a folyadékból, összekapcsolódnak egymással és így buborékot képeznek. A buborékképződéshez azonban szükség van egy amolyan kezdőpontra, amelybe az első molekula „belekapaszkodhat”. Az üvegpalacknak, sörös- vagy pezsgőspohárnak jellemzően az alján (esetleg az oldalán) találhatók olyan apró mikrorepedések, felületi egyenetlenségek, amelyek ilyen kezdőpontul szolgálhatnak, megfogva az első gázmolekulát, amelyhez aztán könnyen kapcsolódhatnak a többiek. Kellő számú molekulából hamarosan kialakul egy buborék, amelyet aztán a rá ható felhajtóerő elszakít az üvegtől és a magasba emel. A távozó buborék helyén igen gyorsan újabb képződik és követi az előzőt, szép és egyúttal elgondolkodtató buborékláncot formálva.

Miután ezt a kérdést ilyen jól megbeszéltük, azon kezdtem el gondolkozni, hogy a világ megismeréséhez mennyire fontos a jó kérdésfeltevés. Vegyük például a barátom kisfia által felvetett kérdést és hasonlítsuk össze két másik kérdéssel: „Miért sós a tenger?” illetve, „Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?”.

Mind a három kérdés egy-egy megfigyelésből indul ki, annak az okait próbálja meg tisztázni, a magyarázatát kutatja. A palack aljáról buborékok sorjáznak felfelé. A tenger vize a folyók és tavak vizével ellentétben sós. A tyúk tojást tojik, ugyanakkor a tyúk (kiscsirke formájában) tojásból kel ki.

A három kérdés között van azonban egy igen lényeges különbség. A buborék esetében a megfigyelt jelenségre minden előfeltevés nélkül kérdezünk rá. A másik két kérdésnél ugyanakkor kimondatlanul is egy rejtett, ki nem mondott feltevéssel élünk. A tenger esetében feltételezzük, hogy a víz alaphelyzetben édes (ilyen a tavak és a folyók vize is) és nem értjük, hogy a tengerek, amelyeket a folyók vize táplál, miért sósak.  A tyúk és a tojás esetében is élünk egy rejtett feltevéssel, nevezetesen azzal, hogy a tyúk-tojás történet egy határozott ponton vagy az egyikkel, vagy a másikkal kellett kezdődjön.

Ugye érzed, Kedves Olvasó, hogy ezek a rejtett feltevések, esetenként előítéletek adott esetben mennyire rossz irányba terelhetik a gondolkodásunkat, mennyire félrevihetik a logikánkat, milyen gondolati csapdába, paradoxonba sodorhatnak bennünket, amelyből sokan aztán nem is tudnak kikerülni, a helyes választ soha nem is találják meg.

Pedig a helyes válasz, ha a kérdést helyesen tesszük fel, természetesen létezik. Ha nem azt feltételezzük, hogy a tengerben lévő só kizárólag a folyókból érkező vízzel együtt jöhet, azonnal rájövünk a helyes megoldásra. A tenger alján óriási tömegű kőzetek, tenger alatti hegyek, vulkánok találhatók, tele hihetetlen mennyiségű ásványi anyaggal, nátriummal, káliummal, kalciummal, magnéziummal és ezek kloriddal, fluoriddal alkotott vegyületeivel, amelyeket a víz nagy mennyiségben old ki a kőzetekből. Ezek az úgynevezett sók (legismertebb közülük a nátrium-klorid, vagy közönséges konyhasó) adják a tenger sósságát. A tengervíz egyébként 97%-ban tiszta víz, és mindössze 3%-ban tartalmaz sókat. A felmelegedő tengerből párolgással kerül a víz a levegőbe. A sók – túl nehezek lévén – nem tudnak a vízmolekulákkal együtt elpárologni. Később, a vízpára kicsapódásakor kialakuló eső ezért nem tartalmaz sót, az általa táplált folyók és tavak pedig ezért lesznek a tengervízzel ellentétben édesvizűek.

A tyúk-tojás probléma is villámgyorsan megoldódik, ha szakítunk azzal a feltevéssel, hogy a történet kizárólag úgy kezdődhetett el, volt egy tyúk – vagy volt egy tojás. Ha körülnézünk a világban, láthatjuk, hogy az dinamikusan változik. Változik a környezet, változnak a körülmények, ennek hatására változnak az élőlények is. Egyes fajoknak új tulajdonságai alakulnak ki, más fajok eltűnnek, megint mások – korábban nem ismertek – egyszer csak megjelennek. Az általunk tyúkként ismert állat is ilyen fejlődés útján alakult ki, háziasult, fokozatosan elvesztette repülési képességét, hús és tojás előállítására szakosodott. Ezen átalakulás során azonban – madár lévén – mindvégig tojással szaporodott, amely szaporodási formát a madarak az előző evolúciós lépcső állataitól, a dinoszauruszoktól, illetve a hüllőktől örökölték. A tyúk vagy tojás kérdés ennek megfelelően eredeti formájában értelmetlen, bár ha nagyon akarjuk, a fentiek alapján megválaszolhatjuk: egyértelműen a tojás volt előbb, bár nem abban a paradox értelemben, ahogy az eredeti kérdés sugallta.

Hová is akartam kilyukadni a fenti gondolatmenttel? Oda, hogy ha valami hasznosat akarunk adni az utódainknak, ha jól akarjuk őket felkészíteni az életre, ha azt szeretnénk, hogy babonák, feltételezések, sztereotípiák, homályos hiedelmek helyett az érzékeikre, a józan eszükre, az értelmükre, a tiszta logikájukra hallgassanak, hagyatkozzanak és támaszkodjanak, akkor a legfontosabb, hogy tanítsuk meg őket helyesen kérdezni, majd pedig a helyesen feltett kérdést jól megválaszolni. A többi már szinte magától jön.

Szerző: Tűnődő  2013.08.19. 10:24 3 komment

Üdv a harmadik évezredben! (Gondolat 2012)

Könyvrendelés

E-book vásárlás

Egy menedzser tűnődései (Gondolat 2011)

Könyvrendelés

E-book vásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://egymenedzsertunodesei.blog.hu/api/trackback/id/tr275466683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása