Van, aki tudománynak tartja, mivel a fejlesztése és az előállítása komoly tudást, bonyolult, kifinomult technikát igényel. Mások szerint nem más, mint puszta marketing, amelynek lényege, hogy szép csomagolás, előkelő márkázás és jókora médiafelhajtás segítségével az értékéhez képest jóval drágábban adnak el nekünk valamit, amire tulajdonképpen nem is nagyon lenne szükségünk. Akárhogy is vélekedünk róla, tény, hogy a parfüm rendkívül markánsan jelen van az életünkben, beállítottságunktól függően eltérő mértékben ugyan, de megkerülhetetlenül.
Őszintén bevallom (bár férfikörökben ezzel nem szokás dicsekedni), hogy vonzódom a parfümökhöz. Szeretem megnézni a sokszor remekmű számba menő csomagolásokat, kezembe venni a kellemes tapintású, kreatív megjelenésű üvegeket, megszagolni a rafináltan összeállított illatokat. Ha valahová utazom, soha nem mulasztom el, hogy betérjek a repülőtéri parfümériába, megnézzem és megszagoljam az újdonságokat, találgassam, elemezzem az összetételüket. Szívesen vásárolok is természetesen belőlük. Otthon több félét is tartok a fürdőszobai polcomon, és mindig a hangulatomnak és az alkalomnak megfelelőt használom közülük.
Számomra a parfüm nem elsősorban megvásárolandó termék. Jóval több annál. Úgy gondolom, hogy a 21. századi modern ember életének a parfüm is szerves része. Hogy miért gondolom így, azt egy irodalmi élményemen keresztül tudnám leginkább megvilágítani.
Évekkel ezelőtt került a kezembe Patrick Süskind könyve, a Parfüm, amely azóta is egyike a legnagyobb kedvenceimnek. A könyv a 18. századi Franciaországban játszódik, főhőse Jean-Baptiste Grenouille, aki Párizs legbűzösebb pontján, a halpiacon született, egy halárusító asztal alatt. Anyját születése után nem sokkal kivégezték, miután kiderült, hogy előző csecsemőit megölte. Jean-Baptiste nevelőszülőknél, árvaházakban nevelkedett, sokszor elviselhetetlen körülmények között.
A kis Grenouille különös fogyatékossággal született, nincs szaga. Nem arról van szó, hogy a testszaga nem jellegzetes, vagy az átlagoshoz képest nem elég intenzív ahhoz, hogy mások észrevegyék. Egyáltalán nincsen semmilyen érzékelhető szaga. Ennek következtében mindenki öntudatlanul is furcsának találja, idegenkednek és elhúzódnak tőle az állatok, keresztülnéznek rajta az emberek. Jean-Baptiste magába forduló, saját belső világában élő, magányos emberként éli életét.
De milyen is ez a világ, mi van Grenouillenak ebben a saját belső világában, ami leköti, foglalkoztatja őt? Egészen paradox módon az illatok. A másik veleszületett különös tulajdonsága ugyanis a szagok, illatok iránti extrém vonzalom, továbbá a felismerésükre, analizálásukra, azonosításukra és felidézésükre vonatkozó kiemelkedő képesség. E két extrém tulajdonság meghatározóvá válik Jean-Baptiste életében: folyamatosan keresi, kutatja a tökéletes illatot, amely pótolhatja saját, nem létező illatát, és amely révén az emberek felfigyelnek rá, elfogadják és megszeretik.
Eleinte tárgyakkal, majd állatokkal és növényekkel kísérletezik. Különböző műhelyekben dolgozik, ahol elsajátítja a parfümkészítés minden technikai fogását, fortélyát, sőt, hamarosan képessé válik arra is, hogy továbbfejlessze ezeket. Egészen színvonalas, sokaknak tetsző illatkreációkat állít elő, munkaadói nagy megelégedésére. Ő azonban valami mást keres, többet és jobbat, egy magasabb szintű, nagyobb hatású illatot, ezért a figyelme hamarosan egészen perverz irányba fordul. Fiatal, vonzó lányok bőrének illatában véli felfedezni az általa hőn áhított esszenciát. Megismerkedik velük, majd megöli őket és a tökélyre fejlesztett parfümgyártási technológiák segítségével megpróbálja kivonni bőrükből az illatanyagot. Fáradozásai sikerrel járnak, elkészül a tökéletes illat. Grenouille az első adandó alkalommal ki is próbálja. Hogy milyen eredménnyel, azt nem szeretném elárulni, bízva abban, hogy sikerült kedvet csinálnom e remek regényhez és előbb-utóbb magad is belelapozol, kedves olvasó.
Grenouille történetének hátborzongató rétegét lehántva egy nagyon fontos felismeréshez jutunk. A szaglásunk ugyanolyan fontos vagy talán még fontosabb érzékszervünk, mint a látásunk vagy a hallásunk. Az orrunkon keresztül rendkívül fontos ingerek érnek bennünket, amelyek sokszor meghatározóbbnak bizonyulnak a látott és hallott ingereknél, tudatalattinkon keresztül nagyobb hatást gyakorolnak ránk, arra, hogy mit gondolunk, mit érzünk, hogyan vélekedünk emberekről, helyzetekről, helyszínekről, tárgyakról.
Számomra a parfüm ezért más, mint egyszerű termék, amely nagyrészt alkoholból és többé vagy kevésbé jó ízléssel összeválogatott illatanyagokból áll, amelyeknek csupán annyi a szerepük, hogy a használójuk körül kellemesebb aurát hozzanak létre. Az illatanyagok üzenetet közvetítenek, viselőjükről sok mindent elárulnak, amit a befogadók szinte akaratlanul érzékelnek és dolgoznak fel. Nagy erejű hatásmechanizmus ez, amelyhez hasonlót keveset tudunk felsorolni.
Nemrégiben részt vettem egy különös, sokszínű és inspiráló rendezvényen, a TEDx Danubia Cafén. Ez az eredetileg a Technology-Entertainment-Design amerikai előadássorozatból kinőtt, immár évente kétszer megrendezett budapesti esemény olyan embereket, előadókat és hallgatókat hoz össze, akik nyitottak, érdeklődőek mások személyisége, gondolatai, tevékenysége iránt, ebből akarnak és tudnak motivációt és inspirációt meríteni. A TEDx Danubia egyik vendégelőadója volt Chandler Burr író, a New York Times parfümkritikusa, a New York-i Museum of Arts and Design illatművészeti kiállításának kurátora.
Burr lenyűgöző előadásából olyan érdekességeket tudhattunk meg, mint hogy a világ első, mai napig Versailles-ben őrzött parfüm receptje magyar; hogy az illatanyagok mellett az 1920-as évektől kezdve a parfümök rendkívül fontos összetevői a különböző aldehidek, amelyek hordozóként ugyanannak az alapillatnak egészen más karaktert (harsány, diszkrét, friss, édeskés) tudnak adni; hogy tisztán illattechnikai szempontból lényegtelen, hogy egy parfümre az van írva, hogy férfi, vagy az, hogy női, bátran próbáljuk ki bármelyiket és használjuk azt, amelyik beválik (a „férfi” parfüm megnevezést az iparág csak azért találta ki, hogy a parfümökkel szemben elutasító angolszász heteroszexuális férfi célcsoportot is rávegye a parfümvásárlásra).
Burr előadásai mellett illatvacsorákkal hívja fel magára a figyelmet, Budapesten is tartott egyet. Ezen hat különféle alapillatot szagoltatott a vendégekkel, majd egy-egy ezekre épülő parfümöt ismertetett velük, végül az érzékek kiteljesítéseként az alapillatok nyersanyagaiból készült egy-egy ételkülönlegességet fogyaszthatott el a közönség.
Kanyarodjunk vissza ezen a ponton oda, hogy mi is számomra a parfüm, ha nem egyszerű termék. Burr-rel tökéletesen egyetértve számomra a parfüm egy illatművészeti alkotás, amely kifinomult formában hat az érzékeink egyikére, hatással van ránk, megmozgatja gondolatainkat és érzéseinket, hasonlóan, mint a zene vagy a képzőművészet. Mint ahogy a muzsikában vagy a festészetben is vannak jobb és kevésbé jó, nagyhatású és jelentéktelen alkotások, sőt, futószalagon előállított tucatszerű kreálmányok is, ugyanez igaz a parfümök világára, az illatművészetre is. Itt is vannak olcsó pacsulik, értékelhetetlen bóvlik, közepes iparos termékek, ugyanakkor kifinomult alkotások is, amelyek nem csupán feltűnnek, hanem évtizedeken (sőt mára már évszázadokon) át tündökölnek, óriási sikereket aratnak, és mindezt nem a marketingkörítés miatt, hanem mert alkotójuk zsenialitása révén értékeket közvetítenek, és ez valóban művészi rangra emeli őket.
