„Harcosan”, „munkásan”, „küzdelmesen” – a legtöbb barátomtól, ismerősömtől ezt a választ kapom mostanában arra a kérdésemre: hogy van. Akárhogy is reagálok erre a rövid, sommás helyzetjelentésre – kérdőn nézek az illetőre, visszakérdezek, netán egyetértőleg bólogatok –, általában hosszabb kifejtés következik arról, hogy mostanában sokkal, sokkal többet kell dolgozni, mint korábban bármikor, sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tenni nemhogy ugyanakkora, de általában lényegesen kisebb eredményért.

Nem tudok nem egyetérteni a fentiekkel. Magam is azt tapasztalom, hogy minden korábbinál több munkával lehet csak elérni eredményeket, amelyek bizony sokszor elmaradnak a korábbi időszakok jelentős, olykor látványos produktumaitól. 

Furcsa módon mégsem tudom emiatt rosszul érezni magam, sőt, ha egészen őszinte akarok lenni, bizonyos szempontból jobban érzem magam ebben a munkás, küzdelmes, harcos, ám eredmények szempontjából kevésbé látványos időszakban.

Ha el akarom magyarázni, miért is érzek így, korábbról kell kezdenem. Az elmúlt tízegynéhány évben komoly gazdasági szárnyalásnak voltunk tanúi. Országok, világrészek mutattak korábban soha nem látott, jelentős, akár két számjeggyel kifejezhető éves növekedéseket. Cégek, cégcsoportok, iparágak fejlődtek lélegzetelállító tempóban, köztük az az iparág is, a mobil telekommunikáció, amelyben ez idő alatt dolgoztam, és az a cég is, a Westel, illetve T-Mobile, amelynek kötelékében alkalmam volt kivenni a részem a páratlan fejlődésből. Láttam a tőzsdéket száguldani ebben az időszakban, a részvényárakat, tőzsdei árfolyamokat tízszeresére emelkedni, örvendtem, amikor az általam választott részvények, kötvények is fantasztikus árfolyam-emelkedést produkáltak. Minden szempontból felhőtlennek tűnő időszak volt ez.

Mégsem tudtam felhőtlenül jól érezni magam. Volt bennem egy rossz érzés, amikor azt láttam, hogy szinte minden exponenciálisan növekszik, amikor azt olvastam a Wall Street-i elemzésekben, hogy előre elkönyvelik, szinte elvárják a cégektől, iparágaktól, országoktól ezt az elképesztő növekedést. Azt kérdeztem magamtól, hogy meddig tartható fenn ez a növekedés, egyáltalán fenntartható-e, kell-e ennyire hajszolni, hol végződhet ez az eszeveszett száguldás, mi fogja megállítani, és mi lesz ennek a megállásnak az eredménye. Nem állítom, hogy pontosan láttam, mi fog történni, ehhez valószínűleg nem vagyok eléggé járatos a gazdaságtanban, de tény, hogy folyamatosan éreztem, nem lesz jó vége ennek a hajszolt növekedésnek. Mégpedig azért nem lesz jó vége, mert – és ebben egészen biztos voltam – amikor egyszer csak, egy adott ponton, a rendszer nem lesz képes tovább szállítani az elvárt eredményeket, akkor a száguldó vonatról hirtelen mindenki egyszerre akar majd leugrani, aminek nem lehet más a vége, csak komoly visszaesés, árfolyam- és eredménycsökkenés, kiábrándulás és – törvényszerűen – sok szereplő számára veszteség.

Meggyőződésem, hogy a túlságosan gyors, látványos, túlpörgetett növekedés – az azt törvényszerűen kísérő, hasonlóan látványos, földcsuszamlásszerű visszaesés miatt – kizárólag zéró (vagy negatív) összegű játszma lehet. Azaz nyerhetnek sokan és sokat, de biztos, hogy sokan és sokat veszítenek is (azok, akik a csúcsárakon bevásárolnak, majd a zuhanást látva óriási veszteséggel pánikszerűen kiszállnak; azok, akik a konjunktúra idején eladósodnak, majd a visszaesés idején nem tudják fizetni a hiteleiket; azok, akik beruháznak, majd évekig hiába várnak a megtérülésre, mert a bevételek nem jönnek; és folytathatnánk a sort). A nyereségek és a veszteségek összege pedig zéró vagy akár negatív érték, azaz a világ összességében nem halad előbbre, nem gyarapszik ezekben az időszakokban. Azért nem, mert a nagy nyereségek, nagy növekedések mögött általában nem áll valós teljesítmény, vagy csak lényegesen kevesebb, mint sejtenénk. Ezért még ha sikerül is jól járnom, sikerül is a pozitív oldalon maradnom az exponenciális fejlődés idején, nem érzem jól magam, nem szeretem az ilyen időszakot.

Sokkal komfortosabb számomra a lassabb, megalapozottabb, kiegyensúlyozott növekedés. Amikor harcolunk, küzdünk, keményen dolgozunk, ennek megfelelően az eredmények mögött – még ha azok szerényebbek is – érezhetően valós teljesítmény áll. Amikor a fejlődés ugyan lassabb, de fenntartható, ennek eredményeként mindenki megtalálhatja a számítását, a rendszer minden tagja valamiféle egyensúlyi pozíciót tud elfoglalni, nem kell drámai visszaeséstől tartani, és – legfőképpen – nem kell attól félni, hogy a látványos nyereségek árát drámai veszteségek formájában kell megfizetnünk. Ilyenkor a játszma végösszege nem zéró, hanem pozitív érték, a világ – és annak valamennyi szereplője – ténylegesen előrébb jut, fejlődik, növekszik, látványos felugrások és visszazuhanások nélkül.

Nagyon remélem, hogy a „hogy vagy” kérdésemre adott válaszok azt jelzik, az elmúlt évek fantasztikus száguldása, majd a közelmúlt fájdalmas veszteségei, komoly lefékeződése után most egy ilyen lassú, fenntartható, kiegyensúlyozott növekedési időszak következik. A harcos, küzdelmes, munkás növekedés időszaka. Amellyel valahol mindannyian jobban járnánk.

(Az írás szerepel az Egy menedzser tűnődései című kötetben.)

Szerző: Tűnődő  2012.05.17. 00:15 3 komment · 1 trackback

Üdv a harmadik évezredben! (Gondolat 2012)

Könyvrendelés

E-book vásárlás

Egy menedzser tűnődései (Gondolat 2011)

Könyvrendelés

E-book vásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://egymenedzsertunodesei.blog.hu/api/trackback/id/tr674501424

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogy vagy? 2012.05.25. 15:51:01

A nagy nyereségek, nagy növekedések mögött általában nem áll valós teljesítmény, vagy csak lényegesen kevesebb, mint sejtenénk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akira2 2012.05.17. 09:07:09

Kedves Tűnődő,

Az utolsó bekezdést nem igazán értem, de az azt megelőző gondolataidal maximálisan egyetértek.

Szerintem is az a fontos, hogy valós értékteremtés, ne zéróösszegű játékok legyenek a gazdasági teljesítmény alapja de fejtsd ki lécci, hogy mit értesz a harcos, küzdelmes, munkás növekedésen.

Esetleg azt, hogy időben még többet fogunk majd dolgozni? Vagy még hatékonyabban?

Ne felejtkezz meg a technológiai fejlődésről, amelynek a legritkább esetben a harc, a közdelem, a még több vagy hatékonyabb munka az alapja, sokkal inkább egy ötlet, egy felfedezés, egy kutatás-fejlesztés eredménye, azaz egy találmány. Ez is hozzájárulhat a világgazdaság szárnyalásához, nem csupán a még keményebb, még hatékonyabb munka... Sőt, talán a munka keménységének és hatékonyságának létezik is egy elvi maximuma, amelyet csak őrült lassan, az evolúciós folyamatokkal együtt, generációk alatt vagyunk képesek még jobban kitolni, és ez azt jelentheti, hogy a kemény és hatékony munkára alapozott gazdaság csupán stagnálni képes kb. +0% átlagos növekedési mértékkel...

Az ezt (jelentősen) meghaladó mértékű, folyamatosan fenntartható mértékű gazdasági növekedésnek az alapja az innováció, nem a még keményebb munka és nem a még több hitel, vagy a még több állami vagy eu-s pénzügyi támogatás.

Az innováció fogalmába pedig sok minden belefér, a fentebb említettek mellett az új és új ötletekre alapozott vállalkozás indítása is, de nem fér bele az, hogy dolgozz többet, dolgozz hatékonyabban.

Mr. Waszabi 2012.05.19. 17:47:49

Ingyen ebéd nincsen. Valaki fizet érte. A pénz áramlik valahonnan valahová milliónyi érdekcsatornán. Időnként trendekké erősödnek bizonyos irányok, a legutóbbi a kinai termelésre alapozott volt, de ez is lassuló tendencia.
Ami nem változott: a Földön egyre több ember osztozik változatlan erőforrásokon. Maga a bolygó nem lett nagyobb, és sem geológiai, sem éghajlati változásai nem teremtettek új lehetőségeket, sőt ellenkezőleg. A termő területek nem nőttek és a bányászati helyszínek sem kerültek könnyebben kitermelhető közelségbe, sőt.
A technológiai fejlődés adta kapacitásnövekedés nem tudja a fogyasztási igények növekedését követni. Mert a bolygó minden lakója permanensen növelni szeretné fogyasztását - a szegény afrikaiak éppúgy, mint a magasabb életszínvonalon élő amerikaiak.
Nyílik ez az olló - a választási lehetőség csupán a szabályozott újraelosztás és a háború között adódik.
Jelen pillanatban Magyarországon látjuk a nem is annyira unortodox példát a lakossági fogyasztás drasztikus visszafogására, egyidejűleg a munkaerő "olcsósításával" és a központosított újraelosztási rendszer restaurálásával kombinálva.
Ezekből a trendekből egyenesen következik, hogy hozzá kell szokni a több munkához, kevesebb pénzért, azaz meg kell tanulni lemondani bizonyos szokásainkról, vágyainkról. Újratervezés kell - a fejekben is.
Pár éve álmomban sem gondoltam volna, hogy megérem 1984 újra realizálódását, úgy az orwelli mű, mind a évszám által fémjelzett magyar közállapotok értelmében. Tehát többet fogunk dolgozni, kevesebb bérért, ez a tendencia. A lemaradottabb országokban nyilván előbb és keményebben jelentkezik ez a jelenség - így nálunk is.

Tűnődő 2012.05.21. 23:09:53

@akira2:

Azt értem a "harcos, küzdelmes, munkás" növekedésen, hogy a gazdaság nem elsősorban spekulatív drágulási tendenciák következtében nő, tulajdonképpen csak látszólagosan (azaz nem valós teljesítmények felmutatásával) és technikai értelemben (azaz főleg tőzsdei árfolyamokban kifejezve) hanem türelmes befektetések, jövőbe mutató innováció és átgondolt, következetesen végrehajtott hatékonyságnövelés révén, lassabban, évek vagy akár évtizedek alatt elérve akkora növekedést, amelyet manapság egy-egy spekulatív rally akár hónapok alatt képes produkálni. Mindazt beleértem tehát, amit te is írtál. A lényeg, nem azonnal várunk el óriási eredményeket, hanem lassabban, megalapozottabban, úgy, hogy megdolgozunk érte a fenti értelemben.
süti beállítások módosítása