Talán számodra is ismerős ez a mondat, Kedves Olvasó, a ma már klasszikusnak számító kabarétréfából, a felejthetetlen Márkus László előadásában. A férj, nem értvén, mi került az általuk vásárolt fotelen 7200 Ft-ba, hajnali fél háromkor apró darabokra szedi azt, és szinte extázisba esve alkotóelemenként próbálja felbecsülni a fotel anyag- és munkadíját, továbbá egyéb járulékos költségeit. Szinte már habzó szájjal és vérben forgó szemekkel, 4800 Ft-ig jut el a költségek összeszedésében, amikor a felesége mérgében odavágja neki, hogy a hálóingét meg 400 Ft-ért vette. A folytatást nyilván kitalálod, Kedves Olvasó.

Hasonló „mi kerül ezen …” érzésem volt pár napja nekem is. Épp a nagy kánikulai napokat éltük, és párommal a városban jártunk. A nagy melegben igen megszomjaztunk, ezért elhatároztuk, hogy betérünk az egyik szupermarketbe, és ott vásárolunk egy palack jól behűtött ásványvizet. Így is tettünk, bementünk az üzletbe és célirányosan az ásványvizes hűtőpulthoz siettünk. Kellően nagy választékkal találkoztunk, jó pár féle vízből lehetett választani. A félliteres palackok közül kinéztük a legszimpatikusabbat, leemeltünk kettőt a polcról, azzal már indultunk is a pénztárhoz fizetni.

Azaz indultunk volna, mert ekkor rám tört a Márkus László féle „mi kerül ezen…” érzés. Furcsa dologra lettem ugyanis figyelmes. Az általunk kiválasztott félliteres palack ára 194 Ft volt. Mi ebben a furcsa, kérdezheted, Kedves Olvasó? Önmagában talán semmi, mindaddig, amíg hozzá nem tesszük, hogy ugyanazon gyártó egyliteres ásványvize 149 Ft-ba, másfél literes vize pedig 119 Ft-ba került.

Nem vagyok járatlan a marketingben, tisztában vagyok azzal, hogy a termékek árazását ügyesen úgy kell alakítani, hogy az emberfia a termékünkből, szolgáltatásunkból minél többet vásároljon. Teljesen érthető ennek szelemében számomra az, ha például a híres üdítőitalgyártó a literes palack üdítőért csak 50%-kal kér többet, mint a félliteresért, a kétliteres pedig mindössze pár forinttal drágább a literesnél.

Na de hogy a literes ásványvíz 25%-kal legyen olcsóbb a félliteresnél, a másfél literes meg további 20%-kal a literesnél, az valahogy nem fér bele a világképembe. Mert mi indokolna ilyen arcátlan degresszív árazást? Utoljára ehhez hasonlót a Pál utcai fiúkban olvastam, ahol a törökmézárus megemelte az édesség árát, ám az adagot lecsökkentette. A reklamáló Cselének pedig így válaszolt: „Hát most drágább, hát most kevesebb!”. A törökmézárus árpolitikájának azonban volt logikus magyarázata, nevezetesen hogy a tantestület azt tervezte, az árust kitiltja az iskola környékéről, mert a diákok minden pénzüket nála költik el. Mindez a fülébe jutott derék árusunknak, aki úgy gondolta, amíg még maradhat, addig megpróbálja maximalizálni a bevételét.

Szóval a hűtőpult előtt a fentieken tűnődtem, és próbáltam megérteni, mi az üzlet abban, ha másfél litert 119 Ft-ért (nem akciósan!), fél litert pedig 194 Ft-ért ad az ásványvíz gyártója. Hiszen őt senki nem akarja kitiltani a szupermarketből, mint szegény törökmézárust az iskola előtti térről! Miért ad akkor harmadannyit a vízből jóval több pénzért? Vagy megfordítva, miért ad háromszor annyit jóval kevesebb pénzért?

Aztán hirtelen megértettem. Nem ad háromszor annyit, kevesebb pénzért. Illetve csak látszólag. Több pénzért ad nekünk harmadannyit, mert bolond fejjel azt vesszük meg. Melegünk van, odamegyünk a hűtőpulthoz és nem is gondolkodva, főleg nem körülnézve, leemelünk egy olyan palackot, amely számunkra a legkényelmesebb. A féllitereset. Amelynek a mérete akkora, hogy kényelmesen tudjuk fogni.  Amelyben annyi víz van, amennyit egyszerre jóízűen el tudunk fogyasztani. Mellesleg ez a vízmennyiség tényleg elég gyorsan el is fogy, így a víz nem melegszik ránk, a palackot pedig csak rövid ideig kell cipelnünk, hamarosan megszabadulhatunk tőle.

Kényelmességünkből fakadóan tehát félliteres vizet veszünk, és 40 Ft helyett (ennyi jutna fél liter vízre a másfél literes palack vásárlásakor), készek vagyunk 194 Ft-ot, közel ötször többet fizetni érte. Ha pedig készek vagyunk érte ennyit fizetni, akkor a gyártó (meg a kereskedő) nyilván így áraznak. Bolondok lennének nem így tenni.

Idáig jutva a gondolkodásban elhatároztam, hogy nem hagyom magam a kényelmességem által vezetni. Visszatettem a két félliteres palack ásványvizet és egy másfél litereset vettem el. Juszt se adtam ki 388 Ft-ot a két kis palackért, hanem csak 119 Ft-ot fizettem és mit tagadjam, mindez kellő elégtétellel töltött el! Ennek megfelelően megfogadtam, hogy a jövőben jobban odafigyelek az árazási trükkökre.