Mélyen hiszek abban, hogy a mai, bonyolult, embert próbáló üzleti közegben csak pozitív hozzáállású, jó csapatban lehet igazán jól teljesíteni. Éppen ezért bármilyen vezetői feladatot is kaptam szakmai karrierem során, kiemelt figyelmet szenteltem annak, hogy létrehozzak egy pozitív szemléletű, jó csapatot. De mikor mondhatjuk egy csapatról, hogy jó? Melyek a legfontosabb összetevői, ismérvei?

Véleményem szerint a jó csapat az alábbi fő pillérekre épül: tudás, bátorság, kitartás és bajtársiasság.

Az első, alapvető fontosságú összetevő a tudás. Munkám során mindig arra törekedtem, hogy kimagasló tudású kollégákat válasszak az egyes pozíciókba. Olyanokat, akik az adott részterületeken nagyobb tudással rendelkeztek, mint én. Olyanokat, akiknek a tudása kiegészítette egymást, lehetővé téve, hogy a csapatban minden fontos képesség jelen legyen. Lényeges, hogy mindenki képviseljen egy-egy alapvető kompetenciát, és érezze, hogy fontos tagja a csapatnak. Így arra is lehetőség nyílik, hogy a csapat tagjai átadják egymásnak a tudásukat, ezzel is fejlesztve, magasabb szintre emelve a csapat teljes kompetenciáját. A tudás ugyanis nem ér véget a kiválasztással. A tudás fejlesztésére, a képzésre is folyamatosan nagy figyelmet kell fordítani, mert ezzel nemcsak a csapat képességei, kompetenciaszintje nő, de a csapat tagjai is sokkal motiváltabbak lesznek. A legtöbb ember életében ugyanis a tudás megszerzése fontos személyes cél, belső higiéniai faktor, amelynek vonatkozásában munkaadójától támogatást, segítséget vár. Ha ezt a segítséget megkapja, az jelentős mértékben motiválja, és a lojalitását is növeli.

A tudással kapcsolatban mindig Paul Potts jut eszembe, aki a brit X-faktor egyik felfedezettje volt. Kiállt a zsűri elé egy csúnyácska, foghíjas, kancsal emberke. Megkérdezték tőle, hol dolgozik; mondta, hogy egy mobiltelefon-üzletben. „És mit fogsz előadni ma este, Paul?” – kérdezték. „Operát” – hangzott a válasz. „Aha – mondta a zsűri mindhárom tagja, sajnálkozó, eleve lemondó tekintettel. – Nos, lássuk!” Paul belefogott, a levegő pedig hamarosan vibrálni kezdett a stúdióban. A csodálatos hang, a remek technika, a kimagasló tudás láttán-hallatán a tekintetek egyre nagyobb érdeklődést mutattak, egyre jobban csillogtak. A végén kitört a tapsvihar, és senki nem tudott szóhoz jutni. Ezt a tudást, ezt a mindenkit meggyőző tudást célzom meg mindig a csapatommal!                                                                                                            

Ha a tudás mint bázis jelen van egy csapatban, arra jól lehet építeni. Két igen fontos attitűdöt kell a csapatban kialakítani, a bátorságot és a kitartást.

A bátorság egy csapat egésze, illetve egyes tagjai vonatkozásában is úgy értelmezhető, hogy a csapat tagjai egyenként és együtt is érezzenek késztetést a problémák meglátására, azonosítására, őszinte feltárására, és – leginkább – a problémák aktív megoldására. Ne érezze senki úgy, hogy egy probléma mellett elmehet, hogy az a probléma másra tartozik. Éppen ellenkezőleg, azt kell éreznie, hogy ha problémát, megoldandó feladatot, legyőzendő akadályt lát, akkor fel kell vállalnia, és bátran neki kell mennie. Nem kell tartania negatív következményektől, nem kell félnie az esetleges kudarctól. Az ilyenfajta bátorságot úgy igyekszem kialakítani egy csapatban, hogy mindenkinek egyenlő esélyeket adok, mindenkinek egyforma figyelmet szentelek. Emellett kellő bátorítást adok, hogy érezze, mögötte állok, azaz ha elbizonytalanodik, bajba kerül, akkor megfelelő támogatásra és segítségre számíthat tőlem. A legnagyobb kihívások, legfontosabb feladatok esetében gondolkodás nélkül az élre állok, és személyes jó példával járok elöl, hogy a csapat lássa, érezze, nincsenek tabuk, nincsenek megoldhatatlan feladatok, reménytelen helyezetek.

A bátorság fontos, de önmagában nem elég. A jó csapatattitűd másik fontos összetevője a kitartás. Kitartás abban az értelemben, hogy az elgondolásunkat ne adjuk fel, ha nehézségekkel találkozunk. Kitartás abban az értelemben, hogy ne fogadjuk el a „nem lehet, mert” kezdetű érveléseket. És kitartás abban az értelemben is, hogy kellő türelemmel képesek legyünk kivárni az eredményeket, amelyek kialakulásához, kifejlődéséhez idő kell. A türelem a bátorsághoz hasonlóan megtanítható egy csapatnak. Én mindig arra törekszem, hogy újra és újra visszavezessem a csapatomat a „nem azt nézzük, hogy miért nem lehet, hanem azt, hogyan lehet” típusú gondolkozáshoz, amelytől sajnos nagyon könnyű eltérni. Ugyancsak nagy figyelmet szentelek a megvalósítás szisztematikussá tételének, amely nagyban segít, hogy kitartóan dolgozzunk. A nagy cél elérése érdekében mindig részcélokat állítok fel a csapat számára, a célokhoz szigorú határidőt, felelősöket jelölök. A csapat – főleg eleinte – a legtöbb segítséget abban igényli, hogy hosszú időn át hétről hétre alaposan áttekintsük, hol tartunk, mennyit haladtunk, jó irányba tartunk-e, mit kell még tennünk. Ez a fajta szisztematikus számonkérés nemcsak a kitartó munkavégzésre szoktat rá, de a részeredmények elérésével a csapatnak részsikereket is ad, amelyek a kitartó munkát pozitívan csatolják vissza.

Tudás, bátorság és kitartás. Ha ezek megvannak, már csak egyetlen dologra van szüksége egy jó csapatnak. Ez pedig a bajtársiasság. A bajtársiasság nagyon pozitív fogalom, olyan, mint az egyén esetében az optimizmus vagy az önbizalom. Ha megnézzük emberek csoportjait, akkor azt látjuk, hogy legtöbbször éppen a bajtársiasság hiányzik belőlük. Annak a képessége, hogy merjenek egymásban és egymásnak hinni, egymásban bízni. Ha ránéznek egymásra, azt lássák a másik arcán, hogy „számíthatsz rám”. Megteszem neked, amire szükséged van, mert a csapatnak ez az érdeke, és így nekem is ez az érdekem. Megteszem neked, mert bár személyesen nem származik előnyöm belőle, de a csapatnak igen! Megteszem neked, mert tudom, hogy legközelebb te is meg fogod tenni nekem. Ha ez az érzés megvan egy csapat tagjaiban, ha ennek megfelelően végzi el mindenki a feladatát, akkor – mint egy focicsapatban – mindenki pontosan oda fog futni, ahová kell, sem egy centiméterrel előrébb, sem hátrébb, mindenki éppen abban a másodpercben fog odaérni, amikor a labda is, sem egy másodperccel előbb, sem később. Ettől válik a csapat képessé a sikerre, éretté a siker elérésére.

A bajtársiasság kialakítása a legnehezebb. A csapat tagjait meg kell tanítani arra, hogy gesztusokat tegyenek egymás felé, hogy erkölcsi értelemben „hitelkeretet” nyissanak egymás számára, hogy képesek legyenek örülni egymás egyéni sikerének, amellyel hozzájárulnak a csapat sikeréhez. Ezt a leckét jó darabig nap mint nap el kell mondani, különböző helyzetekben fel kell hívni rá a figyelmet. Fárasztó, de megéri, mert egy idő után a bajtársiasság kialakul, és elkezd működni. Ekkor már szólni sem kell, a csapat tagjai maguktól megteszik, amit kell, maguktól figyelnek oda, hogy a centiméterek és a másodpercek stimmeljenek. Ettől kezdve működik az egymás iránti bizalom, és válik a csapat igazi csapattá.