Főzni nagyon jó dolog, én legalábbis nagyon szeretek.
Először is a főzés igazi kreatív elfoglaltság, amelyben az ember maximálisan kiélheti a fantáziáját. Vallom, hogy a szakácskönyv hasznos, ha az ember ihletet akar meríteni, de semmiképpen nem jó, ha az ember betűről betűre akarja követni a recepteket. Én a hozzávalókat mindig érzésre adagolom, dekára, decire semmit nem mérek ki. A hozzávalókban, az elkészítés módjában a fantáziámra hallgatva néha kisebb-nagyobb változtatásokat hajtok végre, kipróbálom egy kicsit más fűszerezéssel, más arányokkal, belerakok olyasmit, amit legutóbb nem, egyszóval kísérletezem, és kíváncsian várom az eredményt. Így az ételek tulajdonképpen mindig megfelelnek az eredeti receptúrának, de izgalmasan eltérnek attól oly mértékben, hogy már valami új, érdekes jön létre.
A főzés ráadásul más kreatív tevékenységekkel (festés, zenélés, írás stb.) összehasonlítva kész tobzódás az érzékeink számára. Nemcsak látjuk a nyersanyagokat, tapintjuk is azokat, szimatoljuk a főzés során felszabaduló előbb nyers, majd egyre kifinomultabb illatokat, halljuk, ahogy vadul serceg, hangosan rotyog, vagy éppen barátságosan duruzsol az étel, időnként megkóstoljuk, hogy lássuk, úgy alakul-e, ahogy szeretnénk. Amikor elkészül, szép edényekbe rakjuk a finom falatokat, mert hát az étel attól lesz az igazi, ha a szemet is jóllakatja. Nincs még egy ilyen tevékenység, amely ennyire hatna valamennyi érzékünkre.
A főzés izgalmas. Az ételek mindenkit érdekelnek, egy érdekes receptre mindenki felfigyel. Ha valaki valami finomat tud főzni, garantáltan elismerés lesz a jutalma, de persze egészen a legvégéig, míg az étel el nem fogy, ott van bennünk az izgalom, vajon jól sikerül-e most is, vajon ízleni fog-e, értékelni fogják-e. A főzésben senki nem mehet biztosra, elég egy rossz mozdulat, és oda az egész. Mindannyian hallottunk rémtörténeteket összecserélt sóról és cukorról, beleszaladt borsról, kétszer kimért ecetről, túladagolt erőspaprikáról. Ilyeneket hallván az ember mindig egy kicsit megborzong, mert nincs annál rosszabb, mint amikor az igyekezet eredményét csak a szemeteskuka ismeri meg.
A főzés intim. Ha valakinek a főztjét kóstoljuk, a receptjét olvassuk, megnézzük, hogy milyen húst választ, hogyan tisztítja meg a zöldségeket, milyen olajban párolja meg a hagymát, azzal egy kicsit részévé válunk a magánéletének, a szokásainak, a családi hagyományainak. Nincs ember, akit ez ne tenne kíváncsivá, ne akarna bepillantani mások konyhai kulisszatitkaiba. Nem csoda, hogy a szakácskönyvek, a főzőműsorok, a vacsoracsaták töretlen népszerűségnek örvendenek, hiszen pontosan erre a kíváncsiságra, ezekre a kulisszatitkokra építenek.
Hadd avassalak be most Kedves Olvasó, egy kicsit az én kulisszatitkaimba, néhány kedvenc ételem elkészítésének rejtelmeibe. Mivel tudom, hogy az én „érzésre” módszerem elég nehezen alkalmazható itt, megpróbálom mindegyik receptemet „számszerűsíteni”, azaz iránymutatást adni az egyes összetevők szükséges mennyiségét illetően.
Isteni előétel a portugál rák. Vegyünk fél kilónyi tisztított, fagyasztott királyrákfarkat, olvasszuk ki. Tisztítsuk meg és vágjunk fel apró szeletekre 6-7 gerezd fokhagymát. 4-5 evőkanál olívaolajat hevítsünk fel egy serpenyőben, majd vessük bele a fokhagymaszeleteket, és pirítsuk benne közepes lángon egy percig. Utána jöhetnek a rákok, ezeket néhány percig kell párolni a fokhagymás olajban, miközben vegetával ízesítjük. Amikor a rákok egy kis levet eresztettek, akkor rájuk szórunk egy csomag friss, apróra vágott petrezselymet, majd lehúzzuk az edényt a tűzről. Végül egy fél citrom levét ráfacsarjuk a rákokra, összekeverjük az egészet még egyszer, és azon melegében tálaljuk. Friss baguette-el az igazi!
Gyors, könnyű és nagyon finom az olasz cukkini leves. Egy kis fej vöröshagymát apróra vágunk, és két evőkanál olívaolajon üvegesre pároljuk. Közben három közepes méretű cukkinit kis kockákra vágunk, és hozzáadjuk a megpárolt hagymához. Fedő alatt pároljuk néhány percig, közben egy kevés fehérbort öntünk alá, és szárított oreganot szórunk rá, ezektől isteni aromát kap. Amikor a cukkini kockák megpárolódtak, felöntjük két liter vízzel, és beleteszünk négy marhahúsleves-kockát. Az egészet így főzzük körülbelül tíz percig, amíg jól összeérik. Közben előkészítünk két tojást és 15 dkg reszelt sajtot. A tojások sárgáját és fehérjét is ráütjük a sajtra, és jól összekeverjük azzal. Amikor kész, akkor ezt a sajtos-tojásos masszát szép lassan belekeverjük a levesbe. Egy picit még forraljuk, majd levesszük a tűzről, zárásként három evőkanál borecetet öntünk bele.
Igazi kulináris tobzódás a rakott padlizsán. Ehhez előbb egy finom marhahúsos ragut kell készíteni. Veszünk egy fej vöröshagymát és 2-3 gerezd fokhagymát. 2-3 evőkanál olívaolajon megpároljuk a hagymákat, majd hozzáadunk 40 dkg darált marhahúst, és megpirítjuk. Amikor már kezd levet engedni, hozzáadunk 40 dkg apróra szeletelt csiperkegombát, 2-3 hámozott, felkockázott paradicsomot, szintén 2-3 kimagozott, apróra szeletelt paprikát, majd megsózzuk, megborsozzuk, rászórunk 2 púpozott evőkanál pirospaprikát és egy csomag apróra vágott petrezselymet, végül bármilyen egyéb kedvenc fűszerrel ízesítjük, ahogy tetszik. A ragut kis lángon hagyjuk rotyogni vagy húsz percig. Közben előkészítjük a padlizsánokat. Két nagyobb vagy három kisebb padlizsánt meghámozunk és egy centi vastagságú szeletekre vágunk. Megsózzuk a szeleteket, és tíz percig hagyjuk a sóban állni, hogy „kiizzadják” kicsit kesernyés ízüket. Tíz perc után leöblítjük a sós levet a szeletekről, és egy olívaolajjal kikent tepsibe helyezzük őket szorosan egymás mellé. Minden szeletre teszünk 3 evőkanállal a raguból. A rakott padlizsánt 200 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük. Ezután minden szeletre rászórunk egy marék reszelt sajtot, majd visszatesszük őket a sütőbe még 10 percre. Azon melegében tálaljuk – nagyon finom kenyérrel is, de lehet tetszés szerint köríteni petrezselymes krumplival, krumplipürével is. Egy a fontos, mindenképpen tálaljunk mellé kovászos uborkát, mert azzal egyenesen fenséges kombinációt alkot!
