Üssük fel a Wikipédiát, Kedves Olvasó, és keressük meg az evolúció kifejezést. A következő meghatározást találjuk:
„A biológiai evolúció alatt folyamatos változások olyan sorozatát értjük, melynek során az egyedek öröklődő jellegei nemzedékről nemzedékre változnak. Kicsit másképpen fogalmazva, evolúció alatt az élőlények változó környezeti feltételekhez való alkalmazkodását értjük, amely alkalmazkodást génállományuk, ezen keresztül tulajdonságaik megváltozásával érik el.
Az egyedi tulajdonságokat gének hordozzák, melyek a szaporodás során másolással kerülnek át a következő nemzedékbe. A gének másolódásakor kisebb-nagyobb véletlenszerű eltérések, úgynevezett mutációk mehetnek végbe, amelyek megváltoztatják az utód élőlény génkészletét. A változások új tulajdonságokban, megváltozott jellegekben fejeződhetnek ki, melyek sikeres szaporodás során továbbörökíthetők. A változások egy része pozitív hatású, növeli a túlélési, illetve a szaporodási esélyt, ez esetben a következő nemzedékben növekszik a gyakoriságuk. Más változások csökkentik a túlélési, szaporodási esélyeket, azaz az egyed életképességét, így ritkábbá válnak a populációban, hiszen a továbbadásukra is jóval kisebb mértékben kerül sor, mint a »sikeres« mutációk esetében. Ez a természetes szelekciónak nevezett folyamat az adott környezethez való alkalmazkodást, adaptációt teszi lehetővé, mely az élőlényeket folyamatosan változtatja, és végső soron új fajok kialakulását eredményezheti.”
Az evolúció fentiek szerinti, részletes leírása először Charles Darwin 1859-es, A fajok eredete című könyvében jelent meg. Kezdetben értetlenség, kétkedés, sőt egyenesen felháborodás fogadta, részben nem értették, részben félreértették, ezért kiforgatták és pellengérre állították állításait, érvelését. Ma is sokszor emlegetjük az evolúció ellenzőinek leghangosabb, legfelháborodottabb mondását, hogy „márpedig az ember nem a majomtól származik”. Mivel azonban a fajok változására, új fajok megjelenésére rendkívül logikus, ésszerű magyarázatot ad az evolúcióelmélet, tudományos körökben hamarosan teljesen elfogadottá vált.
Az elfogadásban közrejátszott az is, hogy a mutációkra, a mutáció következtében megváltozó egyedi jellegekre, a környezethez való alkalmazkodásra egyre több közvetett bizonyítékot találtak. Egyik kedvenc példám ezek közül, hogy a motorizáció következtében megnövekedett a levegő ólomtartalma, amelyhez az emberiség sikeresen alkalmazkodott. Az 1900-ban még halálosnak számító ólomkoncentrációnak ma a sokszorosa sem számít egészségre ártalmasnak, legalábbis az egészségügyi határértékek ezt mutatják.
Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az evolúcióelmélet a tudományos elfogadottság ellenére máig sem vált általánosan elfogadottá az egész társadalom számára. Elsősorban vallási, teológiai oldalról erős az ellenzés és tagadás mind a mai napig. Az ellenzők szerint a világot, az élőlényeket és az embert is Isten teremtette olyanokká, amilyenek, és még ha változnak is, képtelenség, hogy az ember, a majom, a sertés, a giliszta vagy a banán bármilyen közösséget mutasson egymással, arról a képtelen gondolatról nem is beszélve, hogy ezek egy egyszerű ősi organizmusból, mint közös forrásból fejlődtek volna ki.
Az ellenzők pechjére a tudomány fejlődése megállíthatatlan. Mióta Watson és Crick az 1950-es években felfedezte, hogy a gén nem más, mint egy kettős spirál szerkezetű bonyolult, de kitartó és aprólékos munkával részletesen megismerhető molekula, kutatók százezrei foglalkoznak ennek a molekulának a részletes feltérképezésével, szakszóval a génszekvencia-kutatással.
Mára ez a kutatás odáig vezetett, hogy nemcsak az egyszerűbb élőlények, vírusok, baktériumok, egysejtűek, hanem a bonyolultabb növények, állatok géntérképét is megismertük, sőt nemrégiben elkészült, és mindenki számára elérhetővé vált az ember géntérképe is.
A kutatási eredmények több mint meglepőek, különösen, ha az egyes élőlények genetikai hasonlóságát nézzük. Az még valahol érhető, hogy az ember és a csimpánz genetikai azonossága 99%, bár elgondolkodtató, hogy 1%-nyi különbség milyen jelentős eltérést eredményez külső megjelenésben, képességekben, tulajdonságokban. Az már jóval meglepőbb, hogy a sertés és az ember genetikai azonossága is 90%-os, azaz e két faj is mindössze 10%-ban tér el egymástól genetikai értelemben. De még ebben az esetben is felfedezhetők távoli hasonlóságok, és itt nemcsak a négy lábra, fejre, szemekre, fülekre stb. gondolok, hanem például arra, hogy a setés és az ember egyaránt mindenevő. Még megdöbbentőbb, hogy a külső megjelenésben, tulajdonságokban, képességekben egymástól igen távoli földigiliszta és ember genetikai azonossága még mindig közel 80%-os. A legelképesztőbb azonban az, ha a banán és az ember génállományát hasonlítjuk össze. E két fajnak látszólag annyira nincsen köze egymáshoz, hogy az ember józanésszel semmilyen genetikai egyezőséget nem feltételezhet közöttük. Ennek ellenére a genetikai azonosság igen jelentős, 50%-os!
Az ember tűnődik, morfondírozik ezeken az eredményeken, és önkéntelenül is megfogalmaz magában egy kérdést: ha az evolúciót ellenzőknek van igazuk, és a világot, az élőlényeket és az embert is Isten teremtette olyanokká, amilyenek, ha az egyes fajok nem az evolúció során alakultak ki, és kialakulás szempontjából nincs is közük egymáshoz, akkor milyen magyarázata lehet ennek a nagyfokú genetikai azonosságnak? Másképp megfogalmazva, milyen isteni cél nyilvánulhat meg abban, hogy egy banán és egy ember 50%-ban azonos génállománnyal rendelkezik? Egyáltalán, isteni teremtés útján – azaz kvázi véletlenszerűen – előállhat-e ekkora genetikai azonosság a különböző fajok között?
A kérdések megválaszolását Rád hagyom, Kedves Olvasó!
