Nem ügydöntő népszavazást rendeztek vasárnap a Margitszigeten a sziget hovatartozásáról. A szigeten lakóknak arról kellett véleményt nyilvánítaniuk, egyetértenek-e azzal, hogy a lakhelyük a jövőben közigazgatásilag ne a XIII. kerülethez, hanem a fővároshoz tartozzon. A szavazásra jogosultak 66,67%-ka jelent meg a voksoláson, így az a szabályok szerint érvényesnek bizonyult. A leadott szavazatok 100%-a elutasította a fővároshoz csatolást, azaz másképp megfogalmazva a szigeten kétharmados többségbe kerültek a maradni szándékozók, vagy megint másképp kifejezve: kétharmados fülkeforradalomnak lehetünk tanúi a Margitszigeten.

A rendszerváltás utáni magyar történelemben nem ismeretlen a népszavazás. Mondhattunk véleményt az elmúlt évtizedekben az EU csatlakozásról, a kettős állampolgárságról, illetve legutóbb, 2008-ban a tandíjról és a vizitdíjról. Ezeket a szavazásokat a politikai erők igencsak komolyan vették, még akkor is, ha a mostanihoz hasonlóan nem ügydöntőek voltak (vagy neadjisten nem voltak érvényesek). Ez nem is csoda, tekintve, hogy ha az emberek kinyilvánítják a véleményüket, akkor egy magára valamit adó politikai párt, legyen akár kormányban, akár ellenzékben, nem engedheti meg, hogy ne figyeljen oda a referendum eredményére, illetve – ami a legfontosabb szempont – a többség akaratára.

Fura módon azonban a 66,67%-os részvétel ellenére (ami minden eddigi népszavazás, valamint országgyűlési választás részvételi eredményét messze meghaladja) mintha a margitszigeti népszavazást nem vennék ilyen komolyan a politikai erők. Tarlós István főpolgármester egyenesen bohózatnak nevezte az eseményt, arra hivatkozva, hogy azon mindösszesen három, azaz három fő vehetett részt, tekintve, hogy ennyi polgártársunknak van a szigeten bejegyzett lakhelye.

Bizonyos szemszögből nézve a dolgot persze lehet osztani Tarlós véleményét, mondván, hogy egy ilyen fontos kérdésben talán nem helyénvaló, ha három hazánkfia mégoly fontos véleményére alapoznánk a döntést. Bohózatnak persze ezzel együtt sem korrekt nevezni a referendumot, hiszen a demokrácia arról kell szóljon, hogy egy adott kérdésben érintett emberek véleményt nyilvánítanak, függetlenül attól, hogy hányan vannak is ők. Példaként elég arra gondolni, amikor a második világháborút követően Sopron lakossága arról döntött, Ausztriához vagy Magyarországhoz kíván-e tartozni. Az eredmény közismert, mint ahogy az is, hogy a hovatartozásról nem a két ország teljes népességét kérdezték meg, hanem „csupán” az ehhez képest maroknyinak számító soproni lakosságot.

Azért sem ildomos bohózatnak titulálni a mostani népszavazást, mert jól tudjuk, hogy ez a referendum – a margitszigeti szabadtéri színpad stílusában megfogalmazva –csupán a darab második felvonása. Az első felvonás néhány hónappal ezelőttre datálódik, amikor is a főváros finomabb megfogalmazásban kinyilvánította igényét a szigetre, egyes cinikusabb vélemények szerint einstandolta azt. Céljának elérése érdekében törvény benyújtását kezdeményezte a parlamentben, amely a mostanság szokásos rapid eljárásban igen gyorsan el is fogadta azt. Igaz Áder János köztársasági elnöknél kiütötte a biztosítékot ez a vörösinges Pásztorokat idéző einstand, és visszaküldte a törvényt a parlamentnek, az azonban másodszor is megszavazta azt. Sokak szerint a demokrácia intézménye, illetve a demokratikus értékek szempontjából nézve ez az igazi bohózat, illetve egészen pontos színházi megfogalmazásban (ha már ezt választottuk írásunk során többször is) ez az igazi tragikomédia.

No meg az is egyfajta bohózatnak tekinthető, hogy a politikai erők magyar szokás szerint elsősorban akkor figyelnek oda a nép szavára és akaratára, ha az a céljaikkal megegyezik. Borítékolható például, hogy ha ezen a kis margitszigeti voksoláson a leadott szavazatok 100%-a a fővároshoz csatlakozást támogatta volna, akkor feltehetően másként nyilvánult volna meg Tarlós István főpolgármester illetve a kormánypárti oldal. Láttuk már a múltbéli szavazások során nem egyszer, hogy a jobb és baloldali kommunikációs gépezet egyaránt keményen rá tud mozdulni a népszavazások eredményére, amennyiben az a szándékai és ízlése szerinti.

De ami talán a legtragikomikusabb ebben a történetben, az a felsejlő mögöttes szándék. A főpolgármester tájékoztatása szerint azért van szükség a sziget kisajátítására, mert az ott található ingatlanok túlnyomó többsége egyébként is a fővárosé, és az ezekkel kapcsolatos fejlesztéseket, beruházásokat a XIII. kerület többször is akadályozta, lassította. Nem kell nagy ész, hogy lássuk, ez elég gyenge magyarázat. Az ilyen jellegű problémákat, vitákat jellemzően nem kisajátítással szokták megoldani, hanem értelmes párbeszéddel.

Sokak véleménye szerint nyilvánvalóan nem is ez a valódi ok. Vannak, akik szerint a fővárosnak az csípi a szemét, hogy míg a beruházásokra, működtetésre neki kell költenie, addig a szigetről évente befolyó 133 millió forint adó a XIII. kerületbe folyik be. Nyilván nem kevés pénz ez, ezzel együtt sem valószínű, hogy ennek – a főváros büdzséjéhez mérten csekély összegnek – a megszerzése lenne a cél.

Más vélemények abban a szóbeszédben vélik megtalálni az igazi okot, amely szerint a főváros hotel és kaszinófejlesztés céljaira szeretné felparcellázni a szigetet. Ha így lenne, az igen szomorú lenne, tekintve, hogy a jelenlegi kormánypártok keményen felléptek más kaszinófejlesztési ügyekben (lásd például a sukorói ingatlanfejlesztés ügyét), és bizonyára egyetértesz velem Kedves Olvasó, hogy ha valaki kivetnivalót, sőt egyenesen üldöznivalót talál egy Velencei-tó melletti kaszinóprojektben, annak nem ildomos a Margitsziget közepére hasonlót álmodni és ehhez a Margitszigetet lenyúlni. Egyébként e spekuláció alapját feltehetően az adja, hogy pár évvel ezelőtt egy másik szigetre, az óbudai Hajógyári-szigetre álmodott hasonló megaberuházást az akkori III. kerületi vezetés, élén Tarlós Istvánnal, ennek érdekében átalakították és el is fogadtatták a kerület ezt lehetővé tévő új rendezési tervét, amelyet a főváros is engedélyezett. Ugyanakkor feltehető a kérdés, hogy ha a Hajógyári szigeten már lehetséges lenne egy ilyen fejlesztés, akkor minek konfrontálódik Tarlós és a főváros a Margitsziget kapcsán.

Megint mások szerint a Margitsziget kisajátítására azért van szükség, mert kis hazánk elnyerte a 2017-es ifjúsági és a 2021-es felnőtt úszó és vízilabda világbajnokságának rendezési jogát. A rendezvény méltó lebonyolításához egy új úszó komplexumnak kell elkészülnie már 2017-re, azaz röpke négy év alatt, amibe nem fér bele, hogy a főváros és a XIII. kerület bármely kérdésben vitatkozzon és a projekt a vitával időt veszítsen. Lehet, hogy így van, ámbár arról is hallani, hogy ezt a komplexumot inkább a Duna másik partjára, a Dagály utca környékére képzelik el. Rossz nyelvek nem átallottak olyan igencsak cinikus kijelentést tenni, hogy ezek szerint várhatóan a főváros hamarosan a Dagály utcát és környékét is megpróbálná hasonlóan kisajátítani.

Igazából talán mindegy is, hogy mi a valódi szándék, a fő problémát az jelenti, hogy ezt a valódi szándékot a főváros nem vallja be (teret engedve a spekulációnak), illetve ennek a szándéknak úgy akar érvényt szerezni, hogy demokratikus köntösbe bújtat egy valójában nagyon nem annak tűnő lépést (a sziget kisajátítását) ezzel újabb pofont adva az egyébként is sok sebet kapott magyar demokráciának. Az ilyen lépések miatt ábrándul ki aztán véglegesen a magyar ember a demokrácia intézményéből.

Szerző: Tűnődő  2013.08.26. 07:26 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://egymenedzsertunodesei.blog.hu/api/trackback/id/tr95477180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fazakas László 2013.08.28. 08:27:36

A Margitsziget hovatartozásáról népszavazást rendezni talán kissé hülye dolog volt.
És persze a vele járó hercehurcának és reáköltött millióknak is lehetett volna némileg jobb helye. Például a szentendrei HÉV vonalán még mindig ott vannak a nyáreleji nagy árviz homokzsákjai a töltés oldalában (Slachta Margit /vagy Újlaki/ rakpart), s a szél hordja szerteszét a napsugárzás határára immár teljesen széjjelporló műanyag zsákokból!
De bármely utak, úttestek javítására szintén jobban elkellt volna az a pénz. Mondjuk a bolond demszky "Traktorral behajtani tilos" - teljesen egyedi KRESZ tábláinak leszedésére.
Ilyen tábla önmagában eleve nincs a nemzetközi KRESZ-ben, nála ez az önmegvalósítási forma csupán elmebajosan beteges rettegésének egyik mellékterméke volt. Tarlós úr inkább az ilyenekre "herdálná" a lét ...

pali923 2013.08.28. 11:31:55

Egy vicc, ha szabad:
Egy buliban odamegy két fiú egy csinos lányhoz:
-Gyere velünk, csinálunk egy hármas szexpartit.
-Szó sem lehet róla!
-Sajnáljuk, de kétharmad az kétharmad.

Vajon miért ez jut mindig eszembe, amikor a fülkeforradalomról, meg az ilyen esetekről hallok?