Mese a butaságról
Egyszer valaki azt mondta nekem, ha butaságot tapasztalok, sohase jelentsem ki, hogy ennél butább ember nincs, ennél butább cselekedettel már biztos nem fogok találkozni. Hogy ez a tétel mennyire igaz, annak igazolására álljon itt egy történet!
***
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy nagyon nagy vállalat, annak a vállalatnak pedig volt egy igen fontos, magas beosztású vezetője, akit Alelnöknek hívtak. Mint általában a magas beosztású vezetőkkel lenni szokott, Alelnök is sokat dolgozott, kora reggeltől késő estig az elfoglalt emberek életét élte. Munkájának azonban megvolt a gyümölcse. Alelnök sok pénzt keresett, így nem kellett nélkülöznie, neki és családjának mindene megvolt, amire csak ember vágyhat, volt szép háza, gyönyörűen berendezve, nagy autója, gyakran utazhatott távoli vidékekre, nyáron tengerparti nyaralásra, télen hegyvidéki síelésre. Alelnök még öreg éveire is jelentős összegeket tudott félretenni, így bátran mondhatjuk, anyagi természetű gondokkal nem küzdött.
Alelnök igen jól értett a számítógépekhez, gyakorlott programozó volt, aki fiatalabb korában maga is aktívan részt vett a nagy vállalat termékeinek fejlesztésében. Mostanában ugyan már csak otthon, a szabadidejében foglalatoskodott programokkal, amúgy a saját maga szórakozására. Különösen szívesen töltötte idejét az úgy nevezett QR kódokkal, amelyek néhány éve kerültek forgalomba. Ezek azok a kétdimenziós vonalkódok, amelyekbe nagyon sok információt elrejthet az emberfia, amelyeket aztán a boltok pénztárgépei értelmeznek, de a vásárlók, felhasználók mobiltelefonjaik segítéségével maguk is el tudják „olvasni” ezeket.
Hanem aztán, miközben a QR kódok rejtelmeivel foglalkozott, Alelnöknek különleges gondolata támadt. Azt találta ki, hogy milyen érdekes és jövedelmező lenne ezeket a QR kódokat otthon hamisítani, hogy a bolti termékeket az emberfia olcsóbban tudja megvásárolni. Ahogy a gondolat megfogant, úgy nem hagyta nyugodni Alelnököt, aki lázasan dolgozni kezdett a megvalósításon. Kitalálta, hogyan tud otthon olyan QR kódot előállítani, amely becsapja a pénztárgépet, mégpediglen úgy, hogy az árucikkek eredeti árából 75% kedvezményt biztosít számára, amikor a pénztárgép a kódot leolvassa.
Miután a fenti módszert ilyen szépen kitalálta, Alelnök a tettek mezejére lépett. Végiggondolta, hogy milyen terméket lenne érdemes ilyen csalárd módon „megvásárolni”. Előbb csak a saját maga és családja számára vásárolt termékekben gondolkodott, de hamar rájött, hogy az nem igazán az ő terepe, mert a felesége könnyen kiszúrná, hogy micsoda nagy kedvezménnyel vásárolnak ők. Ezért olyan termékekben kezdett el gondolkodni, amelyeken könnyen túl is tudott adni, mégpedig a 25%-os árhoz képest jelentős haszonnal.
Alelnök a környék LEGO üzleteit nézte ki magának. Rendszeresen eljárt ezekbe az üzletekbe, ott kiválasztott különböző LEGO termékeket, amelyek dobozára az üzlet forgatagában ügyesen és észrevétlenül ráragasztotta az általa otthon előállított hamis QR kódokat. Így átalakítva vitte a játékokat a pénztárhoz, majd a 25%-os ár kifizetése után boldogan távozott. Az olcsón megszerzett LEGO készleteket az eredeti ár feléért meghirdette az Interneten működő on-line bolhapiacon, ahol aztán a szülők gyorsan elkapkodták a divatos és a gyerekek által szeretett játékokat.
A LEGO üzletek eladóinak kicsit furcsa volt, hogy Alelnök mindig ilyen jelentős kedvezménnyel vásárol, de úgy voltak vele, hogy a vonalkód nyilván nem téved, ha az van benne, hogy 75%-os kedvezménnyel lehet adni a játékot, akkor nyilván az a helyes ár. Igaz, hogy más vásárlóknak ugyanazokat a játékokat, készleteket valahogy nem számolta a pénztárgép 75%-os kedvezménnyel, de hát van ilyen, gondolták.
Az on-line bolhapiacon viszont feltűnt valakinek, hogy Alelnök több mint kétezer Lego terméket adott el az évek során összesen mintegy 30.000 dollár értékben. Ez ugyebár már kereskedelmi mennyiségnek sem kevés, így rajtaütöttek Alelnökön, akinek az otthonában megtalálták a QR kód hamisítására használt eszközöket, találtak továbbá rengeteg hamis vonalkódot, és igen sok, még eladatlan LEGO játékot is.
Így aztán Alelnököt letartóztatták és kitört a botrány. Senki sem értette, Alelnök miért csinálta ezt az igen nagy butaságot, miért lopta a fenti módszerrel a LEGO-kat és rövidítette meg a kereskedőket. Bár jelentős összeget keresett így, ez az összeg még mindig eltörpült a fizetése és egyéb juttatásai mellett, amelyeket most sajnálatos módon elveszít, hiszen a botrány és a várható nem csekély büntetés következtében Alelnököt el fogják bocsájtani a vállalatától. Kihívást látott a hamisításban, szakmai elismerésre vágyott? Akkor vajon miután kifejlesztette a módszert, és egy-két alkalommal használta is, miért nem tette inkább közzé a hamisítás módszertanát, felhívva ezzel a figyelmet a hamisítás lehetőségére és lehetővé téve, hogy a LEGO és sok más cég felkészüljön a hasonló módszerek elleni védekezésre. Ezen a módon Alelnök jelentős nyilvánosságra és komoly szakmai elismerésére tehetett volna szert, míg most nem vár rá más, csak szégyen és büntetés. Ráadásul nem csak Alelnök maga sározódott be, hanem közvetve a nagy vállalat is, ahol dolgozott.
Hát megérte ez? Biztos nem. Ráadásul még a mesét sem tudom úgy befejezni, hogy Alelnök boldogan élt, amíg meg nem halt.
***
Az emberi butaság tényleg határtalan. Mielőtt azt gondolnád Kedves Olvasó, hogy ez a történet pusztán kitaláció, ki kell ábrándítsalak. Nem mese ez, hanem maga a valóság. Thomas Langenbach, az SAP alelnöke hamisította a vonalkódokat, ragasztotta rá a boltokban a LEGO dobozokra, rövidítette meg a kereskedőket, majd tomsbrickyard néven elárverezte a játékokat az eBay-en. A rendőrség május közepén tartóztatta le Palo Altoban, Kaliforniában.
