18 éve dolgozom a for-profit szektorban, azaz olyan vállalatnál, amelyet tulajdonosai haszonszerzés céljával alapítottak. Az ilyen vállalatok működésének legfontosabb alapelve, hogy bevételei meg kell haladják a költségeit, amelyek levonása után a keletkező profit a tulajdonosok között szétosztásra kerül.
A 18 évből 16 évet különböző vállalatvezetői pozíciókban töltöttem el, így folyamatosan szembesültem azzal az elvárással, amely a fenti alapelvből következik: a vállalatnak állandóan növelnie kell bevételeit és csökkentenie kiadásait, azaz egyre hatékonyabban kell működnie. Nagyon erős szabály ez, amely alól tartósan egyetlen vállalat sem vonhatja ki magát. Egy kezdő cég esetében bizonyos ideig hajlandóak finanszírozni a veszteséget a befektetők, azonban egy idő után – érthető módon – minden tulajdonos profitot akar látni a befektetett pénzéért, azaz a vállalatnak rá kell állnia a hatékony, nyereséges működésre.
Vezetőként ennek megfelelően az a cél lebeg előttünk, hogy az általunk vezetett terület működését hatékonyabbá tegyük: a bevételeit növeljük, a kiadásait pedig csökkentsük. Az utóbbi szempont akkor válik különösen fontossá, ha a bevételek csak nehezen vagy egyáltalán nem növelhetők. Ilyenkor kell nagyon szigorúnak lenni a költségek vonatkozásában.
Valószínűleg nem mondok újat azzal, hogy a költségcsökkentés egyik legfontosabb formája az automatizáció. Azonosítanunk kell azokat a folyamatokat, amelyekhez nem feltétlenül szükséges emberi közreműködés, és ezeknél a folyamatoknál az emberi erőforrásokat számítógépekkel, robotokkal kell kiváltanunk. Ez ugyan általában fejlesztést, beruházást igényel, ami természetesen kiadást jelent, de cserébe a kiváltott emberi munka költségét hosszú távon megtakarítjuk, és összességében hatékonyabban, olcsóbban működünk. Egyetlen szépséghibája van csak a dolognak: ez a megtakarítás egyben azt is jelenti, hogy emberek elveszítik a munkájukat.
Miért mondom azt, hogy ez szépséghiba? Azért, mert ami jó vállalati szinten, mert hatékonyságnövekedést, olcsóbb működést, ezáltal nagyobb versenyképességet, olcsóbb árakat és nagyobb profitot eredményez, aminek örül vevő és tulajdonos egyaránt, az nem jó társadalmi szinten, mert minden állását elvesztett ember növeli a munkanélküliek számát, ez pedig komoly problémát, nagy költséget és nagy fejtörést jelent a kormányoknak.
Ami érthetetlen az egészben, hogy a világ ezeket a szempontokat láthatólag képtelen összehangolni. Egyik oldalon pénzügyi elemzők, tőzsdei szakértők, gazdasági döntéshozók hada érvel a hatékonyságnövelés mindenekfelett való érvényesítése mellett. Parlamentek alkotnak törvényeket, kormányok hoznak intézkedéseket, hatóságok vezetnek be szabályokat annak érdekében, hogy a cégeket az olcsóbb működés, az alacsonyabb árak, a nagyobb profit irányába tereljék. Megnézheti magát az a cég, amelyik nem szállítja az elemzők által elvárt eredményeket, a hatóságok által szorgalmazott alacsonyabb árakat, illetve a befektetők kívánalmainak megfelelő profitot. A tőzsde az alacsonyabb részvényárfolyamokon keresztül, a vevők a versenytársakhoz való átpártolással büntetik ezeket a cégeket. Ebbe pedig bizony egy vállalatvezető, sőt egy egész vállalatvezetés is könnyen belebukhat.
A másik oldalon ugyanazok a tőzsdei szakértők, pénzügyi elemzők és gazdasági döntéshozók, akikről az előbb beszéltem, sötét képet festenek, vészjósló hangon beszélnek és intézkedéseket sürgetnek a növekvő munkanélküliség láttán. Mintha ez a kérdés az előbbitől (a hatékonyságtól) elválasztható lenne. Pedig nem az, még akkor sem, ha a munkanélküliség csökkentésének a kérdésére adható egy kézenfekvőnek tűnő válasz: újabb befektetések, újabb cégek létrehozása, munkahelyteremtés. Igen ám, de az új vállalattól még nagyobb hatékonyságot várunk el, mint a meglévőktől (hiszen hogyan lehetne egyébként versenyképes velük), még több folyamata legyen automatizált, számítógépesített, robotok által vezérelt és végrehajtott, azaz hatékony és olcsó. Összességében egyre kevesebb élő munkaerőre van tehát szükség a gazdaságban, miközben – ezt jól tudjuk – a Föld népessége dinamikusan nő, még ha nem is egyenletes eloszlásban.
Mi következik a fentiekből? Az, hogy a hatékonyság növelése, a működés olcsóbbá tétele, az árak csökkentése, a profit növelése nem folytatható bizonyos következmények, elsősorban a növekvő munkanélküliség nélkül. A világnak tudomásul kell vennie az ezzel járó kockázatokat és a mellékhatásokat, amelyek tekintetében sajnos egyelőre sem az orvosok, sem a gyógyszerészek, sem a gazdasági szakemberek nem tudnak megfelelő válaszokat, stílusosan szólva használható recepteket adni.
Persze, ha a vállalatok egyre hatékonyabbak, egyre nagyobb profitot termelnek, akkor egyre több adót is fizetnek, amiből akár a növekvő munkanélküliség is kezelhető lenne, feltéve – jegyzem meg halkan – ha nemcsak a vállalatok, hanem az államok, kormányok maguk is egyre hatékonyabban működnének. Ha a bevételeiket zömmel nem saját működtetésükre költenék el, hanem olyan értelmes programokra, hasznos közmunkákra, építő jellegű társadalmi kezdeményezésekre, amelyek munkát adhatnak azoknak, akik a munkaerőpiacon nem jutnak lehetőséghez.
Ennek megfelelően nagyon szeretném végre látni az államok, kormányok részéről a saját hatékonyságukat növelő intézkedéseket, és az így megtakarított pénzekből az értelmes, hasznos, építő programokat, kezdeményezéseket. Gondolom, ezzel az igényemmel nem vagyok egyedül.
(A fenti írás szerepel az Egy menedzser tűnődései című kötetben.)
