Rögvest szeretném leszögezni, hogy nem hiszek a jóslatokban. A jövendölések közös jellemzője ugyanis az, hogy ezeket szerzőik mindig homályosan, a konkrétumokat lehetőleg minél inkább mellőzve fogalmazzák meg, óriási teret hagyva ezzel az utólagos értelmezésnek és belemagyarázásnak. Így volt ez már az ókorban is (gondoljunk csak a delphi jósda híresen homályos, kétértelmű jóslataira), a középkorban (jó példával szolgálnak Nostradamus jóslatai) és így van ez manapság is (illusztrációként elegendő, ha elolvasunk egy asztrológiai „előrejelzést”, de gondolhatunk a 2000. évi világvége jövendölésekre is). A statisztikai elemzések engem támasztanak alá, mivel egyértelműen azt mutatják, hogy még az utólagos magyarázatokkal „feljavítva” is a jövendöléseknek csupán csekély hányada bizonyul igaznak, a túlnyomó többségről kiderül, hogy a későbbi történésekhez vajmi kevés közük volt.

Mint látható, természettudományos szkepszissel kellően fel vagyok vértezve a jövendölésekkel szemben. Ennek biztos tudatában úgy gondoltam, hogy ebben a témában meglepetés engem már nem érhet. Nemrégiben azonban kezembe kerültek Szent Malakiás próféciái.

Maelmhaedhoc (latinul Malakiás) O’Margair 1094-ben született az írországi Armagh városában. 1119-ben szentelték pappá, 1123-ban Bangor apátjává, majd egy évvel később Connor püspökévé választották. 1132-ben nevezték ki Armagh érsekévé.

1139-ben II. Ince pápa kérésére Rómába utazott, hogy beszámoljon érseksége helyzetéről. Római tartózkodása alatt született a pápákról szóló próféciája, amelyet 1140-ben adott át II. Incének. Ebben 112 eljövendő pápáról ír egy-egy jelmondatot, az 1143-ban megválasztott II. Celesztintől kezdve. A jelmondatok utalhatnak az országra, amelyből az adott pápa származik, következtetni lehet a pápa nevére, a címerére, valamely jellemző tulajdonságára vagy kiemelkedő eredményére, illetve más egyéb, rá vonatkozó fontos eseményre.

A prófécia a pápai levéltárba került, ott őrizték egészen 1590-ig, amikor levéltári kutatásai során megtalálta és Lignum Vitae című könyvében publikálta egy bencés történész, Arnold Wyon. Feltűnt ugyanis neki, hogy a prófécia az 1143 és 1590 között uralkodott pápákra vonatkozóan megdöbbentően pontosnak bizonyult, a rövid jelmondatok feltűnően sok pápát felismerhetően írtak le, beazonosíthatóan jellemeztek. Ennek ellenére Wyon könyve nem keltett nagy figyelmet, úgy is mondhatjuk, hogy eltűnt a süllyesztőben és vele együtt Szent Malakiás jövendöléseit is újfent elnyelte a pápai levéltár. A lista II. János Pál halála után került ismét a figyelem középpontjába, amikor újabb 400 év pápáit vetették egybe a jövendölésekkel, amelyek ismét csak zavarba ejtően pontosnak bizonyultak.

Álljon itt elgondolkodtató példaként a lista végén található pápák jelmondata és azok értelmezése:

#101: "Crux de Cruce" (A kereszt keresztje). IX. Piusz (1846-1878). Rendíthetetlen erővel szállt szembe a mindinkább előretörő szekularizáció jellemezte egyházellenes korszellemmel, amelynek célja az egyház visszaszorítása volt.

#102: "Lumen in caelo" (Fény az égben). XIII. Leó (1878-1903). A pápa címerét üstökös ékítette. Az első modern pápának tartják, akit szociális érzékenysége, a kiszolgáltatott munkások iránti elkötelezettsége miatt a „munkások pápájának” és a „szociális pápának” is neveztek.

#103: "Ignis ardens" (Égető tűz). X. Piusz (1903-1914). Uralkodása idején tört ki az első világháború.

#104: "Religio Depopulata" (Elnéptelenedett vallás). XV. Benedek (1914-1922). Pápasága időszakára esik a kommunizmus előretörése, amely számos országban a vallások és az egyházak jelentős visszaszorulásával, a hívek számának radikális csökkenésével járt együtt.

#105: "Fides intrepida" (Elszánt hit). XI. Piusz (1922 –1939). A hitélet elmélyítése érdekében számos szentévet, jubileumot tartott és minden elődjénél több szentté avatás fűződik a nevéhez. A missziós területen tevékenykedő papok számát 2600-ról 7000-re növelte, jelentősen fokozva a keresztény hit térhódítását ezeken a területeken.

#106: "Pastor angelicus" (Angyali pásztor). XII. Piusz (1939-1958). Nagy értelmiségiként és a béke védelmezőjeként ismert. Uralkodása első hat éve egybeesett a II. világháborúval, amelynek során következetesen a béke érdekében lépett fel. Létrehozott egy hadifoglyokra és eltűntekre vonatkozó kereső és híradó szolgálatot, 1941-ben pedig segélybizottságot létesített. A háború befejeztével anyagi támogatással járult hozzá az újjáépítéshez, a földönfutókká letteknek vagonszámra juttatta az adományokat. Legbátrabb tette a zsidók védelme volt, a római kolostorokban és a Vatikánban több mint ötezer üldözöttnek biztosított menedéket.

#107: "Pastor y nauta" (Pásztor és tengerész). XXIII. János (1958-1963). XXIII. János volt Velence, a tengerészek városának bíborosa. A II. vatikáni zsinat összehívásával hatalmas lépést tett a katolikus egyház megújítása irányában, vagy ahogyan akkoriban sokan fogalmaztak, az egyházat új vizek felé irányította.

#108: "Flos florum" (A virágok virága). VI. Pál (1963-1978). A címerében a liliom jelenik meg, amelyet köztudomásúan a virágok virágának neveznek.

#109: "De medietate Lunae" (A félholdé). I. János Pál (1978-1978). Polgári neve Albino Luciani, amelynek jelentése fehér fény. 1978. augusztus 26-án választották meg pápának, félholdkor. Születése, papi és püspöki felszentelése szintén félholdas napokra estek.

#110: "De labore solis" (A Nap munkája). II. János Pál (1978-2005). Pápaként rendkívüli és sokrétű munkát végzett. Születésének és halálának napján egyaránt napfogyatkozás volt.

#111: "Gloria Olivae" (Az olajfa dicsősége). XVI. Benedek (2005- napjainkig). Szent Benedek után vette fel a nevét, aki a bencés rend alapítója és Európa védőszentje. A bencés rend egyik jelentős ágát egyébként Olivetans-nak hívták. Szellemi elődjének tekinti XV. Benedeket, akit az első világháború idején a békéért tett erőfeszítései miatt a „béke pápájaként” is szoktak emlegetni. Érdekesség még, hogy Szent Benedek maga is jövendölt és azt mondta, hogy amikor közeledik a vég, a Benedek rendiek fogják vezetni a katolikus egyházat.

Bár ezek a rövid jelmondatok sem nagyon konkrétak és ennek megfelelően az értelmezésük nem teljesen mentes némi belemagyarázástól, mindenképpen figyelemre méltó, hogy a jövendölések „találati aránya” messze meghaladja a szokásosat. Sokan vitatják is ezért a lista eredetiségét, ám még ha úgy gondoljuk is, hogy az nem Malakiás műve, hanem Arnold Wyon hamisította 1590-ben, akkor is elgondolkodtató az utolsó 400 év pápáira vonatkozó jövendölés meghökkentő pontossága, valamint az a tény, hogy 1143 és 2005 között 111 pápa uralkodott, éppen annyi, amennyit a jövendölés felsorolt.

Van azonban a listának még egy különlegessége, aminek révén hamarosan lehetőségünk nyílik a jövendölés igazságtartalmát minden kétséget kizáróan ellenőrizni.

A listán az utolsó, 112. pápa egészen konkrétan megnevezésre került: Petrus Romanus, azaz Római Péter. Róla Malakiás a következőket írja:  „A végső üldöztetés idején a Szent Római Egyházban Petrus Romanus fog uralkodni, aki nagy szenvedések között fogja táplálni a híveket. Eztán a hét domb városát elpusztítják és a rettegett bíró megítéli a népét. Vége.”

Bizonyára nem szentségtörés kijelenteni, hogy - bár jó egészséget és hosszú életet kívánunk XVI. Benedek pápának - záros határidőn belül elkerülhetetlenül sor fog kerülni utódának megválasztására. Ekkor legelőször is kiderül, ez az utód vajon valóban a Péter nevet választja-e magának. Ami azonban ennél még fontosabb, kiderül az is, hogy mivel kerül be II. Péter a történelemkönyvekbe. A világvége elméletek hívei szerint azzal, hogy regnálása alatt jön el az armageddon. Megvallom, én nem tartozom a világvége hívők közé, így ezzel a magyarázattal bővebben nem foglalkoznék.

Sokkal inkább egy másikkal, amelyik számomra lényegesen reálisabbnak és hihetőbbnek hangzik. Ezen értelmezés szerint II. Péter lesz az, aki az egyház régóta húzódó, XXIII. János által a II. vatikáni zsinattal elkezdett, II. János Pál által folytatott, de még mindig csak kis részben elvégzett, mára már elkerülhetetlenné vált modernizálását elvégzi. Tudjuk, hogy napjainkra a katolikus egyház sokat vesztett a népszerűségéből, nem csekély mértékben a régi dogmákhoz való konok ragaszkodása miatt, amely a mai kor szellemével egyáltalán nem egyeztethető össze. A papi nőtlenség fenntartása, a nők papi hivatásból való kizárása, az abortusz és a homoszexualitás teljes és kérlelhetetlen elutasítása, a tudományos tények szemellenzős tagadása olyan dogmák, amelyek egyre több és több embert eltávolítanak az egyháztól, ezért sokak szerint elkerülhetetlen, hogy ezek vonatkozásában a Vatikán új álláspontot alakítson ki. Annyi bizonyos, hogy ha erre sor kerül, az földindulásszerű változást fog hozni, óriási belső harcot fog eredményezni a régi rend, a régi dogmák hívei és a változás támogatói között. Nagyon könnyen lehet, hogy egy ilyen léptékű változtatás nem csak egyszerűen a katolikus egyház megújulását, hanem jelenleg ismert formájában a végét is, azaz a „hét domb városának pusztulását” jelenti majd, legalábbis vallási és ideológiai értelemben. Ezzel együtt sem gondolom, hogy mindezek bekövetkezte esetén II. Péter személyében az utolsó római pápát fogjuk majd tisztelni, de abban biztos vagyok, hogy az utána következő pápa (ha egyáltalán így fogják hívni) már egy alapjaiban más egyház, egy egészen más Vatikán feje lesz. És ilyen értelemben II. Péter, a lista 112. pápája mégiscsak az utolsó lesz, beteljesítve Szent Malakiás próféciáját.

Nem tudom, természettudományos szkepszisem mit fog mondatni velem, ha tényleg a fenti forgatókönyv szerint alakulnak majd a dolgok. Mert egyrészt jó érzés lenne látni egy valóban megújuló, a modern kornak megfelelő vallást és egyházat, amely türelemmel és megértéssel viszonyul a ma még dogmatikusan kezelt témákhoz, tudományhoz, cölibátushoz, a nők szerepéhez. Másrészt viszont igazán nem tudom, hogy a próféciákkal kapcsolatos meggyőződésemmel mihez kezdek majd. Ha nem is fogom sutba dobni, bizonyosan erősen át kell majd értékelnem. Sebaj, legalább lesz miről elmélkedni néhány év múlva is!

(Fenti írás "Pápa" címmel szerepel a szerző áprilisban megjelent Üdv a harmadik évezredben című új könyvében.)