Csődtől tartanak a jövő trafikosai

Van egy kis közép-európai ország, ahol igen sokan nem szeretik a külföldi befektetőket. Ezt egyebek mellett abból lehet sejteni, hogy ezeket a befektetőket nem egyszerűséggel a „karvalytőke” gyűjtőnéven emlegetik. E megnevezés (vagy talán helyesebb azt mondanunk, hogy e minősítés) megértéséhez tegyünk egy kisebb madárélettani kitérőt!

A karvaly (Accipiter nisus) viszonylag kis testű ragadozó madár. Nagy magasságból csap le főként madarakból (rigókból, galambokból) álló zsákmányára, de néha rágcsálókat is elkap. A kisebb madarak – védekezésképp – csapatban megtámadják, a nagyobb ragadozó madarak viszont néha zsákmányul ejtik. Ragadozó madárról van tehát szó, amelyhez hasonlót elég számosat ismerünk (például héja, sas, sólyom, vércse). Még csak nem is a legvérengzőbb ragadozó a karvaly, van, akit ő kap el, mások meg őt, amolyan közepes bestiáról beszélhetünk tehát. Valami okból mégis a karvaly az, amely e csoportból a legrosszabb megítélésnek örvend. Hogy miért pont ő, az homályba vész. Gyanítom, kicsit úgy járt szegény karvaly, mint a patkány, amely általános utálatnak örvend a rágcsálók között, míg számos rokona, a csincsilla, a nutria, a hörcsög nem tudhat magának ilyen kétes dicsőséget, sőt, néhányuk, mint a mókus vagy a tengerimalac egyenesen a népszerű és szeretett állatok közé tartozik.

De ne akadjunk meg ezen a ponton, és ne keressünk feltétlenül logikát az említett kis közép-európai nép nagy közös tudatalattijában! Elégedjünk meg azzal, hogy valamilyen okból ez a nép a karvalyt igencsak nem szíveli. Ez a negatív érzés és rossz megítélés vetül rá a szintén nem túlságosan kedvelt külföldi befektetők karvalytőkének nevezett képviselőire is.

Utóbbiakat arról lehet megismerni, hogy nem átallják a pénzüket hazájuk helyett másutt, például nevezett kis közép-európai országban befektetni, hogy ezáltal profithoz jussanak. Éppen itt van a baj a karvalytőkével, hogy ugyanis profitot akar az istenadta. Ettől válik olyanná e kis közép-európai nép szemében, mint a magasban keringő, zsákmányára lecsapó karvaly, aki elragadja kiszemelt áldozatát. A karvalytőkés esetében a profit nem megszolgált, jól megérdemelt jutalma a munkának és befektetésnek, amint pedig azt józanésszel gondolnánk. A karvalytőkés profitját extraprofitnak hívják a kis közép-európai országban. Az extraprofit olyan, mint a karvaly zsákmánya, vér tapad hozzá, így legalábbis méltatlan és érdemtelen, de még inkább gyűlölt és nemkívánatos.

Mostanság viszont rájár a rúd a karvalytőkésekre. Előbb a bankok, aztán a biztosítók, majd a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncok, a távközlési cégek és a közműszolgáltatók kerültek pellengérre, kit így, kit úgy tanítottak móresre. Hogy miként, az minden egyes esetben megérne egy misét, de most hely és idő hiányában ne foglalkozzunk velük, fordítsuk ellenben tekintetünket azon karvalytőkésekre, akik legutóbb kerültek a figyelem középpontjába a kis közép-európai országban: a dohánytermék forgalmazókra.

A dohánytermék forgalmazó még az átlag karvalytőkésnél is nemkívánatosabb, lévén, nem csak, hogy extraprofitra hajt, de ennek érdekében nem átállja a kis közép-európai nemzetet mérgezni, egészségét súlyosan károsítani. Nem csoda hát, ha sorra került a pellengérre állításban. E különösen kártékony istencsapása ellenében azt találták ki a kis közép-európai országban, hogy huszáros vágással megfosztották annak a lehetőségétől is, hogy a jövőben dohányterméket forgalmazzon. Egy új rendelkezés szerint hamarosan csak a szükséges koncessziót megszerző, becsületes hazai családi vállalkozásoknak lesz lehetősége dohányt árulni, külön erre a célra kialakított, piros körben 18-as számmal megjelölt helyiségekben, úgynevezett trafikokban.

Nosza, ennek a frappáns megoldásnak mindenki örül, a családi vállalkozások, a fogyasztók, de még a gyermekeiket a dohányzástól féltő szülők is, egyedül a karvalytőkét eszi a fene. Legalábbis ezt gondolnánk, talán kissé elhamarkodottan, mert még létre sem jött a dohányárusító trafikhálózat, de ennek leendő tagjai, a becsületes családi vállalkozások nemrégiben már nyilvánosan megszólaltak és képviselőik útján elmondták, hogy csődtől tartanak, ugyanis a dohányárukon jelenleg elérhető 3-5%-os árréssel nem lehet gazdaságosan trafikot működtetni. Rögvest megoldást is javasoltak a problémára, jelesül – kézenfekvő módon – a cigarettán és egyéb dohányterméken elérhető hasznot – közismert latin eredetű megnevezéssel profitot – növelni kell. Például a dohánytermékek gyártói adhatnának forgalmazási támogatást a trafikoknak, hangzott el az egészen konkrét és részletes javaslat.

 Anélkül, hogy részletesen elemezni szándékoznám a javaslatot, engedtessék meg nekem, hogy két rövid kommentárt fűzzek a fentiekhez.

Az első kommentár így hangzik: Ezek szerint a gyűlölt és nemkívánatos karvalytőke eleddig 3-5%-os haszonkulcsért cserébe forgalmazta a dohánytermékeket. Az én fogalmaim szerint ez extraprofitnak semmiképp nem nevezhető, a karvalytőke mégis elégedett volt vele, legalábbis egyik sem beszélt csődről és nem akarta a haszonkulcsot emelni.

A második kommentár pedig így hangzik: Úgy tűnik, hogy nem csak szerintem, de a becsületes családi vállalkozások szerint is távol van az extraprofit kategóriától a 3-5%, olyannyira, hogy eme becsületes családi vállalkozások a 3-5%-os profitot emelni óhajtják. Az emelés pedig (hacsak valaki a történet egyéb szereplői közül fel nem áldozza a maga hasznát, amire kevés esélyt látok) azt jelenti, hogy a dohánytermékek ára feltehetően emelkedni fog, hogy így eltartsa a létrejövő trafikhálózat becsületes családi vállalkozásait. Utóbbiak szemszögéből nézve ez lehet, hogy rendben is van, ugyanakkor a fogyasztók oldaláról vizsgálva a dolgot az az érdekes helyzet állt elő, hogy ők jobban járnak, amíg a fránya karvalytőke forgalmazza nevezett termékeket.

Hogy minő furcsaságok nem történnek … ?

(Utóirat: Bármilyen hasonlóság a történetben szereplő kis közép-európai ország és hazánk között legalábbis elgondolkodtató!)