Rádióműsort hallgatok, november 7-én. Természetesen arról van benne szó, hogy valaha ezen a napon ünnepeltük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját. A műsorvezető várja, hogy a hallgatók betelefonáljanak és elmondják a témával kapcsolatos gondolataikat, véleményüket.

Kellemes hangú, kulturált beszédű hölgyet kapcsolnak be. Bemutatkozik, egy nagyon híres magyar vezetéknevet visel, mint később kiderül, nem véletlenül. Andrássy Gyula, hajdani magyar miniszterelnök unokáját tisztelhetjük személyében.

Hosszú monológ következik arról, hogy a hölgynek rossz emlékei vannak november 7-éről, amely véleménye szerint erőltetett, izzadságszagú ünnep volt. Hiányzott belőle az őszinteség és az emelkedett hangulat. Ezt még gyerekfejjel is érezte szinte mindenki. Ebben – azt hiszem – alapvetően sokan egyet tudunk vele érteni. Utána átkerül a szó arra, hogy az 1917-es szovjet forradalmat Magyarországon is egy hasonló esemény, a Tanácsköztársaság követte. A bolsevik hatalomátvétel sokakat, így az Andrássy családot is rosszul érintette. Tanulatlan, műveletlen parasztok és munkások vették át a hatalmat, mondja a hölgy, amelyet arra használtak, hogy elvegyék mások vagyonát. Ez borzalmas és megbocsájthatatlan tett volt, alkot ítéletet. Véleménye szerint azért is a Tanácsköztársaság okolható, hogy a trianoni békeszerződés részeként az ország elvesztette területének jelentős részét. A műsorvezető alig-alig szakítja meg a véget nem érő monológot, akkor is csak azért teszi, hogy egy-két szóval helyeseljen, mindenben egyetértsen. Pedig szerintem lenne mit kérdezni, lenne miért – legalább egy kicsit – vitatkozni.

Szeretném rögvest leszögezni, hogy általában távol áll tőlem mindenféle erőszakos megmozdulás, nevezzük akár felkelésnek, akár forradalomnak. Nem azért, mert úgy gondolnám, hogy adott esetben ne lehetne szükség ilyen módon fellépni egy rosszul működő rendszer megváltoztatásáért, vagy egy elnyomó hatalom ellen. Sokkal inkább azért, mert a történelemből azt tanultam meg, hogy az ilyen forradalmi fellépések a lehető legritkább esetben jelentettek valódi alternatívát, hoztak igazi változást, valóban működő, a korábbinál jobb megoldást.

Elmondható ez többek között a Tanácsköztársaságról is. Sokat hallottunk arról, hogy ez a rendszer mit adott a nincstelen munkásoknak, parasztoknak, nélkülöző gyerekeknek. Ugyanakkor nyilvánvaló hibákat is elkövetett. Hiba (sőt bűn) volt például a „nép nevében” embereket mindenüktől megfosztani, őket táborokba hurcolni, legyilkolni, ugyanakkor másokra hatalmat testálni, őket hivatalok, vállalatok élére állítani, függetlenül attól, hogy alkalmasak voltak-e e feladatok ellátására vagy sem. Ezzel ugyanis ez a kezdeményezés diktatórikus alaphangot kapott, mellyel hasonló reakciót váltott ki, azaz gyakorlatilag a születése pillanatában halálra is ítéltetett.

Miközben azonban teljes joggal helytelenítjük és elítéljük mindazon hibákat és bűnöket, amelyek 1919-ben elkövettettek, hajlamosak vagyunk nagyon fontos dolgok felett átsiklani. Azon nevezetesen, hogy miért is került sor a bolsevik forradalomra. Az Andrássy unokát hallgatva az a benyomás alakul ki az emberben, hogy egyszer csak jöttek a csúnya, tanulatlan, műveletlen parasztok és munkások, gondoltak egyet és szegény gazdagoktól elvették minden vagyonukat. Valljuk meg, ez igen szubjektív, igen egyoldalú interpretációja az eseményeknek.

Nézzünk egy másik interpretációt! Anyai nagyanyám, akit nagyon szerettem, ekkoriban volt kisgyerek. Bár nagyon jó eszű lány volt, mindössze két elemi osztályt járhatott ki. Hiába végzett kitűnő eredménnyel, nem tanulhatott tovább, mivel 8 éves korától neki is dolgoznia kellett, hogy a család valahogy megéljen, miután édesapja, az én dédapám odaveszett az első világháborúban. Másokhoz hasonlóan neki is napszámba kellett járnia, keményen robotolnia, hogy összejöjjön a család betevője. Keményen dolgozott, mégis alig volt valamije egész életében. Munkájának gyümölcse zömmel mások vagyonát gyarapította.

Műveletlen volt nagyanyám? Tanulatlan parasztember? Vagyontalan senki? Igen, az volt, kétségtelenül. Pedig okos volt, jóérzésű és tehetséges. Volt alkalma tanulni, hogy ne legyen tanulatlan és műveletlen? Nem volt alkalma. Volt lehetősége javakat szerezni, vagyont felhalmozni? Nem volt lehetősége. Hogyan törhetett volna hát ki a tanulatlanságból, műveletlenségből és szegénységből abban a világban, ahol neki és a hozzá hasonlóknak jóformán semmi sem jutott? A válasz rövid és egyszerű: sajnos gyakorlatilag sehogy sem törhetett volna ki!

Ugyanakkor a nagypolgárok és arisztokraták számára minden lehetőség adott volt tanulásra, művelődésre és gyarapodásra, akár érdemesek voltak rá, akár nem. Ha az én nagyanyám hasonló lehetőségekhez jutott volna, kiváló képességei alapján vajon mire vihette volna? Általánosítva a kérdést, ha a sok jó képességű, de szegénysorból származó gyerek megfelelő lehetőségekhez jutott volna, vajon később felvehette volna-e a versenyt tudásban, műveltségben, ízlésben az arisztokrata és nagypolgári leszármazottakkal? A kérdés költői, hiszen azóta sokat változott a világ és emberek millióinak példáján láttuk, hogy a képességek a döntőek és nem származás. Megfelelő lehetőségek birtokában a jó képességű, de szegény származású emberek sokkal többet érhetnek el tudásban, műveltségben, ízlésben, mint az előkelő származású, de kevésbé jó képességűek.

Igazságos volt-e akkor ez a világ, amelyre Andrássy unokája oly sok nosztalgiával visszaemlékszik? A válasz megint rövid és egyszerű: nem volt igazságos, és az Andrássy unoka által szintén sok nosztalgiával emlegetett arisztokrata illetve földbirtokos nagypapák és nagymamák kevés kivételtől eltekintve semmit nem tettek azért, hogy valamivel igazságosabb legyen, a műveletlen, tanulatlan nincstelenek számára valamivel élhetőbb legyen, nekik kicsit több jusson. Tökéletesen érthető és jogos tehát, hogy a tanulatlan, műveletlen és nincstelen parasztok és munkások változtatni akartak. Változtatni akartak egy olyan rendszeren, ahol az anyagi javak, valamint a különféle jogok és lehetőségek rendkívül egyenlőtlenül és igazságtalanul, a tényleges emberi teljesítményektől teljesen függetlenítetten voltak elosztva. Ezért került sor a proletár forradalmakra.

A változtatás szándékának jogossága tehát elvitathatatlan. Még akkor is az, ha a későbbiekben, a megvalósítás során ezek a forradalmak mindenféle ideológiákra hivatkozva súlyos hibákat követtek el, olyanokat, amelyek következtében az általuk kitalált rendszerek még rosszabbak, még igazságtalanabbak lettek, és még kevésbé működtek, mint amely ellen küzdöttek. Ne essünk azonban abba a hibába, kedves Andrássy úrhölgy, hogy ezen hibákra hivatkozva visszamenőlegesen felmentést adunk a grófoknak, báróknak, földbirtokosoknak, gyártulajdonosoknak, nagypolgároknak az általuk elkövetett ugyancsak számos és súlyos hibáért.

És még valami! Annyira meg azért legyünk már objektívek, hogy belássuk, Trianon nem a Tanácsköztársaság kommunista bűnei, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia szomszédos országokkal és népekkel szembeni helytelen politikája és a háborúban játszott szerepe miatt sújtotta az országot.

(Fenti írás szerepel a szerző nemrégiben Üdv a harmadik évezredben címmel megjelent kötetében.)