Nyáron még csak egy farmeros, feltűrt ingujjas sörözés közben feldobott kósza ötletnek tűnt, amelyet nem sokan vettek komolyan. Mára, sokak meglepetésére, kézzelfogható közelségbe került, hogy a magyar állam visszavásárolja a néhány éve az E.ON-nak eladott gázüzletágat. Erről írt alá ugyanis szándéknyilatkozatot pár napja Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója. A szándéknyilatkozat rögzíti, hogy a felek december közepéig lezárják a tárgyalásokat a részletes feltételekről, majd január végéig aláírják az adásvételi szerződést. Egyesek már azt is tudni vélik, hogy a vételár 800 millió euró lesz, ami eléggé furcsa annak fényében, hogy a német cég 2005-ben még 2,1 milliárd euróért vette meg a MOL-tól a gázüzletágat.

Mégsem olyan meglepő, hogy az E.ON 1,3 milliárd euró veszteséggel is kiszállna a magyarországi gázüzletből, ha megnézzük, hogyan alakult a cég gázkereskedelemmel kapcsolatos bevétele és eredménye az elmúlt néhány évben. Átlagosan 700-800 milliárd forintos árbevétel mellett 5 és 10  milliárd forint közötti veszteséget sikerült realizálni a gázkereskedelmen évente, négy év alatt összesen 25 milliárdot. Ez a tetemes veszteség elsősorban a lakossági gázárak kormány általi befagyasztásának köszönhető. A befagyasztásra azért került sor (mint ahogy most a kivásárlásra is), mert – a miniszterelnök szavaival élve – tudomásul kell venni, hogy a közműszolgáltatások „nem a profit világába tartoznak”.

Fenti kijelentés arra utal, hogy a közműszolgáltatásokon senki ne akarjon nyerészkedni, az árakat ne akarja emelni, hisz azok már is így is meghaladják sok ember fizetőképességét. Szó, mi szó, a profit csúnya világában nyereségre törekednek. Ennek érdekében versenyt folytatnak, igyekeznek minél több ügyfelet megnyerni, nekik minél többet eladni, igaz ez sokszor akciók keretében, árengedmények segítségével teszik. Másik oldalon ügyelnek a költségekre, próbálnak takarékoskodni, a költségeket csökkenteni, hiszen bevételek és költségek különbsége eredményezi a profitot. A miniszterelnöki idézet implicite azt sugallja, hogy a gázkereskedelem esetében a magáncégek nem tudták a költségeket csökkenteni, ezért inkább – a profit érdekében – árat akartak emelni. Ezt pedig egy a polgárok érdekeire figyelő kormány nem hagyhatja. Mit tesz tehát? Előbb befagyasztja az árakat, később további hátrányos szabályokat alkot (például Robin Hood adó, helyi adó, közműadó) majd kivásárolja a céget.

Logikus a kérdés, hogy ezzel vajon csökkeni fog-e a gáz ára. Látszólag igen, hiszen alacsonyabb végfelhasználói árat szab meg a kormány. Másik oldalon viszont vajon a kicsiny magyar kormány rendelkezik-e akkora vásárlóerővel, olyan alkupozícióval, hogy az oroszokkal szemben alacsonyabb beszerzési árat tudjon elérni, mint az óriás E.ON? A kérdés nyilván költői. No de ha így van, akkor a feltehetően nem alacsonyabb beszerzési ár és a befagyasztott végfelhasználói ár közötti különbséget ki fizeti meg? Természetesen a végfelhasználó. Csak nem a gázárban, hanem valamilyen egyéb formában, jövedelemadóban, általános forgalmi adóban, jövedéki adóban, különadóban, ki tudja miben.

Fenti okfejtésünkre mondhatja valaki, hogy talán tényleg nem járunk jobban, de legalább annyit elér a kormány ezzel az intézkedéssel, hogy kicsit jobban érzi magát a polgár, hiszen a havi rezsiszámlája előnyösebben fest. Nos, ez valóban hasznos dolog (főleg választások idején), egyéb előnyét viszont nem nagyon látni. Szemben esetleg egy olyan intézkedéssel, amely valós verseny kialakítását illetve a verseny élénkítését célozná meg. Láttunk ilyet mostanában sokat, példaként elég csak a kötelező biztosítás területén kialakult gyilkos árversenyre gondolni, de lehet példát találni a gáz- és áram kiskereskedelemben is (lásd a Magyar Telekom e piacon történt megjelenését követő 5-8%-os árcsökkenést). Igaz, ezek a pozitív hatások nem állami intézkedések nyomán jelentkeztek, viszont épp a minap lehetett arról olvasni, hogy a mobilfizetés területén egy új állami cég fog versenytársként megjelenni a piacon a már régóta működő magáncégekkel szemben, és ettől lépéstől a kormány a mobilfizetési kényelmi díjak csökkenését várja. Kormányzati körökben is ismerik tehát az alapvető közgazdasági szabályokat, valamiért a gázüzletágban mégsem hasonló megoldásra törekednek.

Az ember töri a fejét, gondolkodik a fentieken erősen. Nyilvánvalóan kell lennie valaminek, ami ezt a furcsaságot megmagyarázza, helyre teszi. Van is egy ilyen valami, nevezetesen az E.ON másik cége, a Földgáz Storage, amely gáztárolással foglalkozik és az elmúlt négy év során évente 40-48 milliárd forint árbevétel mellett 8-14 milliárd forint nyereséget produkált. A kivásárlási terv erre a cégre is vonatkozik, és mint látható, ennek a megvásárlása egészen jó üzlet. Főleg, ha olcsóbban lehet megvenni, mint az eladási ár volt annak idején.

No de álljunk meg egy pillanatra! Akkor ez most azt jelenti, hogy a gázüzletben mégiscsak van profit? A közműszolgáltatások ezen ágának (meg esetleg a többinek is) mégis helye van a profit világában? Bizony, ez azt jelenti. Egy feltételnek kell csupán teljesülnie, hogy a korábbi tagadó mondat most ellenkező előjelűvé váljon: ez a profit nem máshová, hanem az állam - meglehetősen feneketlennek tűnő - zsebébe kell vándoroljon.

Összegzés: Ha egy magáncég termel profitot, akkor piszkos, nyerészkedő kapitalistáról beszélünk. Ha egy állami tulajdonba vont cég teszi ugyanezt, akkor gondoskodó, polgáraira odafigyelő államról esik szó. Meglepő, hogy a dolgok megítélése mennyire relatív tud lenni!